Megfogadtam, hogy befejezem az önsajnálatot, de még utoljára kiöntöm a bánatvödröt, mert nagyon tele van.

A közelmúltban volt Anyák napja, amit én már évek óta nehéz szívvel várok. Hat évvel ezelőtt még a fiaméknál voltam ezen a szép ünnepen. Minden percére emlékszem: A kertben bográcsoztunk, nagyon finom pörkölt készült. (Olyan finomat azóta sem ettem...)

Gyönyörű idő volt, és tényleg jól éreztük magunkat, és nem  is sejtettük, milyen sötét felhők gyülekeznek fölöttünk. Este a fiam belázasodott... Lázcsillapítóval reggelre rendbe jött. Azután érkeztek az egyre riasztóbb hírek: végtagfájdalom (a lábát fájlalta, de annyira, hogy már az autóvezetés sem ment neki. A lázas állapot is rendszeressé vált. Az orvos hamar megállapította, hogy mi a baj, és a diagnózis... Kórházak következtek, én pedig utaztam látogatni, szinte egész nyáron. Ősszel még eltölthettem vele egy hetet, de akkor már nagyon gyenge volt... Aztán elveszett a remény, és meghalt.

A legkisebb fia akkor volt négy éves. A nagyobb unokákat is megrázta a dolog, és kicsit többször találkoztunk egy ideig. A fiamat nem pótolhatja az unokák szeretete, sőt a dédunokám megszületésée sem, persze mindegyiket szeretem.

Most, ezen az Anyák napján egyedül a legkisebb unokám köszöntött fel, a többiek egyáltalán nem (ahogy már Húsvétkor sem, és az üzeneteimre sem igazán válaszolnak...)

Nem értettem miért, de most már összeállt a kép. A két nagyobbik unoka édesanyja eléggé furcsán viselkedik újabban, - de régen is voltak szokatlan megnyilvánulásai - most viszont azt írja, hogy nem alakult ki az unokákkal a megfelelő szeretet-kapcsolat. Tényleg? Régen elég sokat nyaraltunk együtt a telken, kényeztettem őket, amennyire lehetett, utaztam velük az édesapjukhoz és úgy láttam, minden rendben.

Ahogy múltak az évek folyamatosan távolodtak   én meg kapaszkodtam feléjük, sajnos hiába.

Annak idején sokat beszélgettünk a fiammal az érzelmi intelligenciáról, ami neki is és a legkisebb unokám édesanyjának is fontos volt, és ennek megfelelően éltek, szeretetben, boldogságban. Első menyem viszont egy igazán kemény szívű, racionális nő, aki az elmúlt Karácsony előtt bejelentette, hogy nem fog karácsonyozni, mert felszínes dolognak tartja, tehát ne süssek neki süteményeket - ahogy eddig minden Karácsonykor - mert ő sem fog készülni erre az ünnepre egy gyerekkori rossz emlék miatt. Az édesapja valóban erőszakos figura volt, aki megkeserítette a családja életét, így én megértettem, hogy a rossz emlékeket el kell felejteni, akár a Karácsonnyal együtt is.

Most azt vágta a fejemhez, hogy sebaj, ha a két fia nem törődik velem, majd a harmadik unoka fog törődni. Ez így is van, hiszen a kisunokám valóban felhívott Anyák napján, mondta a verset, aztán beszélgettünk vele is és az édesanyjával is, é szebb lett az  a nap. Erről írtam néhány sort a facebookra is, és összeállt a kép: még mindig féltékeny a fiam új családjára. Lehet, hogy érzi az onnan sugárzó szeretetet, amire ő maga nem képes. Sajnálom.

Azt hiszem, ettől a naptól kezdve én sem fogom kimutatni az érzéseimet és nem keresem azokat akik nem kíváncsiak rám. Nem nyafogok, befejezem az önsajnálatot, beosztom a szeretetemet, és csak azokra szórom, akik jó szívvel fogadják.