/Szolnok 1920 tavasza /

Szomorú , kihalt bús vagonsorok,
Köztetek járva, a könnyem csorog !
---Istent szeretném vonni számadóra,
De már letompult büszke, régi hangom !
A lelkem már csak tépett, elfakult rongy :
S csak sírni tudok elhaló hangon !
---Van-e még végzet ily átkos, ily gyászos ,
Mint a tied, te néma vagonváros ?

Ti sok koporsó, miket összefüzött
Egy gyílkos bánat hosszú gyászmenetté,
Belöletek a halál szaga árad,
Minden reménységet elmetszvé ketté !
Sok vánnyadt ,fáradt,elnyütt , bús lakótok
---Sziklába átültetett sok virág ---
Senyvedve sorvad, lelke meghalt rég,
Szívén vad halálférgek foga rág !
Mindent, mi szép volt, elsírattak régen:
A magasba markoló bérceket ,
Háromszéki tölgyesek ringató zúgását
S a szerelmesen néző kék eget !
---A székely szellők szálló sóhajtását ,
Sok meggyílkolt, elnémitott falut
Sok boldog otthon pislogó tűzhelyét,
Hol szeretni csak a székely szíve tud !
Ők eltemették már a dalt , a nótát,
Pacsirtaéneklést az Olt- völgy felett,
Pásztortűzet ős Gyergyó szíklabércén,
Mind elsuhant !--- Erdély Isten veled !
Szívük békés nyugalma hajlékára
Egy vad harag sok tűzcsóvát dobott ...
Ellopták sok dolgos évük gyümölcsét
S mit adtak érte ? -- Csak koldusbotot ?

Ti bús halottak, mit kerestek itt?
Mit vártok itt délibábos csodát ?
Az Alföld nem érti a székely bércek jajját
A halálsikoltás nem hallatszik idáig át !
Reményetek gyengén pislákoló mécsét
Itt elfújják a dermesztő szelek !
---Ez a hely lett a székely álmok sírja,
Higgyétek el , most nincs mit remélnetek !

És mégis ! Jöjjetek, csak jöjjetek,
Szükség lesz itt reátok úgy lehet !
A halott város vagonkoporsói
Még diadalmi szekérré válnak,
Robognak vissza újra Napkeletre
S pusztulnak előle a rontó árnyak !
Rajongó lelkem sejt már új csodákat ,
A koporsókban az élet újra támad,
Csíkországban , az erdők messze mélyén
Gyöngyvirág nyit már ,fehér lesz a csokra,
És mindent mit ártatlanul elszenvedtünk,
Rácsókoljuk a székely havasokra !

Csak tűrjetek még !---De reméljetek,
Piroslik már az ég alján a SZÉKELY NAPKELET !

SZ B