NAGYPÉNTEK

                                                                              „Te vagy az én igazságom,

                                                               Én vagyok a Te bűnöd,

                                                               Magadra vetted, ami nem voltál 

                                                               Nekem adtad, ami nem voltam.”

                                                                                                             (Augustinus)

         Lélekromboló, véres, megrendítő, nagy szenvedélyek és eszmék küzdelmét bemutató dráma, gyász és veszteség elemeit egyesítő és ősszesűrítő jelenség fogalmi hordozója: Nagypéntek. A Húsvét feltétele!

          Legalkalmasabb megnevezés a halál és nap szavakból: halálnapja. Tesszük ezt azzal, hogy Szentírásban a nagypéntek kifejezés nem fordul elő és a Magyar Értelmező Szótás is mindössze ennyit ír: „Nagypéntek a húsvét előtti péntek.” Az általános érvényű meghatározás pedig Jézus kereszthalálának emléknapja.

           Ugyan üdvtörténeti szempontból, - mint minden más esetben is – nem bír jelentőséggel a tájékozódásra érdemes felvetés, azonban az „egyedül az Írás” elvének érvényesítésével, lelki haszonnal is járhat, ha szócikkek kibontása által kívánjuk közelebb hozni evangéliumi értelmét. A bibliai Ószövetségben a MUT 845-ször meghalni igéből származó MUT 150-szer fordul elő. A szó egyaránt jelöli a meghalás eseményét és a halál állapotát A kifejezés az emberre vonatkozik. Isten gyermekei számára a halál ténye természetes esemény. A halál megtöri az Istennel való életközösséget. Mind az élet, mind a halál Isten akarata. A halál a bűneset által jött be a világba, és az élet alternativája: a jó és rossz, az áldás és az átok, az élet és a halál között választhat, - s ez végül is Isten melletti vagy elleni döntést jelentette. A halál nem valahol az élet peremén helyezkedik el, hanem belenyúlik az életbe. Isten legnagyobb ajándéka az élet, mert ez egyben a vele való közösséget jelenti, ezért a halál fölötti győzelem Istennek legnagyobb üdvténye, mert ezzel állitja vissza népével való közösségét. A halál nem önálló hatalmasság, nem istenellenes mitikus erő, hanem Isten eszköze, amelyet akkor ad, amikor akar.

              Csak a későbbi apokaliptikus / végítéletszerű / szövegekben van szó „a” halálról, de itt, is mint Isten alá rendelt hatalmasságról. A halálnál csak egy nagyobb hatalmasság van: Isten. Mig az ember számára a halál a kilátástalanság állapota, a megsemmisülésnek, a csendességnek, a sötétségnek a helye. A THANATOÓ („megölni”) ígéből származik és a halált jelenő kifejezés (thanatosz) 120-szor fordul elő az Új szővetségben. Jézus halálának értelme abban van, hogy a mi halálunkat szenvedte el. Eredete a bűnben van, mind a lelki, mind a fizikai halál egyaránt a bűn valóságára mutatnak. A halál nemcsak az öröklött, hanem az elkövetett bűnöknek is a büntetése. A törvény, bűn és halál egy síkban vannak. A kereszthalál fényében a halál „átmeneti állapot”, alvás, amely a felébresztés szükségességét mutatja. Az átmeneti állapot a halál fölötti győzelemre mutat. Mindez annak a következménye, hogy Isten az Úr az élők és holtak fölött. A halál fölötti győzelem a „már most” és a „még nem dialektikus feszültségben áll előttünk. A halál fölötti győzelem     objektive Krisztusban megtörtént; szubjektive pedig a hit győzelme.

               Isten valójában a világosság teremtésével és a sötétségtől való elválasztással meghatározta az idő ritmusát, vagyis a napok váltakozását: az ő hatalmában van a nappal és az éjszaka, s igérete szerint azokat fenntartja a világ végéig, amikor váltakozásuk megszűnik, mert éjszaka nem lesz többé. Elsődleges jelentése szerint a nap ( időegység )  JÓM 2304-szer, a HÉMERA 389-szer fodul elő a Bibliában, mely magában foglalja a nappalt és az éjszakát. Egy teljes nap, naplementével kezdődött, és tartott a következő naplementéig. A hét napjai közül csak a hetediknek volt saját neve: „sabbat”, a többit számmal határozták meg. Különös fontossággal bír a „harmadik napon” időmeghatározás, amelyben a mindenkori keresztyén gyülekezet hitvallását kell látnunk. Az egyház Jézus harmadnapi feltámadását az Írásban megalapozottnak látta Jézus személyes bizonyságtétele alapján. Maga a „három nap múlva” és a „harmadnap” különbsége abból adódik, hogy Máté, Lukács és Pál a helyesebb görög kifejezést használják - Márkkal szemben. Átvitt értelemben a napvilágosságot jelent. A Jézus feltámadása utáni idő a nappal ideje, a keresztyének a „nappal fia”, akiknek szívében „nappal virrad” ( a hit ) , ha figyelnek az Ígére. A nap jelölhet egy időpontot, egy időszakot, általában időt, életidőt, utolsó időt. A prófétai könyvekben leggyakrabban a JHVH napja kifejezést találjuk, máskor körülírással: Az Úr búsulásának, bosszúállásának, haragjának napja, vagy az Úr nevének emlitése nélkül beszélnek a meglátogatás és pusztulás, a harag, a büntetés, a sötétség és homály, a háburú és szélvész, a rémülés, eltapodtatás és zavar, a nagy őldőklés, a megölés, a veszedelem, a szorongattatás napjáról. Az Úr napját jelöli „ama” nap vagy „az a nap.”: az ítélet napja, az üdvösség napja. Az Újszövetségben az Úr napja, mint az istentisztelet ideje kerül előtérbe – az Újszövetség utolsó nap fogalma az ószövetségi JHVH-nappal áll összefüggésben. Már itt is különböző elnevezéseket találunk: ama nap, utolsó, haragjának, az itéletnek, az Ember fiának, Krisztusnak, Istennek napja. Ezen a napon Isten, illetve Jézus Krisztus lesz a világ bírája, aki véghezviszi ítéletét az igazak és a hamisak különválasztásával. Így válik ez a nap a félelem, illetve az öröm napjává. Beszélhetünk az utolsó nap közeli és távolabbi váradalmáról. Idejét azonban senki sem ismeri, mert úgy jön el, mint a tolvaj. Ezért vigyázni kell, és ez a vigyázás határozza meg a jelen időt is, annak a tudatában, hogy a megdicsőült Jézus Krisztus minden napon velünk van.

              A nagypéntek a halálnapja, pontosabban a halál halálának napja. „Nagyobb dolog-e az, hogy Jézus megfeszittetett, mint ha másnemű halállal halt volna meg?” „Bizonyára nagyobb: mert ebből vagyok bizonyos, hogy ő azt az átkot, melynek terhe rajtam volt, magára vette: mert Isten a kereszthalált megátkozta.” S hogy miért kellett Krisztusnak a halált elszenvednie?  „Azért, mert Isten igazságának semmi más módon a mi bűneinkért megfizetni nem lehetett volna, csakis Isten Fiának halála által.” ( Heidelbergi Káté 39,40.k.)

                Az alföldi gulyás nagypénteken elküldi a pásztor munkájában segédkező bojtárját, hogy menjen el a debreceni nagy templomba és hallgassa meg, miről prédikál a püspök. Jajveszékelve, kisápadtan kétségbeesetten újságolja a nagypénteki hírt: „Nagy baj van! Megölték az Isten Fiát...!” Az öreg gulyás megpödri bajuszát, megcsóválja fejét és ezt mondja: ...”Hm!... Nem hiszem.. Nagyobb híre vóna annak!” Minket terhel a felelősség, hogy még mindig nem tudja a világ: Megölték az Isten Fiát!

                  A román költészet nagyszerű alakja St.Octavian Iosif azt irja  egyik versében, hogy az édenkerti eset, bűneset után, mikor ez ember elesett, Éva fogai között maradt a „tiltott gyümölcsfa” gyülölcsének  egy magja, melyet az évezredek szele elfujt. Majd ebből a magból kinőtt az a fa, amelyből ácsolták a Krisztus keresztfáját.

                                     Rejtőzködő Jelenlét,

                               Aki láthatóvá válsz bennem,

                                 Áldozat, mely áldozni hív.

                                Testeddel is testembe épülő,

                         A halandót így is végtelenítő Istenem,

                               Köszönöm, hogy megváltottál!

                   Pásztori Tibor Endre

Bélyegkép: Wikipédia