2019.06.13. 19:54, Vinczer S.Péter
Traian Basascu egykori román államfő megfenyegette Magyarországot: "Orbán Viktor ne akarja, hogy a román hadsereg ismét bevonuljon Budapestre."
Basescu elvtársnak a figyelmébe ajáljuk, hogy az osztrák-magyar és német katonák 1916-ban szétverték a román hadsereget, Constanca és Bukarest elfoglalása után Románia kapitulált, Ferenc király békét kért és kötött 1918 májusában, miszerint kötelezettséget vállalt a hadserege lefegyverzésére, és hogy a továbbiakban nem vesz részt a hadműveletekben. Természetesen ezt sem tartották be, és az őszirózsás forradalom kitörése nem tette lehetővé hogy a győztesek lefegyverezzék a románokat.
Magyarország katonai összeomlását kihasználva tolvajmódon ellenállásba nem ütközve sétáltak be Budapestre zabrálni. Baldholtz amerikai tábornok korbáccsal verte ki a Nemzeti múzeumot kirabolni készülő románokat. Sajnos a gyáraink leszerelését a raktárak kirablását az állatállományunk elhordását, az ezren felüli mozdonyok, sok ezer vasúti kocsik elrablását nem akadályozták, csak jegyzőkönyvezték. Erre nem volt joguk a románoknak, és hamis jelentéseket fabrikáltak a szövetséges megfigyelők részére.
Borítékolható, hogy ha most próbálkoznának nem menne simán, mert most van hadserege Magyarországnak, és nem Károlyi Mihály az elnök, és nem Kun Béla a miniszterelnök.
Ha megtámadnák Magyarországot, könnyen az ezeréves határon találnák magukat, mert a magyarok a saját területük visszaszerzéséért harcolnának, a románok pedig a rablott holmiért nem áldoznák fel az életüket.
A féltett Erdély megtartása érdekében megengedték az USA rakétáinak a telepítését. Ezzel az USA megszegte a megállapodást, hogy a NATO nem közeledik Oroszország határaihoz.
A feledékenység további jele az is, hogy az EU-ba való bejutáshoz Magyarország segítségével jutott be Románia.
Putyin elnök úr kijelentése nagy riadalmat okozott a tolvajok körében, miszerint Románia és Lengyelország határait is újra lehetne tárgyalni. Világossá tette, hogy az európai határok meghatározása a második világháború után megkédőjelezhető.
Basescu szerint Románia határa a Tiszáig tart, akkor mit kerestek Budapesten ?
Mi pedig úgy tudjuk, hogy az ezeréves határunk a Kárpátok gerincén van. Érdemes lenne erről tudományos konferencián elbeszélgetni. Továbbá azt is elfelejtette Basescu úr, hogy Gyulafehérvárra a MÁV ingyenesen szállította a románokat, viszont a magyarokat mindenben megakadályozták, hogy a kolozsvári gyűlésre eljussanak. Nem volt mozdony a szerelvények elé...
Ukrajna sem maradna a mai határai között, hiszen Kiev az egykori Oroszország fővárosa volt.
Kárpátalja sem maradna Ukrajnában, ha megtartanák a népszavazásokat, könnyen nemcsak a magyarok szavaznának a visszacsatolásra, hanem a románok, ruszinok, szerbek, szlovákok is a saját jól felfogott érdekükben.
Érteni kell Orbán Viktor miniszterelnök úr kijelentését: „Aki velünk tart, jól jár”.
Habsburg Ottó főherceg úr nekem azt írta, hogy minden szerződés addig érvényes, amíg a történelem felül nem írja. Semmi sem végleges.
Azt hiszem „Kel a magyar éjben a hajnal. Most kell az erős kar, a férfiú ész ezeréves acél akarattal. Zúg mint a harci trombita a Lomnic és a Hargita...” Legyünk felkészülve és ne feledjük, hogy egy gazdaságilag és katonailag erős országnak van lehetősége eredményt elérni a tárgyalásokon.
„Tárgyalj, de a base ball ütőt tartsd melletted.” Ronald Reagan .
Tehát itt az ideje, hogy megtárgyaljuk, hogy Románia hogyan tartotta be a gyulafehérvári deklarációban vállalt ígéreteit ami része lett a Trianoni békediktátumnak.
A románok sok kötelezettszegése miatt mi vállaljuk a következő száz évre az emberi jogok, a román lakosság jogainak a tiszteletben tartását minden elcsatolt területünkön.
Ha Traian Basescu úrnak hiányosak a történelmi ismeretei, akkor emlékeztetjük, hogy a magyarok 1916 december 6-án, miután leverték a román hadsereget, August von Mackensen tábornok vezetésével bevonultak Bukarestbe.
Továbbá egy bukott politikus, akinek a kormányzása idején semmi más nem virágzott annyira mint a korrupció, jobb ha csendben marad.
Vinczer S. Péter (qdb)
Kedves Péter!
Érdekes gondolatot fogalmaz a történész-politikus:
https://24.hu/kulfold/2019/06/18/harari-eu-nelkul-roman-magyar-haboru-is-johetne/
Elgondolkodtató az Úz völgyi események és a Csíksomlyói pünkösd kapcsán.