1930. a Gulág világ

Ablakok alatt, a fal mellet osonva,

Közöttük jártak némán, sunnyogva.

Lesve mindenki gondolatát, szavát,

Hátha egyszer, valaki elszólja magát.

Összedörzsölve tenyerüket jó előre,

 Pénzért, álnok fény csillant szemükbe.

Tudták, mennyi baksis esik le a szóért,

Mily sok Júdás pénzt kapnak mind ezért.

Menydörgött a nagyúr, ki maga volt a sátán,

Miért van az embereknek értelem az arcán!

Rohant is ész nélkül, a sok, alja, áruló pribék,

Hogy büntessenek akár csak egy gondolatért!

Belemásztak a fejekbe, s szívekbe,

Belenéztek a hitvesi ágyba röhögve.

Érezni, gondolkodni sem volt szabad,

Még fohászkodni sem a dunna alatt.

A gondolat sem szárnyalhatott már szabadon,

Mint a szárnya szegett madár, feküdt az avaron.

Ezért, megtanultak, egy szemvillanással üzenni,

Okos, virágnyelven egymáshoz szólni, beszélni.

Világi hatalmak teremtették meg létét,

Torzzá akarták tenni az emberek lelkét.

Megunva a néma jajszót, a hallgatást,

Az emberiség egyszerre csak a sarkára állt.

Nem éledhet már fel az a sok éh halott,

Kik ezekben a táborokban nyomorgott.

Habár, a test táplálékot nem kapott,

De a szellem, és értelem titokban virágzott!

Bár elzavarták a gőgös, ostoba nagyurat,

Eszménye időnként megjelenik a kert alatt.

Nem tűntek ők el, csak a föld alá bújtak,

Arra várva, hogy felvirradjon a nagy nap.

Várják, hogy a nép, újra fejet hajtson,        

A bájitaluk az értelemben újra hasson.

Mert, ha szabadon szállhat a gondolat,

Maradhatnak örökre, odalent a föld alatt!

Sándor Kinga

Gödöllő 2018-08-30