ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

szív diagnosztika

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

  

LÉLEK  CSEREPEK-

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

  

FŐOLDAL    

 

 
*FŐOLDAL

De Gauelle tábornok

2015.12.20. 22:09, Vinczer S Péter

DE GAUELLE TÁBORNOK                                              2015 dec. 20

Orbán miniszterelnök úr az utóbbi időben több alkalommal kifejtette, hogy a muzulmánok nem is akarnak integrálódni, ellenben a korábban betelepültek párhuzamos társadalmakat építenek. Így van ez Kanadában is, és csak idő kérdése, hogy mikor veszik át az ország irányítását. A parlamentben, és a kormányban fontos pozíciókat foglaltak el.

Európa vezetői elvesztették a meglátó, és védekező ítélő képességeiket, és rabjai a PC béklyójának, amit valamikor cenzúrának hívtak.

Orbán Viktort igazolják DE GAUELLE tábornok szavai.

"De Gaulle tábornok 50 évvel ezelőtti beszéde napjainkban is aktuális.

 

 Íme, a beszéde, amit 1962 mondott, amikor megadta Algéria függetlenségét:

 

„Nagyon jó dolog, hogy léteznek sárga franciák, feketék, vagy barnák. Ez azt bizonyítja, hogy Franciaország nyitott minden faj számára és egy világegyetemes szemlélettel rendelkezik. Viszont ez csak egy feltétellel lehetséges: hogy ők a lakosság egy csekély hányadát képezzék. Ha ez nem így lenne, azt jelentené, hogy Franciaország már nem lehetne Franciaország. Mindenekelőtt mi egy európai fehérbőrű népcsoport tagjai vagyunk, akiknek gyökerei a görög-latin kultúra alapjaiból erednek és keresztény a vallásuk.

Ne gyertek nekem gyermekmesékkel! Muzulmánok? Jártatok ott, hogy lássátok őket? Láttátok őket turbánjaikkal és burnuszaikkal? Teljesen nyilvánvaló, hogy azok nem franciák! Azok, akik az integrációt propagálják, kolibri eszük van, még ha nagy tudósoknak is hiszik magukat.

Próbáljátok integrálni az olajt az ecettel, öntsétek össze egy üvegbe, aztán rázzátok jól össze és mégis egy idő elteltével ismét szét válnak. Az arabok, azok arabok, a franciák pedig franciák. Valóban azt hiszitek, hogy Franciaország népessége magába tudna szívni tízmillió muzulmánt, akik holnap már húszan lesznek és holnapután negyvenen? Ha most megvalósítjuk Algéria Franciaországhoz való integrációját, ha Algéria minden arabja és berbere franciának fog számítani, hogyan fogjuk tudni megakadályozni őket abban, hogy ne jöjjenek a kontinentális Franciaországba, ahol sokkal magasabb az életszínvonal?

Szülőfalvam mostani neve Colombey-A-Két-Templomnál, hamarosan Colombey-A-Két-Mecsetnél lenne…”

 

 Itt az eredeti francia nyelvű szöveg:

>> « C’est très bien qu’il y ait des Français jaunes, des Français noirs, des Français bruns.

>> Ils montrent que la France est ouverte à toutes les races et qu’elle a une vocation universelle. Mais à condition qu’ils restent une petite minorité. Sinon, la France ne serait plus la France . Nous sommes quand même avant tout un peuple européen de race blanche, de culture grecque et latine et de religion chrétienne.

>> Qu’on ne se raconte pas d’histoire ! Les musulmans, vous êtes allés les voir ? Vous les avez regardés avec leurs turbans et leurs djellabas ? Vous voyez bien que ce ne sont pas des Français. Ceux qui prônent l’intégration ont une cervelle de colibri, même s’ils sont très savants. Essayez d’intégrer de l’huile et du vinaigre. Agitez la bouteille. Au bout d’un moment, ils se sépareront de nouveau. Les Arabes sont des Arabes, les Français sont des Français. Vous croyez que le corps français peut absorber dix millions de musulmans, qui demain seront vingt millions et après-demain quarante ? Si nous faisions l’intégration, si tous les Arabes et les Berbères d’Algérie étaient considérés comme Français, comment les empêcherez-vous de venir s’installer en métropole, alors que le niveau de vie y est tellement plus élevé ? Mon village ne s’appellerait plus Colombey-les-Deux-Églises, mais Colombey-les-Deux-Mosquées..

CHARLES DE GAULLE "

 

Azt hiszem, ehhez nincs mit hozzászólni. Köszönöm, hogy elolvassátok.

Vinczer S. Péter

 

 

1 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2015.12.20. 22:51
Kingus

Valóban, mintha a mostani helyzetre hangzott volna el.

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2024.03.27. 21:20
2024.03.26. 15:02
2024.03.25. 20:40
2024.03.25. 06:40
2024.03.24. 07:46
2024.03.21. 20:36
2024.03.19. 05:05
2024.03.19. 04:55
2024.03.17. 19:39
2024.03.17. 06:42
2024.03.17. 05:56
2024.03.16. 20:24
2024.03.13. 20:30
2024.03.11. 21:19
2024.03.10. 19:14
2024.03.08. 16:37
2024.03.03. 17:40
2024.03.03. 05:56
2024.02.29. 07:05
2024.02.26. 22:35
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierjèt!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre