Az én 56-os hősöm: Marián István az édesapám

Közeledik az ünnepünk 1956 október 23.-a. Számomra mégis a legfontosabb része ennek az ünnepnek október 22, - amikor a BME diákjai és édesapám megszervezték a tüntetést, amiből 23.-án estére FORRADALOM lett.
Évtizedek óta mindent (amihez hozzáférhettem) elolvastam. Férjem (v. Hajdú Szabolcs) is 56-os harcos volt. Így személyesen is nagyon sok 56-ost ismertem meg. Nagyon sok történetet hallottam, sok igaz embert ismertem meg. Sok vitát folytattam, sokaknak próbáltam elmagyarázni, hogy szerintem miért is volt világra szóló esemény, ami 1956 októberében történt. Talán édesapám szavai magyarázzák meg a legérthetőbben, hogy miként is történhetett.
„nem én találtam meg a forradalmat, hanem a forradalom igazságai találtak meg engem” / Marián István
Ezek a történelmi igazságok találtak rá 1956 oktober23.-án nemzetre. MINDENKIRE, aki így vagy úgy részt vett benne. Ez a nemzeti egység tette példaértékűvé az 1956 –os forradalmat. Ezért fontos, hogy emlékezzünk és emlékeztessünk, hogy a mai fiatalokkal is megértessük, hogy milyen nagydolog a SZABADSÁG.
Rengeteg írás, visszaemlékezés, könyv, film, cikk tudományos értékelés született apámról. Sokan „hitelesen”, sokan „gyalázkodva” emlegetik. Aki azonban ismerte őt, az tudja, hogy EMBER volt. Zsidóként is kommunistaként is 56-ban is, a börtönben is a szabadulása után is.

Két idézetet hoztam, amiből kitűnik, hogy milyen ember volt, amikor a forradalom rátalált.

„Marián szerepét nem lehet megérteni, ha nem tudjuk, már négy nappal előbb a Hess András-téri diákotthon gyűlésén is ott van. A fiatalok ott főképp az egyetemi reformokkal kapcsolatos követeléseiket fogalmazzák meg, s fel akarnak vonulni azokkal a központi sajtószékházhoz. Marián azt mondja: nem engedlek benneteket az államvédelem fegyveresei elé, továbbítsuk a peticiót, s ha nem lesz eredménye, akkor zárt renben megyünk az utcára, és én a katona vezetlek benneteket. Ugyanezt mondja 22-én este az aulában, s 23-án az egyetem kertjében, amikor a tömeghangulat nyomására a hatalom már kénytelen engedélyezni a felvonulást a Bem-térre. Hallom, amint kiadja az utasításokat a menet megindítására. Hallom, amint parancsot ad, hányas sorokba alakuljanak, amint elrendeli a néma, méltóságteljes magatartást. Mindvégig egyszerre irányít katonatisztként, s majd már a harcokban is egyszerre védi a rábízott fiatalok életét. Mindkettőért hálásak voltak neki azok, akik küzdöttek az oldalán, s nemcsak utólag kiáltották ki magukat "forradalmároknak". De a tények mellett fontosak az emberi mozzanatok. Marián mindig képes volt a rengeteg válaszúton megtalálni a helyeset. Míg Bibó szellemi kötelezettségeket vállalva az utolsó utáni pillanatokig is helytállt, addig Mariánnak az a sors jutott, fegyverrel a kezében döntsön” / Sándor Iván (1956-ban a Műegyetem Jövő Mérnöke című lapjának szerkesztője)

"Emlékszem hallgató koromból a tanszékvezető alezredesre. Nagy tisztelettel emlékszem a vári diákszálló éttermében elmondott beszédére. Emlékszem arra a Mariánra, aki 1956. október 23-án a déli órákban egyedül vállalta a Műegyetem tanárai közül a felelősséget a tüntetés megszervezésére. De a legjobban arra a Mariánra emlékszem, aki november 4-én, a kora délelőtti órákban a hűvösvölgyi laktanyában búcsúzott el tőlünk, miután Király Béla két katonatiszt kíséretében otthagyott bennünket. Majdnem szó szerint tudom idézni, mit mondott akkor nekünk: 'Gyerekek, az értelmetlen halálnak hozadéka, eredménye nincs. Próbáljatok meg életben maradni, nem tudom, hol és hogy alakul a sorsotok, de legyetek jó magyarok, és a hazának hű fiai. Az Isten áldjon meg benneteket, próbáljatok meg valahogy hazamenni!'". / Börcsök Dezső (56 egyetemi hallgató, az Elektromos Művek nyugalmazott elnök-vezérigazgatója)