2015.12.06. 20:55, Sándor Kinga
Karácsony az italboltban
Remélem, hogy senki sem botránkozik meg azon, hogy ilyen helyen tartottunk karácsonyt.
Tudni illik, több mint a fél életemet a vendéglátásban töltöttem, pultosként, szakácsként, vagy rendezvény szervezőként alapítványoknál, tehát mindig emberekkel foglalkoztam, hol így, hol úgy.
Így aztán a karácsony 24.-e ebben az évben is sok feladatot rótt rám, hisz du, 15 ó.-ig nyitva voltunk. És csak utána kezdődött otthon a karácsonyi készülődés, amit természetesen az előtte való napokban elő készítettem, vagy mikor a fiúk már akkorák voltak, akkor arra a fél napra ők álltak a pult mögött.
Amit most el szeretnék mesélni, az tíz évvel ezelőtt történt, amit az óta sem felejtettem el, csak úgy, mint a többit.
Abban az időben, egy kis falusi kocsmában dolgoztam, illetve béreltem és természetesen, az alkalmazotté lett a szabadnap.
Kicsi falú, de nagyon összetartó és sok törzsvendéggel töltöttem azt a napot, kikről szinte mindent tudtam, ők is rólam, hisz nagyon régóta ismertük egymást.
Tudtam, hogy sok közülük az idős egyedülálló, de volt közöttük középkorú is bőven.
Nálunk otthon az volt a szokás, hogy minden évben, egy olyan embert hívtunk meg a szentestére, aki különben egyedül töltötte volna a karácsonyt, de ez más ünnepre is vonatkozott, úgy, mint húsvét, búcsú, stb.
Sokat törtem a fejem azon, hogy miképpen tudnám nekik is ünneppé tenni ezt a napot.
A törzsvendégek között volt több fiatalember is, de Csaba volt az, ki minden kezdeményezésben benne volt, segített a rendezvényeken.
Őt kértem meg, hogy legyen a mikulás az nap délután. Ruhát az óvodánkból kértem el, szívesen adták, hisz ott is mindig valamit tevékenykedtem, pedig nem is volt már olyan kicsi gyermekem.
Már az ünnepek előtt 2 héttel volt egy kis karácsonyfánk a pulton és kint a teraszon egy nagy is, amit a kisgyerekek folyton jöttek megnézni, persze olyankor járt hozzá egy-egy szem szaloncukor is.
Összeírtam azoknak a törzsvendégek nevét, kik előreláthatólag magukban töltik majd a szentestét.
Tizenheten voltak, és neki álltam mindegyikükről egy csasszuskát írni, ami rájuk illett, kedveset, vicceset.
Aztán meghívtam őket délután 2 órára.
Csaba felvette a mikulás jelmezt, leterítettünk egy széket egy szép drapériával, megtömtük Csaba zsebeit sok cukorkával és így vártuk a vendégeket.
Természetesen sütit és italt is készítettem ki, ki mit szeretett inni, hisz tudtam, hogy ki, mit fogyaszt, meg behűtöttem pár üveg pezsgőt is, hogy a végén legyen mivel koccintanunk.
Nagyon pontosan megérkezett mindenki és elkezdődött az ünnepség.
Először elénekeltük a menyből az angyalt, majd mindenkinek énekelni kellett a télapó gyere már-t, hogy bejöjjön a mikulás!
Még most is elmosolygom magam, mert látom őket magam előtt, milyen hévvel mondták, fújták!
Aztán bejött Csaba a mikulás, elfoglalta a trónusát, én pedig mondtam egy kis vidám, ünnepi köszöntőt.
Kértem a vendégeket, hogy akinek a nevét mondom, az jöjjön oda a mikuláshoz, én ott álltam a háta mögött.
El kezdtem felolvasni a kis versikéket sorban mindenkinek, közben a mikulás cukrot is osztogatott a köszöntöttnek.
Azt hiszem, nem tudom úgy leírni, hogy mindenki láthassa lelki szemeivel, hogy mily ünnepélyesen milyen komolyan vették ezek az emberek.
Volt egy hatvan éves férfi közöttük, ki a végére elsírta magát és azt mondta, hogy húsz éve nem volt ilyen karácsonya.
De mondhatnám azt a nyolcvan éves Pista bácsit is, aki nagy komolyan állt a mikulás előtt és hallgatta, hogy mit írtam róla, majd még egyszer elolvastatta velem, aztán a kézfejével lassan végig törölte a szemét.
Az én szemem is homályos volt, csak úgy, mint most, mikor leírom ezeket a sorokat, gyönyörű emlék maradt nekem, hisz én is kaptam tőlük nagyon sokat, az öröm, a boldogság könnyeit.
Az ünnepség után, mindenkit meghívtam egy italra, ettük a süteményeket, jól éreztük magunkat.
Néha, néha oda jött valamelyikük hozzám, hogy olvasnám fel újra, amit írtam róla.
Akkor, elhatároztuk Csabával, hogy kinyomtatjuk és készítetünk egy keretet, amit felrakunk a kocsma falára, na meg a fényképeket is, amik akkor készültek.
Boldog voltam én is, ők is, hisz jó volt adni és jó volt kapni, szép volt ez a szentestei előzetes.
Délután négy órakor indultam haza, várt otthon a család és az, az egy vendég.
Ezen a napon, nekem kétszer volt karácsony szenteste!
Sándor Kinga
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Azért azt nem mondanám, hogy a mai időben olyan rossz híre lenne egy kocsmának, hisz lehet a nevük bármi, presszó, italbolt, stb.
Kis falukban, nagyon sok helyen, ez az egyetlen szórakozási lehetőség, senki ne gondolja azt, hogy csak lepusztult hely lehet, lepusztult, primitív emberekkel.
Igaz, nálunk, a mi falunkban van több lehetőség is, hisz termálfürdő, szabadidő központ, halastó, kultúrház áll az emberek rendelkezésére.
Hozzánk még a plébános úr is be szokott térni egy sörre, amibe egy kis meleg vizet kellett tennem, mert baj volt a torkával.
De oda járt a polgármestertől elkezdve, a háziorvosig mindenki. Volt, hogy az orvos ott írt receptet, vagy tette rendbe az egyik srácnak a körmét, ez a mai napig is így működik.
A kocsma nagyon meghatározó szerepet tölt be az emberek életébe. Ne gondoljátok azt, hogy csak férfiak, alkoholisták látogatják, persze van olyan település is, ahol a nők nem mennek be, csak abban az esetben, ha „rumos sütit szeretnének sütni”.
Egy kocsmában nagyon sok minden zajlik, mint például, az a tudakozó, árucsere hely, értékmegőrző, lottózó.
Oda jönnek be azok az idős férfiak, nők, kiknek nincs senki segítsége és olyan munkát kellene elvégezni, amihez már nincs erejük.
Ott minden esetben talál segítséget anélkül, hogy pénzükbe kerülne.
Ebbe a helyiségbe nem csak olyan emberek járnak, kik nem tudnak parancsolni a torkuknak, hisz nem csak alkohol van, hanem kávé, üdítő, fagyi és a dohányárusítás is lehetséges, ha a raktáron át árusítják, sőt, van ahol lottózó is van.
Jönnek lottót feladni, akkor már egy kávét, vagy valami mást is iszik, vagy dohány terméket venni, esetleg beszélgetni, együtt meccset nézni, zenét hallgatni.
Megtalálható a vendégek között idős, fiatal, férfi, nő, akik tudnak együtt szórakozni.
Tudom, hogy azok, akik nem jártak, járnak ilyen helyeken, teljesen más a meglátása ezzel kapcsolatban.
Mindig is azt vallottam és vallom a mai napig is, hogy a vendég mindig olyan, mint az, az ember, aki a pult mögött áll.
Nagyon régen kezdtem ezt a szakmát, még 1973-ban, fagyis lányként, igaz, volt, hogy nem tudtam mindig a vendéglátásban dolgozni, de életem nagy részét ott töltöttem, és emberekkel foglalkoztam más területeken is.
Hatalmas emberismeretre lehet szert tenni, rengeteg barátot lehet találni.
Egy kocsmáros, leginkább lelki szemetes láda!
De lehet ő a békebíró, üzenetrögzítő és még sok minden más is.
A mai napig is, ha jártamban-keltemben meglátok egy vendéglátóhely ajtójában, hosszú kötényben fiúkat, lányokat, bizony elszorul a szívem, szívesen beállnék, ha csak egy félórára is.
Nagyon szerettem a munkámat és szörnyen bánt, hogy ma már nem tudok dolgozni.
De ha haza megyek Zalába, akkor másnap biztosan elmegyek a kocsmába, amit ma már szomszéd presszónak hívnak.
Ha nem tenném, akkor biztosan nagyon sokan megharagudnának rám, hisz mindenki tudja, hogy otthon vagyok.
Olyankor nosztalgiázunk és nagyokat nevetünk.
Nagyon sok élményben volt részem ezeken a munkahelyeken, ezt csak az tudja megérteni, aki szintén benne dolgozik, vagy maga is ott keres szórakozást, kikapcsolódást.
Szívesen megosztanék veletek pár történetet, hogy lássátok, kissé hamis kép alakul ki az emberekben, ha a kocsma szót hallja.