Egy gyerekkori emlék, Lelkecske, olvasd csak:

Ne kérdezzétek mi volt a tegnapi ebédem.. Nem tudnám megmondani, pedig én főztem. Anya nincs itthon, ápolja a mamát, közben megy a dokijához. Epeköve van. márciusban, kivarázsolják..
Oka van annak, hogy ilyen személyes dologgal kezdek. A tegnap, homályban van, ami hatvan éve történt: tűéles... Folyamatában.
A két anyai nagyimról írok. Ha mentünk hozzájuk, Istennek hála -sokszor- mindig csak Barta mamát mondtunk. Pedig higgyétek el, a papát, pontosan úgy szerettük. 55-56-57-es évekről beszélek. A papa, Erzsikének, ha a nem hallotta (?) Böskének, vagy ha kedveskedni akart, akkor: egyszerűen Anyjuknak szólította. Nyolc édes gyerek, és egy fogadott gyerek volt. Bizony, kiérdemelte. És persze, tegezte a mamát. A mama, Péternek, Péteremnek, vagy papának hívta, és véletlenül sem tegezte volna le. A megszólítás: Kend-volt. Imádtuk őket. Akkor nem tudtuk, hogy amiben ők élnek az ma a mély szegénység fogalmát bizony: kimeríti. Anyu, hetente kétszer elment, főzött valamit - ma is rejtély hogyan csinálta, hiszen a mai fogalmak szerint mi is szegények voltunk! Vasárnap, mindig ott voltunk, és az ebédhez mi vittük..
Anyum: varázsolt. -Tudjátok. Csodát tenni csak a szorult helyzetben lévő anyák, és a szerelmes asszonyok tudnak. Kicsit hosszúra nyúlt a bevezető.. most rövidebbre fogom, amúgy is, nincsenek szavak..Figyeljétek csak:
- A papa, bármikor, ha elment a mama mellett, feltétlenül hozzáért. A hátát, a vállát, vagy a haját simította meg. Olykor kerülőt is tett, csakhogy megérinthesse a párját. Ezt a kifejezést tőle hallottam először. A pár. Nem magyarázta meg, pedig minden mást: igen.. Magamtól jöttem rá, társam lehet ezer is, párom csak egy.
- És a mama. Ugyanígy kereste az érintést. A papa pipázott. Tengerészmód-úgy mondta: Egy fél Csongor szivart beleállított a pipájába, körbetömte dohánnyal. Hely' de sokszor kereste azt a fránya pipát! Ma, meggyőződésem, tudta (!) hol van, csakhogy a mamát kérdezhesse.. és a mama : boldogan adta neki oda. Tudom én, ilyen életképeket mindenki őrizget a szíve csücskében. Na meg akkor ez, nem sokat jelentett nekem, hiszen mindez tízéves korom előtt volt. Hogy mégis megosztom veletek? Hiszen VELETEK...
És amiért ez most előjött.
- Anyával mi sem tudunk elmenni egymás mellet érintés, simítás nélkül. Azért ez jelent valamit. Mi sem vagyunk gazdagok. Talán ez a kulcs? Mi azért nem nyomorgunk. Ha valami kell, akkor azt előteremtjük.
--Egymásnak viszont a legfontosabbak vagyunk.
Azt hiszem az utolsó mondat miatt írtam le.

Vörös József