Rehabilitáció otthon – Minden napi apró csodák

Mezsgyén lévő visszakapott életemben a betegek kenetének felvétele óta, beköltöztek a minden napi apró csodák. Egyetlen nap sem múlik el úgy, hogy ne hálával, köszönettel gondoljak minden pillanatra. Felértékelődik az idő. Ha akad is pár perc vagy óra, ami a jövő biztos várának alapjait kissé megingatja, a szeretet habarcsa megszilárdítja. Mezsgyén legnagyobb érték a mérték, a türelem és remény. A hitben élő ember legerősebb fegyvere.

Nyúlfarknyi életem minden napi apró öröme, amikor szeretteimnek elmondhatom, - akár - százszor, milyen fontosak nekem, büszke vagyunk rájuk, ennek bizonyítéka, hogy tisztelve szerethetem-, annak és olyannak, amilyennek Isten megteremtette őket. Az elfogadó szeretethez, az alázat lépcsője vezet a cselekvő szeretet birodalmába. Az ember földi életét ebben a mértékegységben határozza meg a lelkiismeret.

Ember, aki nem megy el a földön fekvő másik ember mellett, hanem felemeli, azt Isten mindig a tenyerén fogja tartani. Azonban, aki elfordul, és ott hagyja, Isten őt sem bünteti, mert nem büntet senkit, de nem emeli fel  földi küldetése alatt, amikor elesik, henem magának kell felállnia.

Ezért kell vigyáznunk, még a gondolatainkat is a hitben rejtett kódok szerint megszűrni.

Vannak, akik arra születnek, hogy a szükséget szenvedőn segítsenek, a betegeket gyógyítsák, szeretteik feje fölé olyan sátortetőt építsenek, amit a legnagyobb vihar sem rongálhat meg, a biztonság garantált legyen számukra. Ez a fészek a sajátjuk legyen, feketén-, fehéren, felülírhatatlanul, hogy senki el nem vehesse, le ne perelhesse. Ilyen az őszinte cselekvő szeretet, az Istennek tetsző élet, nem szóban, cselekedetben mérve. Ahol nincs jelen „az enyém” harács, helyette biztonság ajándéka, azoknak, akikért érdemes volt megszületni. 

Nézzünk szét a környezetünkben, hány olyan esetet látunk, ahol - látszatra minden rendben, szeretetben élnek családok, de nem-, vagy csak az egyik gondoskodik a másikról, ha történik egy tragédia, vagy meghal valamelyikük. Most a mezsgyén írom le ezeket, senki nem tudhatja mikor jön a „behívója”, nem csak nekünk ezüstkorúaknak kell erre gondolni, mert a halál nem válogat, hogy ki a soros ő dönti el. Épp ezért kell megtervezni, hátra hagyott szeretteink biztonságát, lehetőségeink szerint. A gondoskodó, cselekvő szeretet lehet az egyetlen garancia, az őszinte, Istennek tetsző igaz szeretetre. Tegyétek meg, ha eddig elmulasztottátok, készítsetek leltárt, úgy várjátok ti is a hazavezetés angyalát, hogy ne hagyjatok magatok mögött elvarratlan szálakat, ami családi palástok szöveit bomlásnak indítják. 

Miért érdemes jónak lenni.

Tegnap ismét bizonyosságot kaptam, vannak földi angyalok, és a jókat megajándékozzák. Olyan emberek nyújtják most kezüket felém, akikre néha nem is gondolnánk. Szinte védelmi láncot fűznek körém. Barátságaim nem felületesek, évekre, évtizedekre visszanyúlóak. Elmondhatom, ezért tartósak, mert őszinték.

Nem telepedünk egymásra, még is egymás életében összefésülten élünk. Amikor szükségünk van, a másikra ott vagyunk,  megfogjuk egymás kezét, megöleljük és mindenben segítünk. Tanácsot csak a hivatásunknak, szakmánknak megfelelő témában adunk, a másik  életvitelét, szokásait soha nem kritizáljuk, tiszteletben tartjuk, és abban segítjük, amit magának, maguknak megteremtett, megteremtettek. Az igaz barát, a másiknál otthon érzi magát, amikor vendégségbe megy. Nem a patika rendet keresi, abban érzi jól magát, amibe érkezik.

Ahány ház, annyi szokás, mondja a közmondás, és bizony ez így igaz, Soha nem gondoltam arra, ki-miért így éli a helyzetét, miért így csinálja, arra viszont igen, sőt a barátaim estében mindig, de jó ott lenni nála, náluk, mindig tanulok valamit tőle, tőlük. Leírhatatlan öröm számomra, amikor én ia azt hallom tőlük, jó itt lenni nálad, jól érzem magam. Hálát adom Istennek, hogy nekem ilyen barátaim vannak. 

Az angyalaimról pedig...

Margittal a gondozónkkal évtizedes barátság köt össze. "Vonalas vagy, és legyint, imádom ezt a gesztusát, amivel elvágja a beszélgetésünk témájának fonalát. Sok mindenben máshogy gondolkounk, mint levegős Vízöntő, a logikára épít, én, mint vízes Rák, az érzelmeim húrját pengetem, ezekben az olykor diszkrét vitás helyzetekben." Azonban ez kettőnk évtizekkel ezelőtt megkötött barátságában soha nem vert éket. 

Van egy másik régi barátunk szintén Margit, akivel ritkábban találkozunk. Családja, és munkája leköti. Margitunk intézkedett, szólt neki, hogy beteg vagyok. Tegnap 5 órára bejelentkezett, Pontos volt , mint mindig. Elképesztően nagy teherbírású, szorgalmas asszony. Adminisztrációs könyvelői munkája mellett évekig sírokat gondozott, tisztított. Fenyőfákat termelt, az ország másik végében árulta télben, fagyban, hóviharban, hogy családját segíthesse. Felszerelten-, lombvágóval, kiskapával, védő felszereléssel, csizmával, kesztyűvel érkezett. Nem sokkal később, már az elhanyagolt kertben a dzsumbujban vágott „rendet”. Este nyolckor ment el, ma folytatja. Mikor kiakartam egyenlíteni munkájának bérét, így szólt.

„Szó sem lehet semmiről, ne sérts meg! Amikor nekem volt szükségem barátra mindig ott voltál, nem egyszer, segítettél át a romos hídon a túlpartra. Most én segítek neked, örülök, hogy adhatok valamit vissza, mindabból, amit tőled kaptam”.

Bevallom, sírtam, a hála könnyei voltak ezek. Köszönetem, leguruló gyöngyszemei számsajkából a torkomba jutva, nyeltem, csak nyeltem, sós ízüket a  a számban a cselekvő szeretet megédesítette.

Így szeret engem az Isten, apró csodákkal elhalmazozva a minden napokban.

Folytatom