ANYÁKNAPJA  május 8.                                                                                   2016. április 24

 

Évekkel ezelőtt ünnepi beszédre kértek fel egy anyák napi ünnepségre. Olyan megközelítést választottam, ami régen nyomja a lelkemet: az anyós - anya viszonyát. Nem lettem népszerű, sőt az óta sem kértek fel anyák napi megemlékezésre. Darázsfészekbe nyúltam. Lehet, hogy most is ezt teszem. Mert az a személy, aki nekem anyós, az nekem szült és nevelt egy feleséget. Tehát az Anyu a feleségem Édesanyja, aki a háború után három gyerekével magára maradva soha nem ment férjhez, pedig fiatal és szép volt mégis több kérőt elutasított. 

Magyarkanizsán kevés munkalehetőség volt, hazatért Erdődre, ahol az iparos bognár édesapja, szép gazdaságot is teremtett.  Dolgozott a gazdaságban, és mellette eljárt napszámba.

 

Visszament a Bata cipőgyárba dolgozni, Erdődről a hajnali vonattal ingázott a gyárba. A vasútállomás a családi házuktól 2-3 km..... hóban, sárban oda vissza naponta megtenni nem volt leányálom...  Hajnalban kelni, és este hazaérni, ellátni a gyerekeket, és készülni a holnapra..

 

Aztán, hogy a gyerekek magyar iskolába kerüljenek, egyenként vitte Magyarkanizsára a sógornőjéhez őket, ahogy elérték az iskolakötelezettségi kort. Küldte a terményeket, a ruhaanyagokat, és amit a gyárban osztottak. ( Akkoriban nem volt konfekció, meg butique, hanem a rőfös üzlet, amikor árút, kapott, és híre ment, akkor mi gyerekek hajnaltól ültünk sámlin, kisszéken sorba, hogy  nyitáskor Édesanyám átvegye küzdelmet. Méterre és jegyrendszerre árulták a ruhaanyagot. Volt, amikor pokrócokat kaptak az üzletek, abból készültek a télikabátok.)

A nagynéni felvállalva gyerekeket, házba járó varrónőként hatalmas áldozattal vált nevelőanyává. A háború vége felé a front elérte Bácskát, és vele együtt megjelentek az újdonsült helyi partizán suhancok, akik a templomból elvitték a nagymamát... haza engedték, de ágyba fekvő betegként pár hét után meghalt. Nem tudni mit csináltak vele, nem beszélhetett róla.

 

Az én Édesanyám hasonlóan 34 évesen maradt magára a Mamával-anyósával. Ő sem ment férjhez, a férje Szegeden telepedett le abban a reményben, hogy eljön az idő, amikor hazatérhet. Két háborúban volt önkéntes, az elsőben alig 18 évesen, a másodikban helyi szolgálatban a légvédelmi őrs parancsnokaként.  Segített bennünket, egy Szegeden ragadt diáknak adta a pénzt, akinek a szülei Édesanyámnak átadták az ellenértéket.

 

Édesanyám  az asztalos műhelyünkben dolgozott nappal, akkoriban a hiánycikkeket gyártottak a megmaradt anyagokból, Édesapám legjobb tanítványával. Este font, kötött pulóvereket készített

Édesanyám minden este imádkozott velünk, és az ima végén: édes Jézuskám segítsd haza Apukát…

 

Bizonyos vagyok abban, hogy a mi édesanyáink nem kivételek. Sokan maradtak özvegyek, vagy a hadifogoly/kényszermunkára elhurcolt férjüket várták haza.

 

Azért hoztam fel példaként édesanyáink életpéldáját, mert a mai fiatal asszonyok, lányok sokasága nem hajlandó a gyerekvállalással járó a fentiektől sokkal kevesebb gondot sem vállalni.

Szemben anyáinkkal, ma már nem kell pelenkát mosni, de némelyik hölgynek az is undorító, hogy cserélje. Pedig az ő pelenkáját az ő édesanyja zokszó nélkül mosta, cserélte.

Arra gondolnak-e ezek a személyek, hogy az élet vége felé megtörténhet, hogy újra pelenkázásra kerülhetnek. Ha ő nem pelenkázott, nem nevelt, hogyan várhatja el, hogy őt majdan ellássák.

 

Kati édesanyja 96 éves, a fia és a felesége évente két-három hónapot ápolják, hazatérve Németországból. A német menye szívesen teszi a dolgát, és segít a férjének.

 

Közhelynek számít a sokat elhangzó kérdés: mi a jó és hosszan tartó házasság titka?

 

Meggyőződésem szerint az egyik sarokkő, hogy tiszteljük, szeressük az élettársunk szüleit, és rokonságát. 

 

Persze ehhez kellene, hogy tartsák magukat, és tanulhatnának azok az anyák is akik a mindenben hibát kereső anyósként keserítik meg a fiatalok életét.

 

Valaki azt tanácsolta, hogy ne csináljunk viccet, és megjegyzéseket az édesanyákról. Én ezt kiterjeszteném az anyósokra is. Az anyósvicceket nem olvasom el, mert többsége hiányolja legkisebb emberi tiszteletet.

 

Szeretettel köszöntöm az édesanyákat, a nevelőanyákat, akik nem mostohaként viselkednek, és az anyósokat, akik gyerekükké fogadták a vejüket/menyüket.

 

Vinczer S. Péter

 

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.