"Magunk közt vagyunk...Gyilkosok közt. A pokolban vagyunk, kedvesem, itt nincs tévedés soha, az emberek nem kárhoznak el semmiért..."
Sartre drámájában három ember, három halott keresi élete értelmét, halála okát, vallja meg bűneit és néz szembe a rá váró szakadatlan bűnhődéssel.
Bár a mű a második világháború alatt született, mégsem a történelem egyént próbára tevő viharaira reflektál, hanem időtlen, sőt csak az örökkévalóság tükrében értelmet nyerő emberi kérdésekre keresi a választ. A darab három hőse ugyanis halott, s a pokolban összezárva kell szembenézniük földi bűneikkel, pokolbéli büntetésükkel és azzal, hogy végleg és örökre magukra maradtak: egymásnak tükrei, hóhérai lesznek, hiszen a pokol: a többiek.

Igen! Ebben a csöppnyi országban összezárva élünk keresztény konzervatívok, szocialisták, liberálisok. Miért csinálnak poklot az életünkből? Kerestem a választ, mi az, amiért érdemes élni. Egy magyar író adta meg a választ, Madách Imre, az "Ember tragédiájában", mikor Ádám öngyilkos akar lenni Lucifer sugallatára, de a nő, Éva állítja meg egy mondattal:" Anyának érzem, óh , Ádám, magam! És a mű, az emberi élet mondanivalója egy mondatba összesítve az Úr ajkáról: " Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!

Az anyaság áldott állapot, és az a csoda, hogy nem halunk meg, mert egy részünk tovább él a gyermekeinkben! És ez az élet, az emberi élet értelme, ami méltóságot, és tiszteletet követel minden homoszexuálistól, transzneműtől, stb. Mert ők is heteroszexuális házasságból születtek, és tisztelniük kellene szüleiket azért, hogy felnevelték őket!

Nemsokára gyermek születik, érettünk! Gyermek, aki megvált bennünket! És megszületik a gyermek, aki a mi jövőnk, életünk folytatása! És nincs az a liberális terror, diktatúra, kényszer, amely ezen változtathatna!