.

Nők a vasúton, avagy egy emlékezetkiesés története

( Ez a történet a fantázia szüleménye, semmi köze a valósághoz, meg amúgy sem én írtam, hanem diktálták!)

Egy nagyon régi élményemet szeretném megosztani veletek, melyre nehéz szívvel emlékszem vissza, és a mai napig nem dolgoztam fel, de hátha most veletek együtt sikerül, ha beszélek róla!

Évekkel ezelőtt, a Velencei-tónál, egy hotelban tartottak egy szakmai fórumot, előadásokat, természetesen EU-s pénzből, és ott volt a fél vezérkar, és a főnöknőm engem vitt el magával, amit már azóta mélységesen megbánt! Az ország minden részéből áramlottak a vasutasok, táskájuk mélyén pálinkát rejtegetve, majd amikor mindenki egy vonaton volt már, előkerültek a pálinkák, a sörök, és ittunk egymás egészségére, meg annak örömére, hogy találkoztunk. Mire a Velencei-tóhoz értünk, én eufórikus állapotban leledzettem, és örültem az egész világnak, és mindenkit mélységesen szerettem, de a főnöknőm nem került ebbe az állapotba, inkább kicsit feszültnek tűnt, de ezt betudtam annak, hogy biztos izgul egy kicsit, hisz ott lesz a fél vezérkar!
Megkezdődött az előadás, és lehetett kérdezni is, és én kérdeztem is! Szerintem biztos okosakat, és mindenről eszembe jutott egy kérdés, voltak jó tanácsaim, felvetéseim is, de a főnöknőm a végén lepisszegett, és megkért, hogy hagyjak másokat is érvényesülni. Hagytam, és inkább meglátogattam a büfét, ahol nagyon friss hideg sört csapoltak.

Majd jött a szabadfoglalkozás, ahol megnyertem egy kvízjátékot, melynek a fődíja egy pezsgő volt, amit megittam mindenki egészségére. Egyre szebb volt a világ, és éreztem a mindent betöltő békét lelkemben, amikor a sajtóreferens odajött hozzám, és megkérdezte, hogy tényleg szoktam e novellákat írogatni. Mikor közöltem vele, hogy igen, felcsillant a szeme, és a segítségemet kérte egy projekthez, ami a „Nők a vasúton” munkacímet kapta. A lényege az volt, hogy a kolléganőimmel beszéljek, hogy bátran írjanak, hogy miért jöttek a vasúthoz, és milyen élmények érték őket, egyszóval, meséljék el, miért szeretik a vasutat, és a pályamunkákat értékelni fogják, és lesz díjazás is. Természetesen elvállaltam, mert nagyon segítőkész emberke vagyok, és azt vettem észre, hogy a langymeleg nyári éjszakában, a háttérben a Velencei tóval, ott ülök kilenc nővel egy asztalnál, melyen tartózkodott még pálinka, és sör is. A csillagos ég romantikus hangulattal töltött el, és elkezdtünk beszélgetni, és mivel a sok beszédtől mindig kiszárad a szám, egyre sűrűbben kellett öblögetni.

Jó volt a hangulat, csak úgy dűltünk sokszor a röhögéstől a sok szakmai élmény mesélése közben, és a lányok ontották a jobbnál jobb történeteket. Hajnali kettő óra fele valahogy az anális szexre terelődött a szó, és elment a beszélgetés egy kicsit más irányba. Majd miután jól kibeszélgettük magunkat, bementünk az étterembe, és táncoltunk, jól éreztük magunkat. Itt már nagyon fáradt voltam, és az utolsó emlékképem az, hogy egy asztal tetején táncolok, két nővel egyszerre, akik pedig nem fértek fel az asztalra, sikongatva táncolnak, én a pólóm pörgetem a fejem felett, miközben leizzadt meztelen mellkasomon folyik a víz, oldalra pillantok, és a főnöknőm szigorú tekintete leparancsolt az asztalról. 
Reggel arra ébredtem fel, hogy fázom, és a lábam cipőstül a párnán van, a fejem pedig a másik irányban. Valaki nyitva hagyta az erkélyajtót, nem tudom, ki lehetett az, hisz egyedül aludtam a szobában, és a friss hajnali levegő felébresztett. Fejemben törpék kalapáltak, és lepörgött előttem az egész életem, annyira a halálomon voltam. Letusoltam, és lementem ételt vadászni. Svédasztalos reggeli volt, és beálltam a sorba, remegő kezemben tartva a tányért, és ekkor ért az első meglepetés! Odajött hozzám egy számomra teljesen ismeretlen nő, és ezt búgta a fülembe:- Vártalak! Nem jöttél!

Néztem nagy szemekkel, és alig vártam már, hogy valami táplálékhoz, és folyadékhoz jussak. Haladjon már az a sor! Jött a második meglepetés! Egy szintén teljesen ismeretlen hölgy nevetve vállba vágott, és ezt mondta, jó hangosan persze:- Korbács! Bilincs! Mi? Hahaha!- majd továbbszökkent.
Már majdnem ott voltam a szalámiknál, és a teánál, amikor odalépett hozzám még egy hölgy, mélyen a szemembe nézett, és közölte velem:- Ricsi! Hogy, neked milyen jó dumád van!

Ekkor omlottam össze, és kértem, hogy mesélje már el, miket mondtam, mert én semmire nem emlékszem. Ezen egy jót nevetett, és megsimogatta az orcámat, és tovalibbent a dolgára.

Nagy nehezen megreggeliztem, nagyon nehezen csúszott az étel aznap, biztos gyomorrontást kaptam valamitől, gondoltam. Reggeli után próbáltam kontaktust teremteni a főnöknőmmel, de biztos berekedt, mert egy szó sem hagyta el ajkát, csak szúrós szemekkel nézett. Volt még egy előadás délelőtt, de nem jutottam be, mert a feleségem felhívott, megkérdezni, hogy miért hívtam fel hajnali négykor! Mondtam neki:- Biztos hiányoztál, drágám!- de nem hitte el, én erre úgy elszomorodtam, hogy kint maradtam a büfében, és gyógysörrel próbáltam enyhíteni a kínjaimat. Összehaverkodtam a tulajdonossal, aki meghívott egy pálinkára is, és azt mondta, ha legközelebb jövök, akkor is a vendége vagyok, mert nagyon jó volt a hangulat az este. Ennek mindketten örültünk, majd eljött a hazautazás ideje. A vonaton megittuk a maradék pálinkát, sört, és érzékeny búcsút vettünk egymástól. Megint elöntötte a szívemet a világbéke, és a szeretet, de a főnöknőm szívét nem tudtam meglágyítani. Két hétig nem szólt hozzám, és nem volt hajlandó elárulni, hogy mi a baja! Persze, azóta megenyhült, és szent a béke, de a mai napig nem tudom, hogy miért haragudott rám!

Szerintetek? Ja! A project sikeres volt! Írtak a hölgyek, és a díjak is kilettek osztva!