Emlékeimben a vasút, a csokikrém és a zene kapcsolata

Hogyan is kerültem leghamarabb kapcsolatba a vasúttal ?
Hát először is vasutas családba születtem.Anyai nagypapám 1886-os születésű,1905- től volt a vasút alkalmazásába.Fűtőként járt a régi kedves csühösökkel,majd 1933- tól nyugdíjas.Édesapám 1927-es születésű,2 éves korában édesapját elütötte az autó,félárván maradt.Nagybátyjánál kitanulta az asztalos mesterséget. 18 éves korától önállósította magát,albérletbe költözött.,majd ő is a MÁV.-hoz került Rákosrendezőre a Hídépítési Főnökségre.Ceglédről az első hajnali vonattal,a gödivel járt dolgozni.Később balesetvédelmi ellenőrként járta az országot.
/Egy kis előreugrás :Mivel én 1984 óta Zalában élek,a látogatásakor mutatott rá a nagykanizsai vasútállomás mellett lévő,általam már jól ismert gyalogos aluljáróra, hogy itt is járt az építésénél./
De térjünk vissza a múltba.Életemet a vasúttal párhuzamosan lévő,Fűtőház utcában kezdtem.Akkoribanlehetett mondani,hogy kertváros jellegű volt ez a rész.Volt óvoda,iskola / első két osztály/,malom,cipőgyár. Vasúttól egy kőfal választotta el ezt a részt,a középső szakaszon.Mögötte a szép vasútállomás.Mivel a hosszú utca két végén volt csak sorompós átjáró,így bizony két rövid mellékutca végén lehetett több sínpáron átjárni.Nem szabad volt,de lehetett.Az állomás felől a kijáró vonatokat jól lehetett látni. A bejárat felől nagyon figyelmesnek kellett lenni.Az általános iskola viszont a sorompó felé volt,azon át jártunk már a 3. osztálytól.
/ Később amikor már nem erre laktunk,elkészült a gyalogfelüljáró.Majd idővel megszűnt a cipőgyár,kicserélődtek a háztulajdonosok,úgy hallottam,rá se ismerni a régi kertvárosra, elhanyagolt lett,mindenki befelé igyekezett a vasút város felőli oldalára. //
Tehát a síneken jártunk át. Szüleim megbeszélték a váltókezelőkkel,hogy segítsenek engem át ,amikor a zeneiskolába megyek.Ilyenkor az állomásra kellett mennem,onnan indult a városközpontba a busz.
Hát a busz az indult,csak én nem ültem fel rá. Nagyokat nyelve,izgatottan szedtem apró lábaimat,hogy minél előbb odaérjek,na még nem a zenedébe,hanem a cukrászdába.
A hegedűt is könnyebbnek éreztem ha rágondoltam a finom csokikrémre.Bizony,én a buszjegy árán ezt a finomságot vettem.
Annyira szerettem,hogy tovább haladva,egy másik cukiba is betértem és a hazafelére megmaradt zsebpénzemen is ettem egyet..Később volt már sarokház is.Még jó,hogy a hegedüléshez nem kellett a hangszálamra ügyelni,csak ha szolfézs órára mentem.
Órák után igyekeznem kellett hazafelé.Ekkor már a váltókezelő őrházhoz én kopogtattam be,mivel ezen az oldalon volt , hogy
- " vasutas bácsi,tessék szíves lenni átvezetni a síneken ".
Így jár karöltve az én emlékeimben a vasút,a csokikrém és a zene.
Azóta is szeretem a zenét, ebben " mindenevő " vagyok. Komolyzene,opera,operett,könnyűzene, népzene,vagy mulatós.
Megfér azóta is mellette az édesség.Igen,de már előtérbe került a gépkocsi,vagy buszjárat.Meg is látszik rajtam.Már nem akar elvinni a szél. Na és tovább víve a hagyományt,eltöltöttem 26 évet a vasúton.
Először Cegléden,majd Nagykanizsán.Innen mentem nyugdíjba.
Üdvözlök minden MÁV..aktív dolgozót és nyugdíjast,aki szereti az édességet és a zenét. Aki nem szereti,azokat is.De nem tudják,mit veszítenek.