Vidéki pesti európai kötődés
 

Amikor leszáll az est és kivilágítják Pestet és Budát, akkor szeretek fővárosi lenni. Ha járműre kell szállni, ha piros lámpás dugóba érek, ha nem köszön vissza az eladó, ha pisszig választ kapok egy ügyintézőtől, akkor visszavágyom vidékre.
Amikor jó szakmai vitákat kell folytatni és érzem, látom, hogy érdeklődéssel hallgatnak, akkor szeretek külföldön magyar lenni. Amikor egy külföldi lapban publikálni szeretnék és nem fogadják el a jó cikket, vélhetően csak azért, mert kelet-európai vagyok, akkor nem szeretek NEM nyugat-európai lenni.
Amikor tudom, hogy ki volt Petrarca, és idézni tudom Heinét, vagy dúdolhatok egy Grieg dalt, akkor boldog vagyok, hogy európai vagyok.
Amikor végigmegyek a 65-ös úton és a dombokat völgyek követik, és gólyákat látok sorban kelepelni az út mentén, akkor nagyon jó dunántúlinak lenni.
Amikor a kenyeret megszeghetem és enni adhatok a családomnak, amikor télen fűthetek és kabátot húzhatok a hideg ellen, amikor ölelni tudok és engedik, amikor szerethetek és viszont szeretnek, akkor nagyon jó embernek lenni és megköszönöm a Gondviselőnek, hogy ezt megtehetem.Amikor emberek között emberséget észlelek, amikor európaiak között európaiságot látok és tapasztalok, akkor megköszönöm az embereknek, hogy van mit megköszönni egymásnak.
Alapvetően hálás vagyok mindenért, de még hálásabb, hogy a Kárpátmedencébe születhettem.
Ma estére úgy mutatom meg az Ország házát, ahogy csak európaiként, magyarként, dunántúli pestiként érezve láthatjuk!
 

(GundyS 20160508)