Spirituális válság
 

Amikor gyermekek vagyunk, mint kitárt ajtókon, keresztül-kasul jár át rajtunk a sok ismeretlen és új érzés: a mosoly, a sírás, a jámborság, a harag, a gyermeki káröröm, az irigység, a kedvesség, a ragaszkodás, egy szóval az érzelmi csíraszellők. Öntudatlanul és ösztönösen ragad ránk a jó és a rossz, és ugyancsak ösztönösen válogatjuk ki, általában persze a terelgető felnőtti intelmekből, hogy mit hová raktározzunk el elménkbe, szívünkbe-lelkünkbe.
A kamaszban a csíra már szárba szökken, fejlődik és növekszik, aztán, hogy szilárdan-e, vagy törékenyen, avagy ingatagon, az a környezeti lélekmeteorológia függvénye lesz.
A felnőttben már csaknem megreked –szerencsés esetben tovább finomodik - a sokféle érzelem és a mások érzelmeire rábólintó reakciók sokfélesége. Értékelni kezdjük ezeket az érzéseket, válogatunk bennük melyik az elfogadható, melyik az, amitől meg kell válnunk, tudatosan! Formálnak bennünket és formálunk velük mi magunk is másokat.
A felnőttben aztán kialakul valami féle mérce is. Kis léptékben, finom beosztású etalonon, vagy nagy, durva beosztású skálán. Valahogy úgy, mint a leheletnyi zenéből kiinduló majd túláradó fenséges szimfónia, vagy éppen ellenkezőleg: a finom és durva kavicspergéstől a lezuhanó kődarabok robogásán át a viharos, a magával rántó sziklaomlás, az eget-földet rengető zaj. Ezek a zajok aztán rendre váltakoznak életünk során.
Mikor melyikre bukkanunk rá, mikor melyik alakít bennünket mélyebben, vagy kevésbé felszínesen, az függ az egyéni és/vagy a külső erők dominanciájától is.
Van aztán úgy, hogy átlépünk a folyamatok hatásán és teljes közömbösséggel, mindenféle spirituális befogadás vagy megnyílás nélkül járjuk az utunkat. Úgy tűnik, hogy manapság sokaknak a „golyóálló” önkép kialakítása és kiállítása a legkifizetődőbb. Ettől aztán elvész a pozitív, a pszicho-szociálisan és biológiailag is természetesen működő EGO, és tömegtermelésre, szellemi, sőt nemzeti hagyományoktól mentes, vagy gőgös és pökhendi felsőbbrendűséget árasztó ÉNEK kialakulására teszünk szert.............
.........Elnézem több embertársunkat, az őszinteséget, a szeretetet, az igazi ösztönös jókedvet, amit kérés nélkül eléjük tár a másik, nem hiányolják (mondd el a világtalannak, hogy milyen az ég kékje –vajon szegény, elképzeli-e?)
Hiába, no! Válság a világban, válság a lelkekben! Spirituális válság van.
Hiánybeteg lélek mögött hiányzó akarat. Ezért csikorognak és ezért betegek manapság az emberi kapcsolatok.
 

(GundyS.)