Iskolák, melyek nekem (MÉG) megadattak2016.01.19. 13:24, Gundy Sarolta
Iskolák, amelyek nekem (MÉG) megadattak
Az iskola is a szülőföld része. A szülőföldet átszelő, a mélyből a felszínre törő, örökké bennünket kísérő szellemi forrás. Ér, csermely, csobogás, folyam, majd a felnőtt, az idős vagy éppen az aggkor által kimerevített mélységes víztükör. Szennyezetlen kristálytisztaságú menedék. Az iskola az az otthon, az a család, ami a valahová tartozás élményét adja, ahol az ember életének egy részét eltölti és le- és megéli. Ahol egy padhoz ül szelíd és harsogó, okos és kissé balga, meghallgató-elfogadó és rebellis-visszautasító, ahol a vágyak kibontakoznak, ahol az igények felágaskodnak, ahol ismeretet, tudást, műveltséget szerez az ember, ahol nemzettudatot plántál belé igaz tanítója, igaz tanára, igaz professzora, és ahol egész élete az iskolai képek reneszánszával gazdagodik újra meg újra.
Ahol morált és hitet – térben és időben, akár kimondatlanul is- a magunkévá lehet tenni. Még jobb, ha megmutatják az utat olyanok, akik végigmentek már a buktatókon, akik odaterelnek, ahol az üvegen át minden ki- és megmutatható és minden látható. Elég az arcokat felidézni, a hangokat újrahallani, hogy vigyázzunk, le ne tévedjünk a gyommentes útról! Vigyázzunk, hogy az a viseltes, gitt mentes üveg még csak be se párásodjék!
Ilyen iskolákba jártam. Köszönet tanítóimnak, tanáraimnak, professzoraimnak. Isten áldja átlátszó emléküket!
Amikor az ember elszakad, kiszakad, amikor éveinek a teljes vagy képzelete szerint még beteljesületlen rakományait cipeli, visszaötlenek epizódok, amelyek egyes tanáraihoz kötik. Én még azokban az években jártam iskolába, amikor nem a nemzet napszámosaiként tartották őket nyilván a köztudatban. Tanárnak lenni, különösen vidéken, státuszt jelentett. Ők voltak a helyi értelmiség krémje, ők voltak a világító testek minden egyes településen, ha az különösen egy pici község, kisváros, majdhogy nem porfészek volt. Volt egy tanárom, aki még a nagyapámra is emlékezett, pedig ő még 1945 előtt igazgatta őt, mint fiatal tanárt. Milyen büszke voltam, hogy nekem milyen híres nagyapám volt! Iskolaigazgató! Micsoda nagy ember! Kihúztam magam az egész osztály előtt.
Aztán manapság ez olyan vicces. Manapság a tanárokat megverik. Gúnyolják. Semmibe veszik. Rabszolgák. Gályarabok. No de akkor....Ők voltak a NAGYEMBEREK!! Magda néni, Ilma néni, Péter bácsi, Pista bácsi.Vazul bácsi, Cibi bácsi, vagy Kiskomám majd Jóska és Joli, Marika és Sanyi, drága jó Jenő itt a közelemben,...mert ők a barátaim is lettek ..nem tudom felsorolni mindet, mert elérzékenyülök. Inkább befejezem az emlékezést.
Végül legnagyobb -igaz másként-tanítóm szavával zárom mai búcsúmat:
Szent-Györgyi Albert mondta: "Uram! Legyünk társak az alkotásban és dolgozzunk együtt műveden!" Társ is lehettem, most dolgozunk együtt! Hálával. Azon a Művön is..talán még egy picit megadatik.
(GundyS, 20160118)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Sacika, gazdag életutat jártál be eddig is , büszkék lehetnek rád tanáraid, tanítóid, és azok vagyunk mi is, hogy köztünk vagy. Bízz benne, ahogy mi is csak ebbe bízhatunk, hogy talán van még egy kis időnk egymásra, családra, munkára, mindenre...