Te vagy, ki ma annyira hiányzol,
Hogy belesajdul már mindenem,
Megannyi sok évtized után is
Rád gondolva, vérzik a szívem..
Ülök magamban, csendben, egyedül,
Kérdést csak a falnak tehetek,
Visszhang az, mi onnan felém árad,
A semmiből jön a felelet.
Emlék már mind, ami most is éltet,
Így legalább megmaradt nekem,
Nem tudom, hogy ha ez ma nem lenne,
Mi töltené ki az életem.
Kik enyémek, nagyon messze élnek,
Látni őket csak ritkán lehet,
Hangjukat is csak távolról hallom,
Így a szemük nem mond semmit sem.
Marad minden, marad a nagy semmi,
Se szó, se kép, semmi, ami szólt,
Csak a remény tölti ki a lelkem,
Megnyugvást hoz egyszer, ami volt.
Megnyugszom, hogy annyi mindent láttam,
Átéltem az életem során,
Gazdagabbá tettek azok engem,
Tapasztaltabbá már jó korán.
Ma csak ülök, s becsukott szememmel
Újra látlak, s beszélgetsz velem.
Köszönöm, hogy elhoztad a múltat,
Köszönöm, hogy újra vagy nekem.
(CsV)
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
ember
Köszönöm, hogy olvashattam.