A harangok, amelyek nem zúgnak még egyszer csak úgy..a szokástól eltérően
(június 4-én)

Június 4-re a nemzeti összetartozás napjára hirdetendő országos harangzúgás felhívására -még 2012-ben- azt a választ adták az egyházak vezetői K.Z. államtitkárnak:
„Kérésének sajnos nem áll módunkban eleget tenni, mert templomi harangjaink istentiszteleti alkalmakkor, illetve az egyház liturgikus rendjéhez kapcsolódva szólnak”.
Rövid, súlyos, és felettébb érzéketlen válasz. Meglepő és hivatalos, érzelem-néma válasz.
Elfeledteti, hogy a harangoknak szívük van, a lélekharangtól a megkonduló mély zúgású öblös harangokig. Nekünk is szívünk van. A keresztény egyházaknál pedig a harang hivatalos szívtelenségének volt csak tegnap hangja de „már a szónak sem volt szíve”.
Csoóri Sándor akkor, „amikor már a szónak sem volt szíve” jelentette meg a „Harangok zúgnak bennem” c. kötetét. Ernest Hemingway apja öngyilkossága után, megrendülve írta meg az „Akiért a harang szól” c. regényt. Értünk, és eleinkért nem szólt harang, csak bennünk zúgtak a fájdalom emésztő és figyelmeztető harangjai.
1456-ban III. Kallixtusz pápa az egész egyházra előírta a déli harangszót, a naponta ötször imára hívó muzulmán müezzin kiáltását ellensúlyozandó, a keresztényeket imára szólító harang-figyelmeztetést. Hunyadi János a török sereg feletti nándorfehérvári győzelme után, 1456 –tól kezdve megkondultak a harangok Magyarországon és az egész keresztény világban. A kereszténységért küzdés, az Úr Angyala emlékére.
Nagycsütörtökön –tudjuk- a harangok Rómába szálltak és elnémultak. Az egyetemes gyász hirdetésére, a keresztény világ együtt érző, néma fájdalmának érzékeltetésére.