Rehabilitáció otthon – Amikor a lélekben rend van, előkerül álomban egy elfelejtett kézirat 

3, hónap a mezsgyén…

Lassan telnek a napok, minden reggel hálát adok Teremtőnknek kiscsaládomért, akikkel az imahídra léphetek. Életem értelme, és fegyverei ők a halállal vívott háborúban, számomra az egészség megtartása, biztonság megteremtése a cél, amiért érdemes harcolni.

Mezsgyén vagyok, az éjszakai álmok olykor valóságnak tűnnek, visszavezetnek a pokolba, vagy a mennybe repítenek. Így történt ez ma is.

Mennyit változott a világ egy év alatt, töprengek magamban. Évtizedekig hordtam sorspoggyászomban értéktelen, hamis üveggyöngyöket, igazgyöngyként és színes drágakőnek hitt, cipőtalpak alatt nyikorgó sóder és kavics sebeket ejtő sóder és kavicsdarabokat egy bányató mélyéről szütyőbe csomagolva.

Álmomban sorsom vetítőjében a következő képek peregtek. 

Elővettem a kalapdobozban rejtett selyem szalaggal átkötött lapokat, régen megírt kéziratot és olvasni kezdtem.  

 A sárga szélében foszladozó levélpapíron ez állt:

’A taxi hátsó ülésen gubbasztott, úgy érezte összetöpörödött kis öregasszony lett belőle. Ölében kisméretű kézitáskája, mellette a szorosan magához ölelt kalapdoboz, melyben az egész élete lapult.

Titkok, rejtélyek, remények, csalódás, öröm, bánat, könny és közöny, valós és annak hitt érzelmek jól megfértek egymás mellett a papírhalmaz között.

Ugyan, mit gondolhatott a sofőr, amikor a többi csomagoktól eltérően megtagadta, és nem engedte, hogy hogy a kissé megkopott kalapdobozt megérintse.

A repülőn is csodálkozhattak, egyetlen pillanatra sem vette le róla a kezét, olyan féltőn óvta, gyengéden szorította magához, mint édesanya teszi beteg gyermekével.

Fáradt volt, pillái elnehezedtek. Figyelt, nem akarta kizárni a külvilág zaját, nehogy elnyomja az álom. Párszáz kilométer és megérkezik, haza, ahova mindig is vissza vágyott. Több, mint félévszázad egy más világban, idegenben… ahol a lelke nem talált soha otthonra, úgy bolyongott mindig, mint egy kedves vendég, akinek a lakhatás volt fontos, legyen, hol álomra hajtsa a fejét, ahonnan elindul a kutatóintézetbe munkáját végezni, és este visszatér pihenni. Olyan volt ez, mint egy soha véget nem érő rossz álom.

Vége, eljött a megtérő, hazatérő szabadsága.

Amint a repülő landolt, megköszönte az Úrnak, hogy meghallgatta imáját, hogy végleg hazatérhessen, ameddig tudata megtartott és ereje engedi.

 Számára ünnep lesz a holnap, kis garzonjában kel fel a Nap. Biztos megszereti, bár nagy tágas térhez szokott, amit bejárni, átjárni fárasztó volt már régen számára. Előkotorta táskájából a határidőnaplót, és elkezdte rendszerezni a másnapi programot. Délelőtt a Fogadalmi Templom, urnahelyek rendezése. Óriási szerencsének tartotta, hogy akkor ott a távolban már gondoskodott róla. Évek óta megtelt az alaksor, már nem lenne ott helye.

Délután ügyvéd, a szerződések átnézése, rendszerezése, a végrendelet elkészítése, a jogviszonyok további rendezéséhez megbízást adni. Utolsó, de legfontosabbként aláhúzva, ott állt a legnehezebb feladat, az IGAZSÁG FELTÁRÁSA, így nagybetűvel. Évtizedek óta van egy elvarratlan szál, amivel tartozik magának. Távolból nehéz lett volna leinformálhatóan felgombolyítani a sokféle helyről érkező, különböző szálakat összefonni. Volt benne életről beszámoló és halálhírt hozó, minél inkább ki akarta oldani a bogokat, annál jobban belegabalyodott. Születési évszámokat összekeverő dátumok helyek, nevek, nickek sokasága.

Számára veszteség a feldolgozatlan gyász lenne, olyan, az, mint a temetetlen halott az útszéli árokban.  A lélek folytonos megtévesztésére, amikor féligazságokat lebegtetve hazudnak életet a halál felett, vagy fordítva.

Most kezdődött élete első állomását ebben jelölte meg.

Amint gondolatpókjai szőtték új életének biztonságot nyújtó hálójukat, esőcseppek koppanására lett figyelmes. Felerősödtek a zajok, miközben a kényelmes autó kerekei a pályán falták a hazafelé tartó kilométereket.

Idáig jutott, amikor a pirkadó hajnalban álom manó nagyot suhintott varázs vesszejével, és bekandikált szobája ablakán a hajnal, csíkokat festett ecsetjével a redőnyrácsokon át a szoba falára.  

Elmosolyodott van is rá oka, nincs egyedül, mindennap léleksimogató cselekvő és gondoskodó szeretet veszi körül. Teremtő Atya gondoskodó áldásával kiscsaládja, barátai  ajándékát, figyelmét kapja folytonosan, mert szereti az Isten.

Folyt. köv.