Talán nem baj, ha nem mindig aktualitásokról beszélünk itt. A márciusi sok közéleti durvaság után, nekem már nagyon hiányzanak a csendes, békés idők, jobb híján megidézek hát, egy gyerekkoromból őrzött csodát.

 A csönd, a csend, ez az ezer hangon hallgató és hallható varázslat, a legnehezebben elérhető kincs nekem, s ha rálelek, az ma is a legnagyobb luxus az életemben.  Gyerekkoromban kétségtelenül a karácsony délután Jézuska váró csendje volt a legkedvesebb számomra, de volt egy másik felejthetetlen is, egy-egy nyári délután csendje, egy kis falu istállójában.

Mesebeli délutánok

A kis faluban, ahol hat éves korom előtt sok időt töltöttem egy kedves parasztcsaládnál, minden házhoz úgy hozzátartozott az istálló, mint a mai házakhoz a garázs. Még a szegényeknél is volt legtöbbször egy-két tehén és ugyanennyi ló, de olykor egy-egy kecske vagy birka is együtt lakott a nagy négylábúakkal. A mi házunk istállójának sem a csendjét, sem a hangjait, sem az illatát nem lehet elfelejteni. Mint az a kisgyerekek életében természetes, ebéd után nekem is mindig aludni kellett. Nagy ellensége voltam ennek a szokásnak, de a ház okos gazdái egy kedves trükkel legyőzték tiltakozásomat: tudták mennyire szeretek az istállóban tartózkodni, ezért délutánra ott "vetettek ágyat" nekem. Az állatokat rendszerint korán reggel kihajtották legelni vagy dolgozni, s Tóni bácsi, a ház ura, a kedvemért már reggel megtöltötte a jászlakat az állatok esti takarmányával, legfölül szalmából vackot rakott nekem, s itt alhattam délután. A délelőttöt én is munkával, a patakparti réten libák-kacsák őrzésével, vagy ha a szántóföldön gyerek kéznek való munka akadt, hát azzal töltöttem. Rendszerint Erzsi nénivel és Tóni bácsival ebédeltem kint a földeken, s mikor ők ebéd után leheveredtek az árnyékba pihenni, én hazafutottam, s meg sem álltam a puhára rakott, illatos jászolig.

Az istálló szinte hűvösnek tűnt a kinti déli hőség után, és semmihez sem fogható, ahogyan a szalma barátságos roppanásokkal alakul a testnek legkényelmesebb, lágy derékaljjá az elnyújtózó gyereksúly alatt. Elringatja az embert, s bár az alvás még igen messze van, a valóság mégis szertefoszlik, s helyét elfoglalják Istálló Ország sejtelmes, gyönyörű titkai. Álomszerűvé nemesül a tehenek és lovak itt felejtkezett illata, a padlásról leszivárognak a száradó széna, a virágos mező erős aromái, jól hallatszik odaföntről a szorgoskodó méhek és darazsak döngicsélése, lent, az alomban egy tyúk kapirgál, tán éppen kotláshoz készülődik. Az udvaron Bodri oda-odavakkant a már rács mögött elégedetlenkedő libáknak, szinte a hangokból fölfestődik a kép, amint a két kakas hetykén rendezkedik a tyúkok között, s halk burukkolással, mintha megpihennének a vadgalambok is a közelben. Elnézem a vályogból-szalmából tapasztott falon, mint rajzol szőke tündéreket egy beszökött napsugár, akik észrevétlenül reám bocsátják, az egyedül e halkan zsongó, illatos világban álmodható csodálatos álmokat.

Késő délután van már, amikor lassan éberedek, mert selymes simítások érik az arcomat, finom, lucernaillatú fuvallattal halk horkanások nyúlnak utánam az álomtó ringató vízébe. Ismerősen, megbízhatóan súlyos dobbantásokat hallok, s nyíló tekintetem az öreg muraközi ló, Csillag, barátságos barna pillantásával találkozik, aki bársony orrának cirógatásával, hosszú farkának legyezésével, jószagú fújtatással és dobogással próbál rávenni, hogy kászálódjak már le az ő vacsorájáról. Egy percig még türelemre bírom, simogatom puha orrát, s hálám jeléül előhalászom zsebemből a titkon lopott kockacukrot, amely az igásló számára, egyedül tőlem kapható csemege.

Ilyenkor már újra eleven élet zajlik, almozás, etetés, fejés, ember s állat egyaránt harsányan mondja a magáét, s a délutáni gyermekálom illatokkal, fényalakokkal teli mesés csendjét felváltják az élet mozgalmas, erős, szép hangjai.

Részlet a Mint préselt virágok... c. könyvemből www.nadasi-katalin.hu