Csoda, a lelkek hídja 1.
 

Szokatlan érzésre ébredt minden reggel. Szíve hevesen és szaporán vert. Nyugtalanul aludt éjszaka. Átfutott gondolatában, hogy ez már abnormális, nyughatatlan így az élete. Mi teheti ilyenné? Nagy szeretetben él családjával, van munkája..boldognak érezheti magát és mégis állandóan belső izgalom és remegés rázza lelkét. Nem értette mi lehet ennek az oka. Sorra vette elképzeléseit, sajnos legvégsőként az ragadt meg benne és ez a gondolat nem hagyta békén ott lüktetett az agyában, szívébe, ez valami betegség okozhatja. Félt, félelmében végig futott rajta egy remegés, izzadtan kelt fel. Zuhanyozás majd megnyugtat suttogta maga elé. Amint állt a víz sugara alatt érzett egy felszabadult megkönnyebbülést és egy tiszta gondolat futott át rajta. Feje kitisztult az elhatározás tisztavizű tükörként csillant meg, el kell mennem az orvosomhoz.
Gondolatot tett követte, naptárába pillantott és a csodák sorozata kezdetét vehette. Tehát mehet, mert most rendel az orvosa. Izgalommal kapta magára ruháit, de megtorpant, és ha mégsem, csak bebeszél magának. Nem mehet egyedül. Kell egy szeretett személy támasza és ki lehetne az más, mint egy Édesanya. Tudta, hogy ráijeszt kérésével, de nem bírta tovább a heves szívveréseket az állandó felfokozott tenni vágyás terhét, így beindította a zuhany alatt oly tisztán látott utat.
Csalódás nem érte, kérése megértésre talált, hisz egy Édesanya mindig tettre kész gyermekéért, bármennyire is ijedten nézett fel kérésre. Így pár perc múlva útra készen állt Édesanya és leánya. Útjukra indulva kezdődött a csodák sorozata. Régi baráti háziorvosuk szabad volt, egyből fogadta kedves betegét, megkímélve a félelem gondolatainak felerősödésétől. Hosszan kérdezgette, fejcsóválásokkal kisérve minden szavát, majd a kimerítő beszélgetést követően felállította a diagnózisának gyanúját, mely pajzsmirigy problémákra volt vezethető vissza. A megállapítást egy kórházi beutaló követte a Szabolcs utcai kórház ambulanciájára.
Az orvos jól ismerve betegét többször megígértette, hogy valóban elmegy az ambulanciára és kivizsgáltatja magát. Búcsúzáskor még egyszer ígéretét vette, és ő is ígéretet tett, hogy bármi adódik mellette lesz.
Remegve ment ki a rendelőből és huppant le Édesanyja mellé. Remegő kezét fogva és kérdő szemében nézve még nem tudta elmondani, hogy mi lesz a folytatás, csak egy gondolat cikázott agyában, hogy milyen csodálatos módon ismerte meg orvosát.

Hosszan tartó ájulásos rosszulléteit, mely úton útfélen bármikor is vette le a lábáról. Vitték mentők azonnal kórházba.. a baj igazi okát nem tudták megállapítani. Egy ilyen rosszullétet követően hívta ki családja az ügyeletet és a számára ismeretlen, de oly kedves orvos tekintett rá, mikor ájulásából magához tért. Tanácsolta keresse fel házi orvosát. Végig futott emlékeiben, hogy mennyire ígérte, de nem ment.. minek segíteni nem tudnak. Egy újabb roham után csak-csak elment és csodálva vette tudomásul, hogy a drága ügyeletes orvos épp az ő új háziorvosa. Igen Ő volt az és kigyógyította. Megtörtént a csoda, ettől kezdve elválaszthatatlan szál kötötte őket össze. Igen együtt jártak operába, színházba és mindig minden bajban mellette volt. Akkor most miért habozik..Édesanyja kérdező szavai hozták vissza a múltból és miért is habozik tovább. Szeretett Édesanyjának már, mint tényt mondta, hogy mit kell tovább tennie. Egymás kezét szorítva indultak neki az útnak a kórházi ambulancia felé. Emberek sokasága a váróteremben, mindenki izgatottan mesélte baját, fájdalmát-egymást túllicitálva, hogy ki is a betegebb. Érezte, hogy nem bírja ki, zúgott a feje..  majd,  egyszer kinyílt az ajtó és közölték az adjunktus úrnak el kell mennie, így kérik a betegek türelmét. Az adjunktust látva döntött, elmegy ez nem az ő orvosa, nem marad itt. Csak szemébe kellett Édesanyjának nézni és Ő tudta, hogy leánya ehhez az orvoshoz nem megy soha sem. Egymás kezét szorítva álltak fel, hogy induljanak. Egy másik, közelebbi ajtóhoz érve, kinyílt az ajtó és egy magas feketehajú orvos jelent meg mosollyal az arcán és közölte, ha valaki úgy dönt, hogy ő is megfelel, a betegség kivizsgálására akkor szívesen fogadja. Dermedten maradt állva az ajtónál, mintha villám sújtott volna rajta végig és egy hang belülről csak azt mondta egyre hangosabban, hogy igen Ő az hozzá igen. Szinte suttogónak érezte hangját mikor hallotta saját szavait “...igen én Önhöz szeretnék menni..”. Ezzel megkezdődött a további csodák sorozata. Mely jó 30 évvel ezelőtt kezdődött és többé nem választhatta szét a beteg és orvosa között kiépült hidat semmi.

Folytatjuk.

(MH)