Hölgyem!
 

Az alábbi gondolatok napok óta gyötörnek és erős félelemérzést váltanak ki belőlem. Igaz, nem csak belőlem, aki ezt itt monológomban szóvá teszem, hanem több ezer jóérzésű emberből, mint a Magyar Köztársaság állampolgáraiból, akikből mérhetetlen fájdalmat, sőt dühöt vált ki az az igazságtalan, pökhendi arrogancia, ami egy átlag intellektusú emberhez is méltatlan és igazságtalan lenne, nem hogy az Ön szép kosztümjéhez és csinosra vágott frizurájához.
Ön egy világhatalom elegáns ruháját viselő állampolgára, én pedig csak egy kicsiny, de több, mint 1000 éves múlttal épült és épülő ország second-hand eredetű szürkeruhás polgára vagyok. Az én országom az Ön országának hatalmas kollekciókból álló elegáns kosztümű és öltönyű egyéniségeket adott. Mi több, az Ön Hazájának és Európa szabadságának, valamint a Nép szabadságának fenntartásához, öltönyeinek és ruháinak szép szabásához, jó szabásmintákat is ajándékozott, amitől aztán Önöknél sok nagymellényű öltöny és lengeleheletű ruha is szabódott .
Szóval, mi sokat adtunk a Világnak, így az Ön hazájának is, Hölgyem. Nem puszta-anyagú öltönyöket bő gatyával, mellé fütyülős barackkal, hanem kultúrát, hagyományalapot és szeretetet is adtunk! De ez vélhetően nem cikk abban a nagy országban, ahol az értékeket már régen nem érzésekkel és igaz barátsággal mérik. Hanem pletykákkal. Olyan kétfarkú pletykákkal is, amelyekben a kufárok háborognak, ha a másik kufár ezt-azt nem akar ingyen áruba bocsátani , mert neki lóvé kell. De hát azért kufár.
Most, ahogy érzem, csak azt teszem, amit az Ön szabadságot szerető országának bármely hazáját szerető polgára megtenne: kötelességemnek érzem, hogy megvédjem az én hazám érző polgárait magammal egyetemben az Ön barátainak nagymellényű pletykáitól. Aztán a gyűlölködéstől, az ignoráns bántásoktól, a prejudícióktól, a hazám demokratikusan választott vezetőinek lenézésétől, a honfitársaim lenézésétől és attól a befolyástól, amit egy dezinformáló kisebbség követ el a többség ellen, nap mint nap, csupán azért, mert Ön a népem többségének nem belbecsét hanem a pletykálók külcsínét szereti jobban. Mert nekik mindig, már vagy 60-70 éve szép, drága öltönyük van és még mindig nagy mellényük hozzá.
(Ez itt az én jóindulatú üzenetem volt. Mert minden magyarnak kijár a szólásszabadság. Ezek a pletykások meg, ma az egyik, holnap a másik barátjukat adják el egy még szebb öltönyért, vagy lenge-leheletnyi blúzocskáért, amiként a széljárás fordul, hol keletről, hol nyugatról jövést....
Ezt meg mi már tudjuk régen, azért is tettem most szóvá a nép szabadsága okán).

(GundyS., 20161021)