2017.01.12. 18:07, Lélek Sándorné
Kossuth Zsuzsa emlékév margójára…
Hallgattam a rádiót az ápolókról beszéltek.
Miközben a múltban merengek, az éjszakánként felsíró szirénákra emlékezve, emlékképek tódulnak elébem. Sorsok, emberek, esetek.
A legszebb és legnemesebb feladat a betegember szolgálata. Ehhez lélek kell és alázat, mert csak úgy hajolhatunk le letörölni a könnyeket és a verejtéket a kiszolgáltatott és kétségbeesett emberről. Hálásan mondok köszönetet az Úrnak, hogy nekem megadatott a betegágy mindkét oldalát megismerni. Talán azért kaptam meg a gyógyulás kegyelmét, mert a gyógyításhoz való hozzájárulásommal kiérdemeltem.
Peregnek a képek sorsom vetítővásznán. A kockák néhol megkoptak, de sehol nem foszlottak. Kis-nővérként olyan főorvos osztályán töltöttem a gyakorlatomat, ahol viziteken a paplan alá is benéztek. Friss és gyűrődésmentes a lepedő, szükség esetén, száraz a haránt-lepedő a beteg alatt? Akkortájt még nem voltak nedvszívó egyszer használatos pelenkák és nagyon ritkán alkalmaztak a betegeknél állandó katétert. A fertőzések megelőzése mindenkinek kötelező feladat volt. Nem ismertük a „megengedett” kvótát. A felfekvés az osztály szégyene lett volna, a nővérkék lelkiismeretén múlott a beteg komfortérzéke és gyógyulásának előmenetele. Szerencsés volt az a beteg, aki olyan osztályra került, ahol mindez elvárás volt a főorvos részéről, maximális figyelem és szolgálat a beteg érdekében. Ezen az osztályon a betegember volt az első. Ennek az osztálynak is voltak egyágyas kórtermei. Emlékeim szerint ezekben kórházi dolgozók –a liftes-nénitől a főorvosokig- gyógyultak. Gyakrabban jártak hozzájuk a dietetikus nővérek egyéni étrendet összeállítani, mint az osztály egyéb betegeire. Igen! Ez a főorvos így viszonyult a kórházi dolgozókhoz. Aki ma olvassa, talán hitetlenkedik, pedig vagyunk még páran, akik gyógyultak ezekben a kórtermekben.
Politikai megnyilvánulás nem kapott helyet a beteg közelében. Igaz minket még eskü kötött, mely nem csak az oklevelünk átvételének feltételeként működött, eszünkbe sem jutott elrettenteni a beteget az akkori hiányosságokkal és panaszainkkal. Nekünk is volt értékrendünk, világnézetünk, sőt a hibákat is láttuk a rendszerben. Ezt azonban a kórházon belül kivetíteni a betegekre, a befolyásolásukra bűnnek tartottuk volna.
A betegségnek nincs pártja, világnézete, a beteget sem lehet besorolni, egyik politikai játszmához sem. Cinkelt lapokkal játszanak ma sokan a szakmában. Panaszkodtak, felnagyítják a problémákat a betegek előtt, szinte félelmet keltve bennük a gyógyulás reménye helyett.
Elgondolkodom szabad egyáltalán olyan embert betegágy közelébe engedni, aki utcai demonstrációkon, kormánybuktató rendezvényeken hazudja tele a teret, nem létező ellátási hiányosról, a rendszer ellehetetlenítéséről-, beszél? Fekete ruhát öltve magukra inkább hasonlítanak az ördögre, mint gyógyító földi angyalokra.
Vallom, legyen véleménye, értékrendje, világnézete mindenkinek, de egy nővérnek csak és kizárólag kapun kívül, és soha nem a média össztüzében a betegember megfélemlítése érdekében.
Remélem, eljön az idő, amikor a betegágy mellett olyan ember állhat meg, aki reményt nyújt a gyógyuláshoz, nem félelmet kelt benne.
Szükség van a pszichológiai alkalmasságra, ahhoz, hogy megfelelő ember nyújtson segítőkezet minden rászorulónak.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
kár, hogy ez az érzés ma már kevésnél található