BALFOGÁS

Ott, ahol a Vértes lankái alá merülnek a Velencei tó vizébe – nem messze a tótól bújik meg egy falucska. Egy önmagára igen büszke település. Régebbi muszlim megszállásunk alatt „kedves törökjeink” csendben elhordták vagy kiirtották az őslakosokat. Így a törökök kitakarítása után született ujjá a falu a jezsuita atyák jóvoltából, akik a Felvidékről „importált”, jó katolikus tótokkal népesítették be újra a falut.
Hála Istennek sikeres volt az atyák igyekezete. A lelkes tót jobbágyok békésen szolgálták a Rendet egészen addig, míg II. József, a Habsburg uralkodó (akit kalaposként ismer történelmünk, mert nem volt hajlandó megkoronáztatni magát liberális felfogása okán) be nem tiltotta a szerzetesrendeket.
(Érdekes mellékzönge, hogy a liberálisok már akkor sem nagyon szívelték az egyházat…)
Nos, a falu és tótjai szép lassan elmagyarosodtak, csak a kacifántos neveik élnek még ma is. De tótul már nem beszél senki.
(Félreértés ne essék, akkoriban még senki sem ismerte vagy használta a mai, pol-korrekt szlovák elnevezést. Ez a pán-szlávizmus ajándéka volt valamikor a Nagy Háború környékén a tótoknak, akárcsak Pozsony „ősi szlovák neve”: Bratyiszlava, ami szláv testvériséget jelent. Kissé szokatlan városnév, nem?)
Teltek-múltak az évtizedek, világháborúk jöttek-mentek, és irtották fajra, nemre, vallásra és korra nem igen figyelve a lakosságot. Itt is, akárcsak az ország többi részén.
Aztán jött a „Felszabadulás”, amit többnyire csak jó hosszú u-val ejtettek ki a jó magyarok, amikor éppen nem volt egy-egy fülelő a közelükben. Ez utóbbi dúlás ugyan nem volt olyan hosszú életű, mint a török-dúlás, de azért máig tartó sebeket okozott testben és főleg lélekben.
Húszegynéhány évvel ezelőtt azután kimúlt az „izmusok kora”, és beosont a demokrácia kis hazánkba magával cipelve minden hátrányát és néhány előnyét. A néhány előny között említhető, például a tény, hogy büntetlenül leírhatom ezeket a sorokat. Legalábbis én úgy vélem. Garancia persze nincsen, ahogyan semmire sincs a demokráciában…
Csak két dolog biztos: az örökös bizonytalanság és a véget nem érő ágálás a politika porondján. A fülsiketítő hangzavar folyik éjjel-nappal. Különösen fárasztó az az alpári mocskolódás, amely az éppen hatalomból kimaradt baloldalra jellemző. A libsi (a liberál-bolsi) oldalnak soha semmi nem jó, ami történik, ha nem ők uralkodnak, és tömhetik meg a derékalját a más vagyonával, például az állam pénzével. És természetesen, mint „kiválasztott nép” - náluk van az ész, a tudás és a merészség mindarra, ami éppen eszükbe jut. – (A Demokrácia szent nevében! Ámen!)
Ezért JÁR nekik a hatalom és a dicsőség, hisz’ ők mindig a „nép javát akarják”! – Napjainkban éppen az arab és az afrikai világ ember-feleslegét igyekeznek ránk zúdítani – mondván – nehogy mán kihaljunk itt, Európában. És nehogy mán ne legyen okos, ügyes munkaerő az öregedő Európa nyugdíjasainak eltartására. „Önzetlen” segítségükkel tódulnak hozzánk a „migránsoknak” titulált betolakodók, legtöbbjük „igen magasan képzett” analfabéta, aki ég a vágytól, hogy beálljon az „elfáradt európai munkás helyére” – legyen az a munka bármily nehéz vagy komplikált. (Némethonban MÁR 60 dolgozik a tavalyi millióbol!)
Nálunk is van egy-két ilyen, minden hájjal megkent (vagy felkent) megmondó-ember, aki ontja magából az észt. Johnny Cuirassier az egyik ilyen, aki telesírja az internet összes csatornáját a magyarok lelketlenségével, mert volt bennünk bátorság – szerinte annyi barbárság (a kívánatos keresztényi szeretet helyett), hogy 98 százalékos NEM szavazattal utasítottuk el a „bekéredzkedő menekültek befogadását” – mert a homofób, fasiszta, neo-náci miniszterelnökünk és csahos pártja: a Fidesz erre „hülyített” bennünket.
A hangos siránkozás érthető, hiszen a libsik már rég elképzelték önmagukban, hogyan tudnák végérvényesen maguk alá hajtani egész Európát, amely még mindig, minden gondja-baja ellenére egy igen kívánatos földrész a Nagy Testvér, Amerika mellett.
S most, ezzel a rebelliskedéssel mi magyarok ismét „bele pöktünk a levesükbe!”
Az 1956-os „rebelliskedésünk” hatvanadik évfordulójára ismét „forró Őszre” számíthatunk! Az EU-bizottság és az USA érdekeltjei, a pénzvilág urai mind fenik már – nem csak a fogukat, de a késeiket is – ránk!
2016. Október 5. - vhs - v. Hajdú Szabolcs

saját fotó / Pázmánd a Zsidó Kőhegyről letekintve