„Hogy valaki nőnek születik, az nem a végzet. Az a sors. A végzet az, hogy hogyan fogadod el női mivoltodat, s mit hozol ki belőle.” (Anthony de Mello)

A NŐ

Az elmúlott napokban vitára okot adó érvek és ellenérvek ütköztek meg a közmédiában s én szükségét éreztem annak, hogy elmondjam a magam szerény, de szeretetteljes véleményét. Teszem ezt azért, mert hitem van benne, hogy nehéz és mégis felemelő kihívás nőnek, asszonynak lenni. Mi férfiak vagyunk azok, akik a nőben keressük saját magunkat, elvárva tőlük, hogy gondos édesanyák, kiváló háziasszonyok, odaadó szeretők és hűséges hitvesek legyenek. Néha meg nem fontolt ítéleteinkkel könnyelműnek, nálunknál kevésbé bölcsnek ítéljük meg a nőt, majd újra és újra fejet kell hajtanunk éleslátásuk és megérzéseik előtt. Évezredek óta tart a férfi és nő közötti érzelmi viaskodás-mióta létezik ez a két csodálatos nem - amelyben egyikük sem kerekedhet felül a másikon, csak közösen tudják megvalósítani a számukra egyetlen közös célt; egymásért és egymásban megtalált boldogság…

„Megteremtette az Isten a maga képmására az embert, Isten képmására, férfivá és nővé teremtette őket. Isten megáldotta őket és azt mondta nekik: Szaporodjatok, sokasodjatok, töltsétek be és hódítsátok meg a földet. (1Móz. 1, 27-28. )

Nem akarok a bölcsnél is bölcsebbnek látszani, inkább levelet fogalmazok meg hozzád, kedves hölgytársam! Nem hiszem, hogy kell ennél hosszabb töprengés, vagy akár előre okoskodás. A levél hozzád szól, őszintén és szívből. Kérlek így olvasd, és hidd el, hogy nagyon sok férfitársam hasonlóan vélekedik rólatok; a nőről, az Isten által teremtett legszebbről…

Kicsi Leány!

Hát felnőttél. Leányból asszonyi korba értél. Szívednek tisztasága és bimbózó szerelemvágya oltotta beléd, hogy szerelmes leánykából asszonnyá légy. A férfi éretted él. Szeret. Büszkén, szinte istennő módjára. Azt mondják az okosok, hogy a házasság a legtökéletesebb kaland, a révbe érés, az elérendő cél. Hát akkor most mindketten révbe értetek… Igen ám, de egyszeriben hiányozni kezd valami, mikor lázas csókban ajkatok sokadszorra összeér…

Gyermekre vágyik mindenki, aki valaha is szerelemre született. És a kicsiny gyermek, világra érkezett. Majd belehaltál, de mikor kezedbe adták méhednek gyümölcsét, minden kín és a szenvedés egyszeriben a múlté lett. Érte születtél.

A férfi pedig, miközben csapzott hajadba túr - erős kezét, kezedbe fonja - halk köszönetfélét rebeg. Apa lett, ez a nagy felnőtt gyerek. Ahogyan ketten a gyermeketek fölé hajoltok, a legszebbet adjátok magatoknak és a nemzetnek; családot alkottatok.

Szemed előtt válik a véred kislányból, vagy kisfiúból kamasszá, miközben az arcodon feltűnik egy-egy tétova ránc. Azután felnőnek a gyerekek.
Nem mutatod, de szédülsz, reszketsz és az a jó anyai szív fájóan bizsereg. Rövidesen kirepül a családi fészekből a legdrágább kincsed; a gyermeked.
Hajad őszölése és a megszületett kicsi unoka jelzi majd megkerülhetetlenül, hogy nagymama lettél. Minden olyan gyorsan történt, hiszen most voltál te is csak kicsi leány!

A párod rád emeli még mindig gyönyörű szembogarát és füledbe suttogja a költő szavát:

„Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.
Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.
Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.
(Ady Endre: Őrizem a szemed)

S, te könnytől párás szemmel látod, ahogyan felsorakozik melléd az egész nagycsalád. Fiad, lányod és az unokák sora. Egy teljes emberi, egy teljes női élet. És érzed, hogy megtennél értük bármit, amit földi ember megtehet.

Édesanya, nagymama, húgom, nővérem, leányka!

Kívánom nektek, hogy sokan szeressenek benneteket mindig, és te is szerethess! Érd be önmagaddal. Nő vagy. Egy, az Istentől kapott ajándék.
Férfitársaim nevében nőiességedben minden egyes nap, szeretettel köszöntelek:

-zcsf-