Rehabilitáció otthon. Háromnegyed évszázad földi síkon.

Ugyan úgy kelt fel a nap, mint máskor, ez a nap még is más volt. Nem készítettem pontos számadást, de szaporodnak sorok, készül a leltár. Az elhagyott utat meg nem változtathatom, játszottam gyerekként a folyóparton, ahova homokvárat csurgattam felnőttként, nem figyelve arra a homok nem marad meg soha, nyitott tenyérben, s nem áll ellen a kilépő hullámoknak. Dobtam kavicsot álló vízbe, cipőmben a sóder megkövesedett, csak évtizedek múlva sikerült begyógyítani a sebeket. Voltam elsőáldozó, bérmálkoztam, kaptam „szentségeket” gyóntam és áldoztam. Gyermeki tisztaságomat megőrizni még sem tudtam. Megjártam a poklot, megperzselt testemen hegek maradtak, de a lelkemhez nem értek fel a lángok. Nem büntetett Isten, tanított, megmutatta a létező másik világot, hogy ne féljek, a földi síkon csak vendégek vagyunk, örök otthonunk, ahova a lélek hazatérhet, ledobott ruháját hátrahagyva a mennyei boldogság. 

Mindenki mellé teremtett családot, segítőket, barátokat és ellenséget. Tematikája így helyes, kaptunk szabadakaratot, hogy dönthessünk, mi kerül a sorpoggyászunkba, karmát miből teremtünk. Karma, istenem, de sokan büntetésnek szánják, nem ismerve tanítását. Kiráz a hideg, amikor azt olvasom, hallom, „majd a karma elintézi”… A karma nem bumeráng, lehetőség. Vannak életeken átívelő családi karmikus kötődések, be nem fejezett földi síkon megélt élethelyzetek, amiket követünk életeken át a beteljesülésig. Hiszek benne, sp. asztrológia kutatójaként évtizedes tapasztalatom írom le.  Minden egyéni-, csoportos-, (háborús bajtársi találkozások, tömeg balesetek), családi karmának a jelei benne vannak a képletünkbe, Soha ne higgyünk karmikus kapcsolatokra hivatkozva senkinek, ha nem találjuk képletünkben annak bizonyítékát. Nagy divat lett mára erre való hivatkozás, mások befolyásoltságára, felhasználálása, annak szadadakaratát manipulálva, akár érzelmi zsarolásra alkalmazva. Képlet nélkül minden blabla, mese… 

Saját életeken átívelő családi karmámat egy nagyon megbízható hipnoterápeuta Veronika tárta fel, képletünkben igazolt pontosággal, Azóta megváltozott az életem. Megértettem minden „nagytalálkozásnak” a jelentőségét, okait, okozatait, következményeit. Miért épp akkor voltam, voltunk ugyanott… mert szükségünk volt arra a találkozásra, hogy beteljesítsük később általa a karmánkat. Ugyan így vagyunk a mellénk rendelt segítőkkel, hamis barátnak álcázott bajkeverőkkel, csak velük-, általuk vagyunk képesek talpon maradni, erősödni. felismerni az értéket, elkülönítve a lelkitoprongyot és a gonoszságot.

Karmámat követve élve, vagyok most a mezsgyén… 75 év mögöttem, éltem, haltam, jártam a létező másik világban, visszatértem. Játszottam, játszottak velem, szerettek, szerettem, szeretek, szeretnek, és hála-szolgálok. Van családom, vannak barátaim, ellenségeim, így van ez rendjén, gyűjtöm a tapasztalatokat.

Szeret engem az Isten, vannak, akik minden nap figyelnek rám, figyelhetek rájuk, segítenek, segíthetek, összefésült életünk felbecsülhetetlen kincsei lettek nekem. Nem túlzás, értük is élek, értük érdemes élnem.

Nem voltam, vagyok jobb és rosszabb, mint bár ki más. bántottam, és bántottak, bocsánatot kértem, megbocsátottam. Fordítottam hátat örökre hazugságnak, de segítségért nyújtó kezüket soha el nem lökném. Makacs vagyok, százszor megbocsátok, százegyedikre örökre elfelejtem, elhagyom azokat, akinek kevés vagyok.

Isten kiválasztottjaként a legszebb, legnemesebb szolgálatot kaptam, a betegember szolgálatát, megismerve a betegágy mindkét oldalát. Lélekemberré formált a sorsom, büszke vagyok rá, ez lett az egyetlen gazdagságom.

Mi vár rám ezután, nem tudom, a mezsgyén vagyok. Hogy hiányzom -e, majd valakinek, ha nem leszek? Csak pár embert kérdezek meg, akivel találkozni szeretnék ott fent...

Folytatom…