Rehabilitáció otthon – a lélek otthonában

MEZSGYÉN 24. – A HALÁL ÁRNYÉKÁBAN, A REMÉNY KAPUJÁBAN –

Rehabilitáció otthon – a lélek otthonában

A mezsgyére érkezik igazán haza a lélek. Onnan tudni, hogy otthon van, már nincs mitől félnie. Mindent végképp elengedett, mit sorspoggyászában élete során nehezekként cipelt. Reggel mosolyogva kel fel, szeretteivel az imahídra lépve indulnak el Teremtőjükhöz megköszönni a tegnapot, áldást kérni a mára a holnapra, holnaputánra. A lélek akarata, itt teljesedik ki, megmutathatja valós szándékát ezen az úton.

Sorsom rokkáján pörög az orsó, fonják a szálakat, ma még nem tudni mit szőnek belőle, palástot, vagy szemfedőt. Mostanság ez nem is igen foglalkoztat. Megköszönöm és megteszem, amire időt kaptam. Gyűjtöm az örömteli pillanatokat, ajándékokat, a minden napra jutó figyelmet, cselekvő szeretetet és lecserélem velük-, kidobálom a puttonyomban lévő összes kavicsot, talmi üveggyöngyöket, cserepeket, tüskéket, amiket földi életem során begyűjtöttem.

Szép az élet, trillázzák a kismadarak zsebkendőnyi kiskertünkben, az étkező ablakán behallatszó vidám koncertjükkel kedveskedve.

Itt a mezsgyén minden fel-, és leértékelődik.  Milyen kár, hogy az ember a rohanó aktív korszakában nem ér rá megállni, és a léleknek igazi otthont teremteni, ahol naponta „elbeszélgetnének” kibontanák együtt a kapott csomagokat. A tartalomra és nem a csomagolásra figyelnének.

A lélek soha nem változik, életeken átívelő karmájában is az marad, akinek teremtették, azonban minden anyagba gyömöszölve más környezetben más-más helyzetekben kell neki megfelelni. Ennek alapján fejlődik a szellem -értelem- teljesedik ki az ember.

Szeretem a mezsgyém otthonosságát.  Soha nem volt időm, mindent végig gondolni, megélni. Hiányosságokra pótcselekvéssel válaszoltam.

Szeret engem az Isten, mert megmutatta az utat is, ahol azt a lehetőséget találom, ami felemel és nem letaszít. Kaptam egy emberöltő szolgálatot, amiben leróhatom a hálámat a békés nyugalmamért, és szabad maradhatott a lelkem. Megteremthettem munkával a minden napjaimhoz szükséges anyagiakat, nem tartoztam elszámolási kötelezettséggel senkinek. Tanulhattam, fejlődhettem, még sem voltan lélekben igazán otthon. Az otthont most a mezsgyén élhetem meg…

Hm… érdekes dolgot osztok meg veletek, hogy ez mennyire igaz és hiteles a szívem rá a garancia.

Életőreim megmutatják, mennyi bennem a rizikófaktornak betudható stressz, amik akadályoznák az előttem lévő, -még mezsgyén töltött hónapok- előrehaladását, győzelmét…

Köszönöm ezt mindazoknak, aki nap, mint nap velem jönnek, vállukat, hátukat adják, fogják a kezemet és vezetnek. Családként fontuk össze életünket, egymást segítve. Tudom és ők is tudják soha nem maradunk egyedül, bajban, szükségben, mert itt leszünk egymásnak. Köszönöm, hogy vagytok nekem.

Folytatom