Kaposváron felújítják a Csíki Gergely Színházat. Bontanak, építenek. Nagy a felfordulás. Állítólag 2019-ben adják át a szép, felújított épületet.
Már mindenki nagyon várja a Thália megszépülő templomát, ahol majd a nagyérdemű publikum csodás színházi daraboknak lehet részese.

Kaposváron felújítják a Csíki Gergely Színházat. Bontanak, építenek. Nagy a felfordulás. Állítólag 2019-ben adják át a szép, felújított épületet.
Már mindenki nagyon várja a Thália megszépülő templomát, ahol majd a nagyérdemű publikum csodás színházi daraboknak lehet részese.
Véletlenül hallottam meg az utcán két nő beszélgetését. Akaratlanul a társalgásuk részese lettem. Tessék elhinni, nem szokásom másokat kihallgatni, de olyan vehemenciával beszéltek, hogy a közelben lévők is mindent jól hallottak.
─ Épül a színház.
─ Minek? Csak pénzkidobás. Megint elszórnak milliárdokat ilyenre.
─ De már nagyon rozoga volt. Elkelt a felújítás.
─ Felújítás? Pénzpocsékolás. Elég lett volna venni tíz kiló meszet és kimeszelni. Nem kellene ilyen nagy felhajtás. Megint valakik majd ezen megtollasodnak. Tíz kiló mész és kész.
─ Azt mondják nagyon szép és modern lesz.
─ Modern? Minek? Én ugyan nem járok színházba. Adták volna azt a pénzt másnak, amibe a felújítás kerül. Ki jár ma színházba? Ott a tévé. Annyi a csatorna, hogy csak győzze nézni az ember. Láttad Budapest éjjel nappalt? Meg azok a Való Világok. Kell ennél több? Férjemmel imádjuk ezeket. Színház? Nem járunk színházba. Miattunk össze is dőlhetett volna. Én egy fityinget sem áldoznék rá. No, de siessünk, mert lekéssük a buszt és nem érek haza a kedvenc sorozatomra!
A két nő sietve elindult a buszmegálló felé.