Csak egy rossz álom volt

A kis gyermek, lassan, lopakodva,

az ágy felé tartott, hol nagyapja

a délutáni álmát aludta.

De felébredt a halk neszre

 és a gyermek már is kérdezte.

A padláson találtam sok régi könyvet,

de nem igazán értem mi  az,

hogy a nagy,magyar nemzet?

Nagyapa, mi az, hogy Magyarország?

Búj mellém egy kis időre,

elmesélek neked mindent rendre.

 Egyszer, régen, az volt a mi hazánk,

úgy hívták, hogy Magyarország.

És mi lett vele, hova tűnt,

tán a föld nyelte el?

Nem így történt drága kis unokám,

azt eladta az én dédnagyapám.

És te még éltél benne,

nem mondtad, hogy nem szabad,

nem kellene?

Kicsi voltam én még akkor,

nem szólhattam bele.

De hát nem tudta a dédnagyapád,

hogy én majd jövök, és nekem kell?

Akkor már neked sem volt hazád,

nem volt mit szívedre ölelj?

Titokban énekeltük bús himnuszunk,

sírtunk, mert megölték dicső múltunk.

Csak a lecsorgó könnyünk jelezte,

hogy a szívekben él a haza szeretete.

Nem vallhattuk magunkénak

a fák között susogó, lágy szellőt,

nem vallhattuk magunkénak,

a napot, a hegyek felett felkelőt.

Már többé nem volt a miénk

a csobogó, hűs vizű patak hangja,

soha többé nem lett a miénk

a bő vizű folyónk hullámos taraja..

Keservesen zokogott a gyermek,

siratta a sosem látott hazát,

csak a lelke és szíve élte át,

 annak a gyötrő, fájó hiányát.

Hogy érezzem, mi az a nemzetem,

ha soha sem tanították meg velem?

Honnan tudjam, hogy mi az a hazám,

Ha onnan a nap sohasem sütött reám?

Ekkor álmából felébredt az ember,

a zokogás még ott csengett fülében.

Felállt, és gyorsan a tükörbe nézett,

tudta, a jövő néki  így üzenhetett.

Míg élt, a zokogás ott volt a lelkében,

az édes,mámorító érzés a szívében..

Az volt a jövő, álombéli üzenete:

hogy csodás érzés a haza szeretete.

Sándor Kinga

Gödöllő   2020-10-2