hétvége otthon

MEZSGYÉN 5. –A HALÁL ÁRNYÉKÁBAN, A REMÉNY KAPUJÁBAN-

HÉTVÉGE OTTHON

Minden nap egy lépés közelebb visz a kitűzött cél fel. Lábam olykor megbicsaklik, az anyag megrogyni látszik, de lelkem visz tovább.

 „Harcos vagy…” „Büszkék vagyunk rád…” visszhangzik benne a két mondat. Ami erőt ad és letörli a könnyeimet, mikor eltörik a mécses. Nem könnyű szembenézni a holnappal, hazudnék, ha azt mondanám, nincs bennem félelem. Nem az elmúlástól, hanem attól, hogy időt nem kapok a halasztott, el nem végzett, hátrahagyott feladat és ígéretem betartáshoz. Voltam nagyon szegény, éltem jól, élek, mint elégedett átlag polgár, minden helyzetemben gazdagon, megfizethetetlen kincseket birtokolva. Diszkrécióm, szemtelen őszinteségem, családom, szeretteim biztonsága és védelme érdekében lehetetlent nem ismerve.  Leltározok, harmadik hete ezt teszem. Szortírozok, selejtezek, két nyitott koffer előttem. Egyikbe a fontos dolgok kerülnek, szépen összehajtogatva, a másikba a szakadt, gyűrött semmit nem érő tövisekkel tépett kacatok, folyópartra csurgatott homokvárak megfakult emlékei kerülnek.

Gondolataim vágtatnak, mint fiatal kancák a prérin. Évtizedeket maguk mögött hagyva. Próbálom felidézni egy-egy életesemény képeit, s megdöbbenve tapasztalom, csak a szépre emlékezem. A pokol kapuja ugyan bevillan, de a benne lévő katlan eltűnt örökre. No, azért ne higgyétek, hogy minden csupa gyönyörűség. Pár hónapja kezdett foglalkoztatni, porhüvelyem urnája hova kerül, amikor a lélek hazatér. Szülővárososom Belvárosi Temetőjében szép helyen a ravatalozó és Nagy kereszt szomszédságában vár a végső nyughely. Szépen kitisztítva sírkő fehéren, húgom jóvoltából. Még is másban tervem született. Alig 2 hónapja vettem fel a kapcsolatot a Szegedi Fogadalmi Templom alagsori családi urnahely gondnokával, aki tájékoztatott a részletekről, egyben közölte, most kezdik bővíteni a templom alatt lévő urnateret, és lesznek kisebb számú családi urnabokszok.  Úgy gondoltam akkor, talán kapok még időt, és ott bérlek magamnak 25 évre. Felettem a harangok hívnak misére, keresztelő oltárnál, Klebelsberg  Kuno Imre Aurél Ferenc márvány szarkofágja szomszédságában a kerítés előtt lehet, hogy most is megáll egy édesapa a vasárnapi misén, gyermekével, akit ott kereszteltek, úgy, ahogyan azt édesapám tette velem kislánykoromban minden vasárnap.

Lelkem hazatér teremtő Atyámhoz, földi porom pedig a templomban megpihen.

A hitében élő ember megtapasztalja, mindig, minden időben érkezik. Jó az Isten akkor tereli össze a juhait, amikor veszély fenyegeti őket. Akkor azon az estén, amikor mellemig érő oxigén maszkkal épp, hogy vegetálva a mentősök védelmében az ajtóhoz értünk, csak annyit kértem, ha mennem kell, Szegedre kérem. Most kaptam időt arra, hogy talán majd az új részben pihenjenek a hamvaim.

Szeretek előre tervezni, régen nyugtalan természetem siettetett elvégezni mindazokat a dolgokat, feladatokat, ami a nyugodt, békés holnapot biztosította, mára megfordult a sorrend, a biztos holnapra készülődés sietett halasztást nem tűrve elvégezni mindazt, ami a terveimben szerepel. Életemben vannak kiemelt figyelmet követelő szempontok, amikben nem ismerek „majd-okat, holnap-ot, később-et”, csak a most és azonnal létezik. Ide tartozik lehetőségeimhez mérten a segítségnyújtás, egészség megőrzés, legyen szó, családról, barátról ismeretlenről, személyválogatás nélkül bárkiről.

Milyen is vagyok, valójában nem tudom, az ember önmagát nem igazán ismerheti, egyet tudok csupán, minden nap próbálok jobb lenni, mint tegnap voltam, az ego és alázat harcában hitemmel, cselekvő szeretettel indulok a harcra.

Hallottam ezerszer tanfolyamon, olvasom naponta, szeresd magad, valósíts meg önmagad, ne törődj mással, élj a mának, szerezd meg mindenáron, amire vágysz, teremts, képes vagy rá. .

Hozzám ezek nem értek el, idegennek tartottam, ezek az ego fegyverei, amivel megölik az alázatot. Arra voltak jók, hogy megteremtsem saját értékrendem, ami így szól: szeresd másokban az embert, így szeretheted önmagad, segíts másokon, hogy fellobbanjon a bennük szunnyadó tehetség szikrája, ami örömet okoz nekik, mindenre emlékezz a tegnapra, aminek hibáit a mában kijavíthatsz, hogy szebb legyen a holnap. Csak arra vágyjál, amire érdemes vagy, azt a gyümölcsöt szüreteld le, és kínálj meg belőle másokat, aminek a magját te vetetted el, földjét magad művelted meg, hogy teremjen. Teremteni ember képtelen, ne játszunk Istent, megszerezheted a vágyad tárgyát, birtokolhatod, de megteremteni semmit nem leszel képes. Amit imával, fohásszal kérünk, Istentől sokszor megkapjuk, ha megérdemeljük, olykor késleltetve, de soha ne felejtsük el, azt nem mi teremtettük.

Az ember, aki teremteni akar, az ördögnek cimborája, s néha az teszi elé, amire vágyik, hogy örök adósává váljon.  

Úgy éljünk, hogy Isten ítélőszéke elé felkészülve indulhassunk, a hazavezetés angyalával.

Folytatom.