Kedves barátaim, Karácsony közeledtével egyre több szép emlékem van, ahogy öregszem egyre több. Gyerekkorom ajándékban gazdag karácsonyaira emlékezem, amikor a templomba menni bűn volt és az én korosztályomból való gyerekeknek eszébe se jutott igazán , (akik velem együtt a nagyvárosban nőttek fel,) hogy ezt az ünnepet lehetne másképp is megtartani.. Nem " télapó ", hanem az  igazi szentséges születésnap ünneplése. A családi ünnepek előtt a megszokott nagytakarítás, az ajándékok dugdosása, az izgalom , hogy tetszeni fog e a meglepetés, viszont kellemes emlékeket jelentettek.

Két olyan emlék van  azonban, amik az életemet, a gondolataimat és a jövőbe vetett hitemet is megváltoztatták . Ezeket most megosztom veletek. Nem új dolgokról írok, sokan elmentek már innen, akik,olvashatták, de sok új és kedves ismerős viszont itt van,akinek lehet, hogy érdekesek lehetnek a gondolataim.

Az a bizonyos nap

Volt egyszer egy fiatalasszony, aki az első gyermekét várta. Nagyon készült már a kis jövevényre, hiszen a párja és a mögötte levő nagy székely família szerint is és szerinte is a gyermek az áldás és ajándék. A leendő apuka (már nem húszéves), de fiatalosan rendezgette a csomagokat és táskákat, mert nemsokára indult velük az autó.   
   Indultak a fővárosba a fiatalasszony szülőhelyére. Az volt a kívánsága, hogy ott szeretné világra hozni a gyermekét, ahol tanult, ahol iskolába járt és abban a kórházban, ahol felkészült a szakmájára…  
   November vége felé járt az idő, de nem volt hideg, az ősz barátságos napsütéssel köszöntötte reggel az utazni vágyókat. Pár óra alatt felértek a nagyváros forgatagába és az egyik emeletes épület mellett álltak meg. Ez volt a szülői ház.   
Mire mindenki elbeszélte a szokásos napi történéseket és az utazás körülményeit, már lehetett is indulni be a kórházba, ahol egy vizsgálat várta a kismamát.    
   Mivel az orvos úgy látta, hogy az idő nemsokára elérkezik, azt mondta a párnak, hogy szükséges lenne befeküdnie a kórházba  a fiatalasszonynak.  Így is lett. Az apukajelölt otthagyta a párját, bízva az orvosok és a nővérek szaktudásában. Hazament messze a kis faluba az édesanyja mellé.   
   Telt az idő. Mindennap hozott egy új babát, minden kis csecsemőt megnézett a kismamánk, de neki sajnos még mindig csak várnia kellett. Eltelt 1 hét, 2 hét,- még mindig csak a szokásos napi orvosi vizit,  és a vizsgálatok maradtak, de semmi változás.   
A 9 ágyas kórteremben már mindenki tartott egy babát a kezében, csak ő nem…    
   A 3. hét végén egyszer csak valami enyhe rosszullétet érzett reggel.  Kis idő múlva már tudta, hogy eljött az ideje. Hatalmas erő és boldogság vett erőt rajta.    
   Már teljesen felkészült lelkileg és testileg is a kis jövevény fogadására.    
Titokban már beszélgetett is vele, és nagyon nagy békesség költözött a szívébe. 
Teltek az órák és a folyamatos fájások hatására el kellett indulni a szülőszobába.  12 óra múlva született meg a kislány.   
Nagyon megviseltek voltak mind a ketten.    A kisbaba nem volt erős. Gyönyörű, nagy szemei és hatalmas szempillája feltűnően szép volt, de a kis bőre úgy nyúlt, mint a kismacskáké. Kifogyott belőle és arcán, testén  ráncos kis öregasszonynak nézett ki, nem pedig  újszülöttnek… Kicsi gyufaszál ujjacskáin a köröm olyan hosszúra nőtt, mintha 2 hónapja nem vágták volna le szegénykének.   
   
A fiatalasszony, mintha nem akarta volna látni ezt. Boldog volt, hogy a kezében tarthatta ezt a csöppséget és vigyázhatott rá!   
   
Hamar beesteledett,  olyan igazi karácsonyi hangulat lett úrrá a lelkében, hiszen másnap szenteste és mindenki a Jézuskát várta… Boldog volt, mert az övé már megérkezett. Az első nap az ismerkedésről szólt. Simogatta és szeretgette a kicsit. Sokat aludt, nyugodtan. Azt mondták a nővérek, hogy megitatták egy kis teával és ezért nem éhes...   
  Éjjel fél 2 lehetett már, amikor csendesen ébresztgette a nővér a frissen szült anyukát. Baj volt. 40 fokosra szaladt fel a láza a picinek. Gyomormosást is végeztek nála, s mivel nem tudták a lázát levinni, így át kell vinni, egy másik kórházba. 

Hirtelen, mintha egy hatalmas erő elfújta volna az egész örömet. Torokszorító búcsú, simogatás után pár perc múlva már elvitték az inkubátorban a gyermeket.   
Reggel telefonálás és kérdezgetések után kiderült, hogy a túlhordás és a hosszú szülés is hozzájárulhatott a lázhoz. A gyerekorvos valamilyen szív- betegségről is beszélt, igaz nem volt biztos a dolgában.   
   4. nap elindult az anyuka a kicsi után. Szegény baba infúziót kapott… Kicsit tudott ugyan szopni, de még mindig nagyon gyönge volt. Ebben a kórházban nem maradhatott csak 3-4napig, mert az orvosok javasolták a Szívkórházat kivizsgálásra a picinek. Így aztán elindultak megint egy idegen helyre a babával.   
Új kórház, új nővérek és szúrások következtek. EKG, és ezer vizsgálat. Itt tudta meg a kismamánk, hogy a baba nagyon beteg. Kicsi szíve a terhesség alatt nem jól fejlődött ki.Szóba kerültek további komoly vizsgálatok és egy  csecsemőkori  műtét szükségessége is. Évekig tartó gyógyszerszedés és különleges figyelem,- erre készítették fel a szülőket az orvosok.   
   De itt, úgy néz ki jobban lett már a kicsi, szakértő kezekbe került. Volt idő szoptatni, volt türelem és hatalmas mosolyt kaptak a babák minden súlynövekedésre.    
   Végre eljött a nap, hogy az apuka is a kezébe vehette a kislányát. Itt megengedték neki, sőt! Boldogok voltak, ha látták a szerető szülőket… Csodálatos emberek dolgoztak ott!  
   Az apuka megfogta a csöpp lányt és táncoltatta, nevettette, szinte kirázta a bőréből. A hatalmas szeretet szinte áradt a folyosón, könnyet csalva az anyuka és az ápolónők szemébe.Három hét elteltével hazamehetett a kis család a csendes kis faluba, ahol már szívszorongva várta őket a nagymama és a hatalmas rokonság.
   A pici lány élete lassan jó irányba indult el. Jöttek a gyógyszerek, vizsgálatok és kitartó várakozás után a gyógyító szívműtét. Az embert próbáló évek alatt összeszokott a család. Nagy szeretetben nőtt fel a kislány, - akin már csak halvány nyomok emlékeztettek külsőleg a régi nehéz napokra.  Aztán egyszer ez a kicsi lány is megkapta a hőn áhított testvérét,kis öccsét,- öt évesen...   

A Karácsony bennünk van!

Úgy gondoltam, hogy megosztom Veletek egyik legszebb friss élményemet. Mostanában nehezen ülök ide írni  mert úgy érzem sok a lelki teher rajtam, de van bőven mindenkin, és nem szeretném ezt szaporítani senkinek.A mi családunk az utóbbi időben sok olyan pozitív és negatív élménnyel gazdagodott, ami  egy pár emberrel csak hosszú évek alatt történik meg.
Mindent egybevéve úgy érzem,hogy ha ebből a tananyagból amin keresztül mentünk - vizsgázni kéne, és jegyet kapni rá,- nos a 3 ast (megfelelt) azért megérdemelnénk.
Az emberek nagy többsége folyamatos stressz- helyzetben van, amit sokszor már észre sem vesz, csak a néha szembe jövő kritika ébreszti fel rá a figyelmet, pl ,-a fiam szokta mondani időnként nekem, hogy - Anya nyugi már!.
Igen , igaza van,- le kéne állni, belegondolni abba,hogy 1-2 , vagy sok ideges óráért mennyire drágán fizetünk meg egy tartós izületi gyulladással vagy kiadós megfázással. Van amikor az epegörcs vagy a különféle fejfájások is ezeknek a természetes következményei.Ha jól gondolom,és én csak egy ápolőnő vagyok , aki igazából legtöbbször csak a külső jeleket látja,most ezen a szép magunkba néző, nagy  lelki gazdagságot adó ünnepen tudunk magunkon könnyíteni.Mindenki ahogy a szíve és szellemi igénye diktálja.Van aki imádkozással, van aki jótékonykodással, és olyan is van aki most ér végre rá igazán a családjával foglalkozni. Ezek az értékes napok, órák közelebb visznek magunkhoz, egymáshoz, és a könnyebb, elviselhetőbb élethez.
Nagy szerencsémre szeretem a munkámat, a betegekkel való foglalkozást.Olyankor háttérbe szorul a saját probléma, a saját fájdalom, olyan ez,mintha kicsit kikapcsolná az ember egy részét saját magának. A másik hatalmas szerencse, hogy összeszokott, hosszú évek alatt egymástjól  ismerő csapatban dolgozom. Nővérek, orvosok, gyógytornászok, takarítók, tálalósok.Ez kb 25 ember ha összejön.
Évente több alkalommal ez meg is történik, tavasszal és nyáron, de karácsony elött minden évben megtartjuk , megünnepeljük, hogy megint elment egy év. Kiemeljük a fontos dolgokat, üdvözöljük az új dolgozókat, a régiekre emlékezünk és a jövö terveit is fel szokta vázolni ilyenkor az Ov.főorvosunk.
Jó hangulatban, sok finom inni, és ennivalóval felpakolva (az étel-ital az orvosok dolga, a sütemény a mienk) zajlott az este. Ilyenkor a szokásos hiererchikus rangsor kicsit lazul, közvetlenebbül beszélgetünk egymással és nagy nevetések, poénok követik egymást. Ez a karácsony elötti buli 5 éve volt már, de beleégett az emlékezetembe örökre.
A vacsora végén miután  elmondta az  OV. Főorvosunk a szokásos évértékelő beszédét , egyik orvosunk kért szót. Rólam kezdett beszélni, hogy tudják mindannyian milyen nehéz dolgokon megyünk keresztül és Ő azt szeretné, ha nekünk is boldog lenne a Karácsony , mert szeretne adni valamit amit az összes dolgozóval megbeszélt. Kiderült, hogy gyújtöttek pénzt azért, hogy örömet okozzanak nekem, nekünk..
Hát elöször a döbbenet, a megilletődöttség, a szégyen érzet, az öröm hullámai dobáltak össze-vissza. Fizikailag éreztem 25 ember együttérző szeretetét..
Nem tudom elmondani szavakkal mit éltem át. Azok a percek,amíg élek a "csoda" percei lesznek. Ott akkor éreztem elöször, hogy mire képes az ember ha szívből adni akar.
Nagyon Boldog Karácsonyi ünnepeket, Áldott, békés és egészséges Új évet kívánok minden kedves tárogatós barátomnak.