A szavak erőtlen ereje

Volt egyszer egy Kossuth adó. Szép szignál zenéje a mai napig édesen muzsikál fülembe! "Éljen a magyar szabadság, éljen a haaaaazaaaaa".
Igen ám, de egyszer aztán egy idő elteltével azt vettem észre, hogy elmúlt, kimúlt a szép muzsika, én meg egyre indulatosabbá válok és csaknem dühkitörés kerülget (csak úgy magamban persze, nem látványosan, önemésztően kizárólag!!) amikor rám zuhan "A szavak ereje". Bennem hirtelen is és krónikusan is el kezd forrongani a chili paprika erejének erejéhez hasonló ízlést emésztő (ön)erő. Persze nem látványosan, csakis kizárólag magamban. Ezért aztán a Kossuthról valahogy áttevődött a hangsúly ingerem erre meg arra, általában az alacsonyabb megaherzekre, ahol csemege és édesnemes dolgok is megmozgatták ízlelő bimbóimat.
Ellenben erről a chilipaprikáról most rögtön bevillan egy másik paprika, a másik paprikáról meg egy harmadik, ez egy módosult paprikaszármazék, amit úgy hívnak, hogy paprikajancsi. Ez a gondolat és hangulatsor akkor emészt mostanság, vagy éppen robban belém, amikor kinyitom az M1 TV-t.
Mit mondjak? Nekem förtelmes! Persze, átmennék én más repertoárt szemlélni, de hát mégis ez itt a főadó, a főerő, amit a tanyán is lehet fogni-nézni. Hát ennyire lenéz bennünket a szerkesztőség, vagy mi a fene? Hát ennyire hülyének nézik az embert. hogy egész nap szinte semmi frissítés, félóránként mindig ugyanazok az ismétlő szövegek?
No persze, én jól tudom, hogy "Ismétlés a tudás anyja" sőt! még latinul is emlékszem, hogy "Reptitia est mater studiorum", de azért nem akarok/akarunk gyökeret ereszteni ugyanazon hírfolyam mellett, mert az IDŐPOCSÉKOLÁS! Az idő meg pénz. (The time is money).
Így aztán most azt is leírom, hogy mit tanultam a paprikajancsikról, ami nem is tudom, hogy miért jut eszembe mostanság...