ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

szív diagnosztika

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

  

LÉLEK  CSEREPEK-

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

  

FŐOLDAL    

 

 
*FŐOLDAL

Az emberiség elleni bűnök elkövetői

2019.10.12. 04:32, Vinczer S. Péter

.

 


P1090156.JPG
 

 

Az emberiség elleni bűnöket  elkövető bűnözők    2O19 október 1O

Véleményem szerint a valódi bűnösöket eddig még nem ítélték el, felelősségre sem vonták. Voltak perek, Nünbergben, Bagdadban, Kadafit még bíróságra sem vitték, hogy nehogy leleplezze a bűnösöket, és Hussein is ezért kapott kötelet.  Ezek, és még sokan, akiket likvidáltak, ők csak  a végrehajtók akiket sikerült beugratni, vagy nem fogadtak szót

Megállapítható, hogy Magyarországot kétszer is beugratták akarata ellenére a háborúba. A másodikba inkább kényszerhelyzetbe kerülve kerültünk bele, remélve, hogy az elsőben elvesztett területeinket visszaszerezzük.

Ha elkezdjük az okok ,indítékok fonalát göngyölgetni, mindig olyanokhoz vezetnek a szálak, akik nemhogy nem bűnhődtek, de még a jótevőségben is tetszelegnek.

Említek néhány példát. Felelősségre lett-e valaki vonva, amiért a Lusitániát átirányították

a német tengeralattjárók ellenőrizte  területre, amely a figyelmeztetés ellenére is lőszert szállított a rakterében, és tudták, hogy megtorpedózzák! Kellett az ok, hogy a háborúba való belépést megszavazza a Kongresszus.

Perl Harbor támadásról értesítették Churchillt, aki nem értesítette a szövetségesét, feláldozta a sok katonát, és az ott állomásozó flottát, mert győzni akart, és az USA nélkül nem volt erre kilátása.

Churchill semmivel sem volt jobb azoknál, akiket Nünbergben elítéltek. Újfent kellett a Kongresszusnak az ok a hadba lépésre. Nem számított hogy hányan halnak meg érte.

A tornyok felrobbantása is az Öbölháborúhoz kellett, a kongresszusi szavazáshoz. Dajkamesével álltak ki a nyilvánosság elé, és maga az ifjabb Buch elnök tudott róla, sőt sokan állítják, hogy ő adta ki a parancsot. Kamerák élesre állítva várták a becsapódásokat, és az operatőrök táncoltak örömükben, kiabálva, hogy sikerült. A harmadik épület felrobbantását be is ismerte a "károsult", nem siratta, jó pénzt harácsoltak be érte, mit sem törődve hogy ezrek haltak bele.

Ám ezek a bűnözők, csak a végrehajtók, a beugratottak, a bekényszerítettek. A valódi bűnösök névtelenek, ők akik a pénzt adják a háborúkhoz, a gonoszsághoz.. Irányításuk alatt vannak a média eszközei, a politikusok, és ahogy lenni szokott a két összeugrasztott veszekszik, háborúzik, vérzik, egymás javait rombolják le, civilek százezrei halnak meg, rokkannak meg, a bankárok meg pénzelik mind a két oldalt, és vigyorogva dörgölik a markukat.

Soros sem maga csinálja, feltehetően ő is eszköz, és az is lehetséges, hogy a náci múltja miatt tüsténkedik, és mindent végrehajt.  Hidegvérrel nézi az általa tönkretett országokat, tönkretett családokat, és halottak akár százezreit.

Azok a bizonyos németországi haláltáborok eredetileg munkatáborok voltak, a hadiüzemekben dolgoztak a lakóik. Akkor váltak haláltáborokká, amikor a szövetségesek elkezdték bombázni, hogy a hadi utánpótlást megszüntessék a németeknek. Erről a szemléletről is nagy a hallgatás.

Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy mi történik a táborral, amelynek a víztornyát lebombázzák, és az élelmiszer-gyógyszer utánpótlás elmarad, mert a parancs szeint minden a mi az utakon mozog, lőni kell...

Elhiszi valaki, hogy a németek az utánpótlást gyártó dolgozóikat likvidálták? Nekik érdekük volt a munkaerőt jó kondícióban tartani, hogy termelni tudjon.  Eisenhower feláldozta táborban lakókat, hogy vádolni tudjanak. Amikor elfoglalták a táborokat, maga vette szemügyre a siralmas állapotokat, és kijelentette: letz make  a record!/ csináljanak felvételeket, rögzítsék a látottakat..

Az is megdöbbentő, hogy az első koncentrációs táborokat kik építették. Íme amit erről találtam :

„Rothschild koncentrációs táborok: már a nácik és a szovjetek előtt létrehozták őket a bankárdinasztia segítségével

A világ egyik leggazdagabb bankár családjának kezéhez rengeteg vér tapad. Ezekben a borzalmas bűnökben ők is részt vettek…

Azt már sokan tudjátok, hogy erről a családról rengeteg mindent el lehet mondani.

A vagyonukat már a kezdetektől fogva finoman szólva is megkérdőjelezhetően szerezték. Később pedig hatalmukat ahogyan egyre nőtt a vagyonuk, gátlástalan módon terjesztették ki.

Ma ott tartunk, hogy a világ talán legnagyobb befolyásával rendelkeznek, a pénzhatalmi körök vezetői, valamint a jelenlegi adósság alapú pénzrendszer “gazdái”.

A Rothschild-ház története tele van intrikával, vérrel és háborúkkal.

A háborúkon rengeteget nyerészkedtek, akárcsak mások nyomorán, ugyanis míg a világ szegényedett, komplett társadalmi rétegeket tettek nincstelenné az adósság alapú pénzrendszer feltalálásával, úgy dagadtak egyre az ő zsebeik.

Azt kevesen tudják, hogy a Rothschildek részt vettek a világ első koncentrációs táborainak megépítésében és működtetésében is.

Mielőtt a Wall Street főleg Rothschild érdekeltségű “üzletemberei” pénzelni kezdték volna a nácikat és a szovjeteket – a háború során mindkét felet ellátták fegyverrel és erőforrásokkal, hogy adósságba hajtsák őket -először az angolok rabló hadjáratát “támogatták” meg anyagilag Dél-Afrikában és Afrika-szerte.

Lord Alfred Milner, egy Rothschild kötődésű “összekötő” volt az, aki felügyelte a kontinens kiszipolyozására tett brit kísérletet.

Tudott a haláltáborok létezéséről, de szükséges “eszközöknek” találta azokat, amivel meg lehetett félemlíteni a lakosságot.

Szó szerint minden létező kincset kiraboltak Afrikából. Gyémántokat, aranyat, kőolajat…

Sokak gyanúja szerint a briteken keresztül áramolva egy része a busás javaknak a Rothschild-házat gazdagították és a Wall Street “nagykutyáit”.

A Rothschildok tehát egyértelműen kötődnek a világ első koncentrációs táboraihoz, melyeket a britekkel hozattak létre.

Kéz kezet mos alapon…

Aztán próbálták az egészet elhallgatni, mivel Afrika már akkor is a világ ingerküszöbén kívülre esett…“

Ha ez így igaz, akkor ne csodálkozzunk, ha Afrika lázad, és a gyarmatosítók nyakára küldik az elszaporodott lakosságukat, Soros segítségével, hogy a terhekhez kölcsönöket nyújtsanak.

Addig könnyen bántak az afrikaiakkal, míg írástudatlanok voltak, és a betegség tizedelte őket, vagy mint a belgák, valóságos mészárlást végeztek királyi jóváhagyással. Az ebola sem volt véletlen, rajtuk próbálták ki a biológiai fegyvert, egyesek szerint az AIDS-et is. Nem újdonságok ezek, hiszen Kínát úgy tudták legyűrni, hogy az ópiumra szoktatták őket, az u.n. ópiumháborúval.

Az angolok Kanadában az indiánoknak himlővel fertőzött pokrócokat adtak... szörnyű pusztítást végeztek. Midland környékén van a St Mary jezsuita kegyhely, ott a jezsuitákat agyonverték a húron indiánok, akik rájöttek, hogy a járványt a sápadt arcúak hozták rájuk.

Nixon vezérkari főnöke állítólag azt mondta az elnöknek: engedje meg, hogy kiirtsak négyszáz bankos családot, és béke lesz a földön.  

Feltehetően azért nem tehették, mert azzal igazolták volna Hitler szándékát.  Nem tudom hol az igazság, de az is lehetséges, hogy lehetetlen megtalálni, mert már  a szóban is benne van a gazság.

Ha nagyon feszítik elszakad húr is... de akkor a francia forradalom kismiska volt az mellett ami történni fog.  Nem hiszem, hogy gilutinokat fognak felállítani, inkább a földalatti menedékhelyek kijáratait és légzőnyílásait fogják lebetonozni. Magjuk sem fog ,maradni.....

Végül nagyon elgondolkodtató, hogy miért elégedetlenek a magukat intelektüelnek tartó művészek, írók, filmesek, akik az Orbán kormánytól vaskos támogatásban részesülnek, zéró tolerancia védi őket, többségük egyenesen magyar gyűlölő, bár a magyarokból élnek, és hátat fordítanak, sőt támadják a kormánypárti képviselőket. 

Példaként felhozom Bordogi Gyulát, aki a DK telefonos kampányában vesz részt. Elfelejti, hogy melyik párttól kapta meg a Nemzet Színésze megtisztelő, és nem kis anyagiakkal járó kitüntetést

Az egyszerű magyar becsülethez tartozik, hogy nem piszkolunk arra az asztalra, amelyikről eszünk. Ezt  a bevándorlóknak illik megtanulni, nemcsak a nyelvet, ha igazán integrálódni akarnak, és a magyar nemzethez akarnak tartozni.  Arra gondolt-e a díszes társaság, ha a Gyurcsány maradt volna a hatalmon, volna-e pénz a költségvetésben az említett juttatásokra?

Vinczer S. Péter
Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2024.03.27. 21:20
2024.03.26. 15:02
2024.03.25. 20:40
2024.03.25. 06:40
2024.03.24. 07:46
2024.03.21. 20:36
2024.03.19. 05:05
2024.03.19. 04:55
2024.03.17. 19:39
2024.03.17. 06:42
2024.03.17. 05:56
2024.03.16. 20:24
2024.03.13. 20:30
2024.03.11. 21:19
2024.03.10. 19:14
2024.03.08. 16:37
2024.03.03. 17:40
2024.03.03. 05:56
2024.02.29. 07:05
2024.02.26. 22:35
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre