.

Előző rész: //ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&postid=1425588

Halálos játszma

Hosszú évtizedek teltek el „Az utolsó szüretig”. Az asszony egész úton a múlt fonalát gombolyította. Észre sem vette, amikor a gép a kifutón landolt. Amint feleszmélt szedelőzködni kezdett. A terminál teraszán várt rá párja és megszokott élete. A hála legodaadóbb szeretetével ölelte meg a férjét, nem túlzás azt mondani, az életét köszönheti neki, sőt még a szüreti találkozást is, amit átélhetett. Ő nógatta, menjen haza, ameddig az egészsége engedi.

Otthonába érve a megszokott csend, nyugalom, és béke fogadta, még is háborgott a lelke. Hiába csitította, tartotta volna érzelmeit kordában, a gyomra körül szorongást érzett. Nem tudott szabadulni a képtől, a szüreti asztalvégtől, ahol elvarrták a szálakat. Mindketten szép és tartalmas élethelyzetből érkeztek a mulatságba, a találkozásról mit sem sejtve.
Hálásak az életükért, társaikért, akik betegségükben mellettük voltak, letörölték lázas homlokukat, és imáikkal kérték Teremtőt, hogy tartsa meg őket egymásnak nagyon sokáig. Ebben a korban minden nap ajándék, és fél ember lesz az, aki egyedül marad. Ezt ott, akkor meg is beszélték. A távolság azonban nem akadály többé a lélektalálkozásokhoz. Evvel nem sértenek senkit, csak egymást segítik, építik.
Jól van ez így, tudják, sőt csak is így van jól. Mondogatta magában. Mindketten biztos egzisztenciával, megbízható családi háttérrel rendelkeztek. Tudtak egymásról, követhették egymás útját. Ezt a csodát ajándékként élték meg, kárpótlásként a sorstól.
Az asszony minden reggel ébredése után bekapcsolta a számítógépet. Megnézte van e mozgás a „kedves oldalán”. Semmitmondó ikonok, pár szavas hozzászólások követték egymást. Elkezdődött egy halálos játszma közöttük.
Az egyik poszt alá egyik nap apró szív került, megértette, a lelkük egy darabja összeforrt örökre, ebből erőt meríthetnek az utolsó leheletükig, ez mindennél többet jelentett.
A kis jel azonban óvatosságra intette, képpel, szöveggel még jobban vigyázott, nehogy gyanúba-, bajba keverje, "kedvesét", akaratán kívül.
Szüret óta minden nap a szívecskéjét kereste, ám eltűnt, helyette másik ikont látott a poszt alatt, a szíve szakad meg fájdalmában. Értette a néma üzenetet, valóban be kell, csukni a múlt ajtaját, de nem szabad belépni a jövő kapuján, a jelenben kell maradni mindörökre.
Elővette a titkon őrzött félévszázadot túlélt megsárgult levélfecnit, és elolvasni kezdte újra „… a szenvedésben kikristályosodott szeretet a legszebb és legtisztább, fogadd ezt tőlem, hisz megérdemlem…”

Könnyeivel küszködve nézte a kusza betűket, majd így szólt, csak úgy magának: - kérem vissza a szívecskémet!

Ez a játszma valóban a haláláig tartott.

Egy év múlva hamvai megérkeztek a tengerentúlról, kívánságának megfelelően szülőföldjében helyezték örök nyugalomba..
Soha nem tudjuk meg visszakapta e szívecskéjét, amire annyira vágyott.

Vége