Évente ünnepelünk anyák napját,  de ne feledjük, hogy az évnek minden napján ott van az anya  törődése, aggodalma a családjáért. Nem volna szabad elfelejteni a hétköznapokat sem és a tiszteletadást. Ha jön az ünnep emlékezzünk! Az édesanyák a szívük rejtekén melengetik a gyermekeiket, az életem során én is így tettem. Sajnos nem minden gyermeknek adatik meg, hogy nyugodt családi körben nevelkedjen  Anya- Apa gondoskodó szárnyai alatt.

A háborús világ szétszakította a családokat. Édesapámat a karhatalom "önkéntesen " elvitte katonának. A visszaállított határ elválasztotta a családjától, és nem térhetett haza. Édesanyám minden munkalehetőséget megragadott, hogy a három gyermekét nevelje. Azt szoktam mondani, hogy a mit értünk tett, a lába nyomát is meg kell csókolni érte. A 97. életévében van, ágyban fekvőként  gyengélkedik. Sajnos távol élek tőle, de hetente telefonálok neki, a kagylót is segítséggel tudja tartani. 

Ezen az anyák napján nincs egyedül, a kedvenc fia és menye mellette van. Figyelemre méltó, hogy a sógornőm mindent megtesz, ami előadódik ápolása közben. Bizony pelenkázni kell, és a menye, - aki egyébként az egykori Beck sörgyáros leánya- olyan nagy szeretettel gondozza az édesanyánkat, amit hálásan köszönök. 

Arra világítok rá, hogy szeretet van e mögött, mert szereti az öcsémet, és nem  rest elvégezni minden munkát a férje édesanyja körül. 

Arról is megemlékezek, hogy a férjem édesanyja, akit szerettem és tiszteltem, amíg otthon éltünk, mindent megtettem érte mikor évekig ágyban fekvő beteg volt az asztmájával.

Arra gondolva, hogy Ő nevelt nekem egy fiút, aki férjem, és a gyermekeim édesapja. Sokat tanultam tőle, mert esti óráinkban beszélgettünk, a főzés titkaiba is betekintést kaptam tőle. Szerettem őt, lányának fogadott, és amikor ez elhangzott tőle, akkor tudtam, hogy értékelte, amit érte tettem, és bizony egy édesanya szólalt meg benne. 

Mi már régen Kanadában élünk, és mikor Őt idehozattuk, akkor folytatódott anya és lánya közötti beszélgetések sora, mert a hét végeket nálunk töltötte. Együtt mentünk a szentmisére, színházba, baráti látogatásokra.

Szeretett nálunk, és nekem kellemes társalkodóm volt, telefonon, hétköznapokon is, soha nem fogytunk ki a témából. Hét közben a sógorom unokájára vigyázott.

Sajnos kórházba került a szívével, és amikor eljött a műtét ideje, abban bíztunk, hogy a jó Isten ad még neki közöttünk szép éveket, de sajnos ez nem így történt. A  műtét után a meggyötört szívét nem tudták beindítani. Korábban volt néhány talpon elviselt infarktusa, és túlérzékeny volt az altatóra.

Elveszítettük őt, az Anyát, a kellemes társalkodómat.

Fontosnak tartom megjegyezni, amikor a gyászmisének vége volt, vitték le Őt a templom lépcsőjén, én nagyon sírtam tiszta szívemből. Később Petikém mondta nekem, valaki megjegyezte, hogy így még anyóst nem siratott meg senki. Sajnos nem tudom ki volt, mert megválaszoltam volna neki, hogy Ő jó volt hozzám, lányaként szeretett, mint én is Őt Anyaként, hogy igazi társalkodóm volt. Az életünknek minden mozzanatát, sok-sok szép emlékével őrzöm. 

Elköszönt tőlünk, három szál piros rózsát leejtett  a koporsójáról. Összeszedtem. Azt hallottam, hogy valaki mondta, a három fiának küldi. A három rózsát lepréseltem, berámáztuk, és Anya emléktáblája és a fényképe alá helyeztük. A szirmok most is olyan pirosak, mintha tegnap lett volna, pedig az óta eltelt 27 év.

Minden anya megérdemli, hogy nagyon szeressék, mert jót akar a gyermekének.

Isten éltesse az édesanyákat, a nevelő anyákat anyák napja alkalmából,  sok szertettel.

Vinczer Katalin