Ma reggel egy üzenet fogadott: "Hiányzol lélektestvérem" alatta a lejebb olvasható szinkron emlék

Királylány voltam....

LÉLEK SÁNDORNÉ GIZELLA·2015. OKTÓBER 12.

Állok a mosogató előtt, csordogál a víz a tisztára mosott tányérra közben ábrándozom. Gondolataim általában e serénykedéseim közben tornyosulnak, hol várakká, sziklatömbbé, vagy éppen futó homokká válva.
Gyermekként soha nem akartam királylány lenni, valahogy nem illett hozzám ez a szerep. Közel a hetvenhez még is megéltem. Megvallom, most tudtam meg mit mulasztottam.
Szeret engem az Úr oly nagyon, mit meg sem érdemlek. Álmaim, vágyaim megmutatja a valóságban sőt, ahogyan fogy előttem az utam, a mulasztásaim is elém teszi. Így az elmaradt királylányi élményt is megkaptam most tőle ajándékba.
Hétvégén léleksimogató találkozásra készültem. Lázas izgalommal teltek a napok a szeretet fényében sütkérezve.
2007-ben új “családunk” született maroknyi hasonló értékrenddel bíró virtuális ismertségi körből. Megéltük együtt a mennyet és poklot egyaránt, volt nagyon szép jól felépített szellemi otthonunk, ahonnan egy reményteli reggelen nem a megszokott vidám oldal köszönt ránk, hanem a fekete arc nélküli csuklyás, alatta vörös betűs angol nyelvű üzenettel: „Admin vesztettél” Mindannyian tudtuk a hackker mögött az angol nyelv ellenére magyarerő lakozik. A portálnak vége lett, de mi együtt maradtunk. A gonosz csak a szellemi otthonunkat és munkánkat égette fel, a „családot” még jobban összekovácsolta.
A pénteki Tárogatós találkozón jó érzés volt látni, még mindig itt vagyunk erős egységet alkotva, sőt olyan ismerősökkel, barátokkal bővülve, megerősödve, akik erős pillérei a várunknak.
https://www.facebook.com/Ekpafat/me...
Az idő a szeretet sátra fölött nem állt meg, pedig milyen jó lett volna. Tizenöten érezhettük egyszerre a cselekvő szeretet és a béke angyalának jelenlétét. Hogy a remény is helyet foglalt asztalunknál, annak bizonyítéka, hogy mindannyian a boldog viszontlátás reményében köszöntünk el egymástól.
A léleksimogató találkozó számomra még nem ért véget. Katához Zsámbokra volt meghívásom, aki drága jó nagyapáméknak köszönhetően lélektestvéremmé vált kicsi lányka korában. Évtizedekig nem tudtunk egymásról, még is a Tárogató „családban” egymásra találtunk.
A buszmegállóig metrókkal haladtunk, az állomásokon mozgólépcsőkkel le-föl, el is felejtettem, hogy régebben rosszul szoktam lenni… Csak a hátamon végig csorgó verejtékcsepp jelezte, hogy elfelejtettem félni…
Zsámbokon egy igazi falusi ékszerdobozba érkeztem az októberi kora esti csendben. A majorság is pihenni készült az erdő ölelésében lévő birodalomban. A kapu nyitására Bendegúz fájdalmas panaszba kezdett, amiért magára hagyták az új portán, a szép, tágas kennelében.
Amint beléptem Kata mézeskalács házában azonnal otthon éreztem magam. Olyan légkört varázsoltak körém a tárgyak, hogy ott tényleg meg állt az idő. Nem sokkal később, életemben először, gyermekkoromból kimaradt királylánnyá változtam, az Úr legújabb csodáját megélve. Előttem megterített asztal, igazi magyar gyomornak való ínyencségekkel megpakolva. Megvetett ágyam, fehér ropogós huzatokkal, baldachint megszégyenítő szépségében kínálta magát pihenésre. Szőttük a múlt aranyfonalát, lassan fogytak a szálak, mire az ezüstfonalas jelenhez értünk, későre járt… Éjszaka kinyitottam az ablakot, a házakat körben ölelő erdő dús kristálytiszta levegője minden sejtemet feltöltötte életerővel, mély álomba zuhantam a reggeli kakasszót sem hallottam meg. Fél-kilenckor ébredtem. A reggeli finom falatokat megcsodálva rákérdeztem, hogy lehet ilyen régi hazai ízeket az asztalra teremteni. –A falusi hentesnél, házi vágásból, mondta Katám büszkén. Kérdésemre választ kaptam, a hentes ugyan nyitva van, de a falu másik felén az üzlet, elég messze. Kissé lelombozódtam, látta ezt rajtam lélektestvérem és megkérdezte, tudok biciklizni? Naná, melyik alföldi lány nem tanult meg, mosolyogtam, igen ám, de vagy 15-20 éve nem volt alattam drót szamár. Ezt is megoldottuk, tekertem boldogan a hosszú utcán keresztül. A hentesnél jól bevásároltam, tarját rántani valónak, marha lábszárt pörköltnek, gulyáslevesnek, házi kolbászt, szalámit és házi töpörtyűt az asztalra. A húsi ment a mélyhűtőbe, a többi a hideg kamrába utazásra várva.
Azt ugye mondanom sem kell, sebesen pörgött a sorsrokka, fontuk fonalát és szőttük a jövőt. Délben a királyi asztalhoz ülve a Gondoskodás fejemre helyezte a koronát. Így lett belőlem királylány ezen a szép őszi hétvégén. Azonban ez mit sem változtatott a délutáni programon. Véget nem érő történeteket, életképeket idéztünk fel, a megsárgult fényképeket nézegetve. Így köszöntött ránk az este. A kiadós vacsora után Janóval kiegészülve este sokáig beszélgettünk, filozofáltunk. A létező másik világot is kibeszélve.
Az éjszaka ismét az álombirodalomba repített, miközben az erdő oxigén dús levegője a sejtjeimet építette.
Vasárnap reggel a búcsúzás nehéz percei következtek. Királylányt megillető korai ebédemet elfogyasztottam. Nehéz pakkjaimat elrendeztem. Katám farmjából került még jócskán sok finomság.
Nehéz szívvel köszöntem el lélektestvéremtől, Bendegúztól az ékszerdoboz házacskától és a tájat körülölelő erdőtől. Mire Kata húga megérkezett, levetettem koronámat, megőrzésre átadtam a ház úrnőjének.
Hűvös szél fújt, esett az eső, mikor a kocsiból kiszálltunk. A Kanizsáig tartó úton az angyalok könnyeit alig győzték eltüntetni az ablaktisztító lapátok, siratták a koronámat.
Haza érve apus várt, meglepődött a két nehéz csomagon. Barátaimtól kapott ajándékokat segített elrendezni, ami ehető és iható volt megkóstolta. A hentesnél vett házi ízek sütés-, főzés terveit is ott azonnal, rögtön elkészítettük.
A következő boldog találkozás reményével töltekezve, várom a tavaszt, mert megbeszéltük az évi egy találkozást a Tárogató családdal kettőre emeljük.
Köszönöm barátaim, hogy vagytok és az Úr ajándékát együtt ünnepelhetjük.

....s ahogy én megéltem.

Áldást, békességet.

Nagyon nyugalmas, és békességes hét végét adtatok ajándékba, kedves Tárogató család. Jó volt találkozni veletek, személyesen érezni a kedvességeteket, megfürdeni a szeretetetek melegében. Feltöltődtem, lelkileg, és szellemileg egyaránt, és bevallom, amikor elindultunk hazafelé, és visszanéztem rátok, könnyes lett a szemem. A találkozó után
Gizikénkkel, Janával szaporán lépkedtünk a metró felé, hisz várt ránk egy tartalmas, és hosszú hétvége, és Zsámbok nem épp a szomszédban van. A négyes metró pillanatok alatt elrepített bennünket a Keleti pályaudvarig, ott átszálltunk a másik irányba tartóra, és időben megérkeztünk a Puskás stadionhoz, ahol már benn állt a busz, ami Zsámbokig vitt bennünket. Lelkecskémmel végig beszélgettük az utat, egymás szájából kapkodtuk a szót, nevettünk nagyokat, így könnyen eltelt az út, nem vettük észre az idő múlását.
Nagyon kedves ismerősöm, szívem Lajosa várt bennünket a zsámboki buszmegállóban, így az otthonomba nagyon kényelmesen, és hamar haza érkeztünk.
Lelkecském mosolyogva, kíváncsi tekintettel lépett be az építése alatt sokszor fotózott előszobámba, és az első pillanattól kezdve otthonosan érezte magát. Várta a szépen előkészített tisztaszoba, hófehér ágyneművel, kellemes meleggel.
Természetesen a jószágokat azonnal elláttam, addig Lelkem kipakolta a magával hozott ajándékokat, és amikor végeztem napi kötelességemmel, az ajándékok átadása következett. Majd egy kis felfrissülés a fürdőszobában, és előkészítettem az asztalt a kényelmes, beszélgetős vacsorához.
A falusi élet egyik nagy előnye, hogy ételben az ember lánya finom, házi ételeket tud az asztalra varázsolni, visszahozva a régi időt, amikor még nem voltak elárasztva a boltok műanyag ételekkel, műanyag ízekkel, amikor a hús még tényleg hús volt, és nem olyan ízű valami.
Került az asztalra roppanós tepertő, sült pörc, házi szalámi, kolbász, szalonna, vaj, ropogós zöldpaprika, és ízes, igazi kovászos kenyér.
Ital gyanánt finom, illatos citromfű tea gőzölgött az asztalon.
Késő éjszakába nyúlóan beszélgettünk, eszegettünk, kóstolgattunk az asztalon felhalmozott ételekből, és úgy elszaladt az idő, hogy nem vettük észre, hogy már tíz óra felé ballag az óra mutatója.
Lelkecském már nagyon laposakat pislogott, így nyugovóra tértünk, s mint a csitrik, még egy-egy "fontos" gondolattal hol Gizikém jött ki a szobámba, hol én szaladtam be hozzá, hogy: csak még ezt elmondom, aztán hagylak aludni" - mondattal.
Végül legyűrt bennünket a fáradtság, és elaludtunk.
Reggel a szokásos időben keltem, elláttam a jószágaimat, tettem a dolgomat, csendben, hagytam aludni lélektestvéremet. Fél kilenckor ébredt meg Gizikém, és elámult, milyen sokáig aludt.
Természetesen ismét asztalhoz ültünk, jóízűen megreggeliztünk, majd drága lelkem előállt az ötletével: menjünk el a falusi henteshez, mert szeretne ezekből a finomságokból haza, Kanizsára vinni egy kis kóstolót. Mikor közöltem vele, hogy gyalogosan messze van, kicsit elszomorodott, de előálltam a nagy ötlettel: menjünk kerékpárral!
Édes lelkem közölte, hogy utoljára talán 15 éve ült biciklin, de fiatalok vagyunk, erős a kalandvágy bennünk, így biciklire pattantunk, és a bőséges reggelit mindjárt le is dolgoztuk egy jó kiadós kerékpározással.
A szombati napunk is úgy telt, mint az előző este, végig beszélgettük, még az ebéd utáni pihenő is kimaradt, beszélgetéssel telt el.
Ebédre kacsalevest főztem, spenót, sült krumpli, csirkecomb volt a menü.
Vacsorára ismét "lightes" falusi vacsorával örvendeztettük meg magunkat, természetesen most is az asztal mellett felejtettük magunkat, késő éjszakába nyúló beszélgetéssel.
Vasárnap reggel már a búcsúzás szomorú hangulata lepte meg a lelkünket, bár nem engedtük az asztalunkhoz férkőzni a szomorúságot. Reggeliztünk, beszélgettünk, a tepsiben sülő hús illata belengte a házat, csomagolgattunk, oda-oda szaladtam Gizikémhez, hogy: csak még ezt tegyük be, vidd el, - hiába tiltakozott, - csak becsempésztem a táskájába. Korai ebéd után elindultunk Pestre, kényelmesen, testvérem jött értünk, így a csomagok nehéz terhe nem nyomta a vállunkat. Természetesen az utat is végig beszélgettük, így hamar elszaladt az idő, megérkeztünk a Népligeti buszmegállóba, ahonnan Lelkecském hazaindult Nagykanizsára. Nagyon boldog voltam, hogy hosszú idő után együtt tölthettünk egy gyönyörűséges, testvéri hétvégét, és remélem, hamar jön a következő.
Ne feledjem elmondani: Úton Kanizsa felé még felhívott Gizikém. Este, hazaérkezése után én hívtam, Aztán megint ő hívott vissza engem.
"Csak még azt akartam mondani.."
Lélekben feltöltődve várom a hétköznapokat. Jó volt, szép volt, csak kevés volt.