2019.04.08. 19:23, Vinczer S.Péter
Naponta látom az embereket a kezükben az okos telefonnal, akik már el sem tudják képzeni az életet nélküle. Pedig még nem is olyan régen, 80-100 évvel ezelőtt még rádió sem volt minden házban, a telefon még az átkosban is kincsnek számított, amelyet sok esetben a szomszéddal osztottak meg, Iker telefon...
Ezért, hogy ne menjen feledésbe, hogy hogyan lehetett minden kütyü nélkül élni, leírom mert derűsek is ezek a történetek, és rávilágít egy boldogabb világra, amely így a távlatból szebbnek, emberibbnek tűnik.
Édesapám a temesvári Magyar Királyi Fa és Fémipari iskolában diplomált, ahol mindent megtanítottak ami a fához, és a felhasználásához köthető. A fa ismerete, a bútorkészítés, a faszobrászat, a hangszer készítésig.
Ennélfogva édesapám volt Magyarkanizsa és környékének a "hangszer doktora".
Édesapámnak szép műasztalos műhelye volt, 5-6 segéddel, és inasokkal dolgozott . A cigányzenészek sűrűn megfordultak nála. A hu hu Jankó csellója is a műhelyben volt biztonságban, mert a cigány asszonyok eladták volna. Többször megkísérelték a csellót elkérni, de Édesapám mindig összeteremtette őket. Aztán egyszer csak jött a Jankó.
- Hát te nem haltál meg?
- "Nem hát... tán mán megin itt vótak a romnyik a csellóé... hogy a rák csípje mög a csöcsükbimbójukat..."
No de ki is volt ez a félkegyelműnek tartott csellós, aki bizony néha okosabb volt sok másnál.
Történt, hogy Adorjánon húsvétot köszöntött, és a begyűjtött pénzt a zsebkendősarkába kötötte. Hazafelé tartva a kisréten keresztül fogott egy repülni tanuló fiókvarjút. Mivel más nem volt kéznél, a zsebkendővel összekötötte a lábát, úgy mint a tyúkoknak szokták a piacon.
Beérve a város szélére az első háznál letette a varjút és elkezdett köszönteni. A varjú meg alkalmas pillanatot észlelt a szökésre, egyszercsak a Jankó azt vette észre, hogy varjú felemelkedett, szárnyra kapott. Megállt a zenéléssel, és az elszálló varjú után elsóhajtotta magát hagosan: hu huuuu viszi a kánya a cipóravalót. Ennek olyan gyorsan híre ment, mint ahogy a pletyka szokott terjedni abban a telefon nélküli világban.
Jankó pecázni is szokott. Egy alkalommal a nagyhalászok a bárkájukkal lefelé úsztattak a Tiszán. Meglátták a parton a Jankót, mert hát a cigány szerencsét hoz, odaszóltak:
- Jankó gyere velünk halászni!
- Hát elvinnétek?
- El. Mán mén is a csónak...
A Jankó nagy örömében csak beugrott a csónakba, és a kabátját meg az egész pecafelszerelést ott felejtette a parton.
Mivel a Jankó egész éjszaka nem tért haza, reggel az asszonyok lementek a Tiszára, ahol a parton megtalálták a Jankó kabátját a pecáját, a gilisztásdobozt. Ez már egészen biztos magyarázat, hogy a Jankó a Tiszába fulladt.
Megindult a gyűjtés a temetésre, és a cigányasszonyok újólag megjelentek Édesapámnál:
Aranyos Vinczer úr, a Jankó meghalt... adja ide...
Édesapám felkapott egy lécet: mentek mindjárt majd adok én nektek...
Később apám is értesült a biztosnak hitt eseményről, és igen sajnálta, hogy összeszidta a cigány asszonyokat.
Szóltak a rendőrkapitánynak, aki utasította a hídőrséget, hogy figyeljék a vizet, ha felvetné a víz a Jankót.
Harmadnap a halászok vontatták felfelé a dereglyét, és a Jankó ott ült a hajó orrán, mint aki a legfőbb ember és figyeli a víz mélységét.
A rendőr kapitánynál szólt a telefon: Megvan a Jankó!
- No... felvetette a víz?
- Nem! Ott trónol a halászhajó orrán!
A hír innen már szájról szájra futott, és elérte a tűzoltózenekart is, akik összekapták magukat, és mire a bárka felért halászokig, a Jankót várták zenével, és nagy csődülettel. Fűzfakoszorút fontak, akasztották a Jankó nyakába, és tűzoltó zenekar kíséretében vonultak az Ádám Zoli kocsmájába a „halotti torra”, amely hajnalig tartott...
Akkoriban a piactér körül több kocsma volt, mindegyikben élő zene: a cigányzenekarok mellett híres volt a Fejős tamburazenekar, na meg a Ménkű Gergő rezes bandája.
Egy alkalommal a népszerű Ménkű Gergő találkozott a Jankóval. Kegyetlen kánikula lévén meginvitálta egy italra:
- Jankó! Gyere fizetek neked egy fröccsöt!
- Jó, de csak ha jó hideg lössz!
Koccintottak, letették a poharakat, a Jankó meg kinézett a szikrázó napvilágra, és megszólalt:
- De jó vóna ha most köd lönne...
- Mé te bolond cigány!?
- Hát hogy ne lássák hogy nyalod a s*ggöm.
A kocsmák, vendéglők és a szép lányok a Jócó bácsihoz, a rendőrkapitány hatáskörébe tartoztak. Jócó bácsi szerb ember volt a királyi Jugoszláviában, elég jól beszélt magyarul...
A Bagi Tóni vendéglős várakozott meghallgatásra a várószobában, amikor a szép lányok madámja is megérkezett hasonló céllal.
A Bagi Tóni előadta, hogy emelni kellene az árakat.
- Bagi úr tudja, hogy az árakat nem lehet emelni! Adjanak kisebb adagot... adta ki a bölcs megoldást a Jócó bácsi.
A Nina néni hasonló kéréssel fordult, hogy már régen a szolgáltatásért az ár ugyanaz, jó lenne a tarifát emelni...
- Nina néni az árat nem szabad emelni! Adjanak kisebb porciót.
Szegény Nina néni ha élne, de sokszor csuklana amikor emlegetem, látva a kereskedelemben követni a Jócó bácsi utasítását.
A Nescafét 12 unciásként ismertem meg vagy negyven évvel ezelőtt, aztán lett 1O unciás, ugyanolyan csak kisebb üvegben, utána áttértek "metrikre", és lett 25O gr-os (1 fűszer uncia 28 gr) az árat megtartva.
Aztán tovább tartva az árat 2OO gr. De már szoktatnak bennünket a 170 és a 100-as üvegekhez is. Tehát az árat nem szabad emelni... Ez csak egy példa, és ez jellemző a többi árura is.
Vinczer S Péter (qdb)
Köszönöm kedves, Sándor.