B.Kiss-Tóth László:

Halálközelben...

 

Néhány héttel ezelőtt a többnyire hibákat, visszaéléseket ostorozó VILÁGLAP Online közéleti internetes újság oldalainak frissülésében, a portál főszerkesztője, (aki egyben a Kisalföld újság tudósítója is,) kényszerűségből, határozatlan időre technikai szünetet volt kénytelen alkalmazni.

Ugyanis hivatalos behívása után a szerb határvidéki migránsáradat kezelésére osztották be, engem pedig: a webportál szociálisan meglehetősen érzékeny főszerkesztő-helyettesét (nemzeti-radikális költőt, közírót, reálpolitikust, nyögdíjazott szak(közép)iskolai műszaki oktatót, hogy csak néhány címet, rangot, hivatást, ilyen-olyan végzettséget, valós és autodidakta képzettséget, elkötelezettséget, rangot, hivatást említsek,) időközben majdnem elragadott a halál...

Közben a főszerkesztőmet az iszlám terrorizmus fokozott veszélye miatt visszahívták a lakóhelyére: Győrbe, ahol szolgálatot  kellett teljesítenie. Mindketten azt hittük, hogy az elmúlt nehéz időszak után talán majd egy kicsit fellélegezhetünk.

Egy rövid telefonbeszélgetésünk alkalmával abban állapodtunk meg, hogy (készít velem egy őszinte interjút arról, hogy hogyan viseltem el a betegségemet, az orvosok szerint mi okoz(hat)ta, ki voltak azok, akik visszahoztak az életbe, és ismerve az egészségügyünk jelenlegi helyzetét, a kórházi bennfekvésem alatt milyen ellátásban volt részem, mit tapasztaltam...

Sajnos, a körülmények úgy adódtak, hogy néhány nap múlva váratlanul visszavezényelték a határra, ezért a megbeszélt meginterjúvolásom dugába dőlt. Remélem azonban, hogy (interjú híján) ebből a cikkből is minden olvasó kitudja olvasni a lényeget.  

 

*

'Az Istennnek sem akartam sem orvost hívni, sem orvoshoz menni'...

 

A történetem talán azzal kezdeném, hogy valamivel több, mint két hónappal ezelőtt kezdődtek, majd mind gyakrabban ismétlődtek az orra-bukást előidéző szédüléseim, mind erősebb, rosszabb közérzettel, elfáradással, fejfájással, hátfájással, derékfájással.

Eleinte az Advil Ultra csökkentette, sőt meg is szüntette a fájdalmaimat, a fáradtságom pedig néhány órás pihenés után megszűnt. 

Később azonban ez az állapot mind gyakrabban ismétlődött, mind hosszabb ideig tartott, mind nehezebben tudtam kiheverni a fáradtságos érzést, a Halottak Napja előtti héten pedig az ismertetett tünetek mellett már minden tagom fájt, többször is 38,6 C' - 39,2 C' között volt a lázam, forró volt a fejem, a mellem, és csak akkor ment le a lázam 36 C'-re, (volt amikor 34,7 C'-re(!), ha állott vizes törülközőkbe lettem becsavarva és a homlokomra is vizes ruha volt téve. 

 

Egész napot, napokat átfeküdtem, néhány percnél tovább nem tudtam fent lenni, mindig visszahúzott az ágy. Nem volt étvágyam, nem volt éhségérzetem, a savanyút, mint a méreg, olyan keserűnek, az édeset tömény-édesnek, a sóst tömény-sósnak éreztem. Napokon keresztül, alkalmanként csak néhány szem háztartási kekszet tudott rám tukmálni az asszony, és rengeteg hideg vizet ittam. A Mindenszentek előtti két hét alatt kb.10 kilót fogytam, a szervezetem felélte a tartalékait, a további fogyásom már a szervezetem kárára történt, mert a napi néhány szem háztartási kekszből és néhány liter hideg vízből képtelen volt a veszteséget pótolni. Szinte óránként volt vizelési ingerem,  de még a 7-8 méterre lévő wécére is csak a falba és bútorokba kapaszkodva tudtam elvánszorogni. Ilyenkor a wécé ülőkéjére rá kellett ülnöm, mert nem tudtam, hogy csak vizelnem kell-e vagy a vizelettel

együtt vízszerűen-híg széklet is jön-e ki.

 

Még az utolsó pillanatban is azt hittem, hogy saját magam ki tudom kúrálni magamat és az Istennek sem akartam orvoshoz menni vagy orvost hívni. Pedig amikor az előszobai egészalakos tükörbe belenéztem, szinte megrémültem önmagamtól, mert az alig 68 évem ellenére, a tükörből mintha egy elesett, csapzott hajú, 90 éves hajléktalan öregember nézne vissza rám. Ez én lennék? Az utolsó napokban a hajam, a szakállam és a körmeim mintha háromszoros gyorsasággal és nagyságúra nőttek volna. 

A hirtelenfogyás pedig beesett arcot, karikás szemeket és eléggé ráncos bőrt eredményezett. 

Nagyon sajnálom, de ilyen körülmények között Mindenszentekkor még a szüleim sírjához sem tudtam elmenni...

 

'A fürdőszoba kövezetén anyaszült mezítelenül úgy elterültem, mint egy gyalogbéka'

 

November elsején (vasárnap) a későesti órákban wécézés után minden porcikám nagyon kívánta  a meleg vizet. Amíg én kikászálódtam az ágyból és elvégeztem a wécézési szükségleteimet, addig a feleségem félig megtöltötte fürdővízzel a kádat, amiben elnyúltam és a körülményekhez képest átadtam magam a fürdőzési élvezeteknek. Talán 15-20 perc múlva, amikor már hidegebbnek éreztem a vizemet, próbáltam felállni a kádban és elkezdeni a törülközést.  Ám törölközés közben, amikor kiléptem a kádból, egy nagyon nagy, szinte eszméletvesztéssel járó szédülés jött rám. Pillanatok alatt kivert a meleg veríték, izzadtam, mint egy ló, közben összecsuklottam mint a collstok és a fürdőszoba kövezetén még félig-meddig vizesen, anyaszült mezítelenül elterültem mint egy gyalogbéka.

Ennek már fele sem volt tréfa. A feleségem hallva a huppanást, rohant be hozzám, a kövezetről felsegített,  betámogatott-bevonszolt a szobába, tiszta fekvőruhát húzott rám és kihívta az ügyeletet.

...no, persze, jó fél óra múlva, mire az ügyeletes doktornő kiért, átmenetileg már én is sokkal jobban lettem. 

A doktornőt azonban nem lehetett becsapni, hiába próbáltam elmismásolni az addigi történteket. 

Írt néhány soros állapotleírást a háziorvosnak és becs. szóra megígértette velem, hogy a háziorvosomat, a saját jól felfogott érdekemben mindenképpen felkeresem a hétfő délelőtti rendelésén.

 

A háziorvosom megvizsgált és azonnal intézkedett

 

Hétfő délelőtt a fiam bevitt kocsival Szombathelyre, a Kiskar utcai rendelőbe. Az épület bejárata előtt sikerült leparkolnia, ahonnan betámogatott a váróba.  A sok várakozó beteg ellenére volt még egy üres szék. Lehuppantam, ám megint hirtelen kivert a meleg veríték, forróság öntött el, szédültem, a székről majdnem lebuktam.

Az egyik beteg beszólt a háziorvosomnak: dr. Horváth Juditnak, aki a fiammal belém karolva segített be a rendelőbe, elolvasta az ügyeletes doktornői (szak)véleményt, gyorsan megvizsgált, vérnyomást mért,EKG-t mért, cukrot mért,  mindenfelé telefonált, infúziót állított össze és sürgősségi mentősöket hívott. Ekkor már alig voltam magamnál.

 

Néhány perc múlva a mentősök megérkeztek, nagy szakértelemmel bekötötték az infúziót, úgy szállítottak szirénázva rohamkocsival a kb.1km-re lévő Markusovszky Kórházba, ahol átadtak a 2-es 'Bel'nek és egy idő múlva, a regisztrálásom után, a beteghordó azonmód fel is vitt az első emeleti

235-ös betegszobába.

 

Az első négy éjszaka rémálmai 

 

A kórházban eltöltött első négy éjszaka (volt, amikor többször is,) mindig ugyanazok a rémképek jelentek meg álmomban, a tudatalattimban, amelyektől sehogy' sem tudtam szabadulni.

Szinte halálközeli pillanatokat éltem át.

 

A betegségem kezdetének kezdetén otthon a lakótelkem végén, a kikordonozott és kikarózott, tenyérnyi nagyságú gerezdes sárga és piros paradicsomok tövei elkezdtek száradni, a paradicsomok (az éretlenek is) kezdtek beprontosodni, majd elrothadni. A paradicsomvész miatt 2-3 nap alatt legalább százkilónyi termésem odalett. Ez volt az egyik szűnni nem akaró rémálmom: az elszáradás, az értelmetlen elmúlás, a vész.

Ilyenkor attól féltem, hogy én is így végzem, pedig még annyi, de annyi mindent kellene tennem ebben az életben.

 

A másik ismétlődő rémálmom az volt, amikor a menekültek százai egy hosszú, zárt peronon fel-alá mászkáltak, csak mászkáltak, szótlanul csak mászkáltak, kilátástalanul...

 

A harmadik rémálmomban egysoros sorba ültetett villanypózna nagyságú sodrott-ágú fűzeket láttam, amint koromsötét éjszaka csapkodja, tekergeti (és a sötétszürke-fekete felhőket kergeti, zargatja) a viharos szél.

 

(Talán, egy álomfejtő meg tudná mondani, hogy ezek az álomképek mit is jelentenek.)

Bevallom őszintén, nem csak a tudatalattimban(!), én mind többször gondoltam arra, hogy ezekkel az álmokkal a Szűzanya figyelmeztetésében részesültem: vegyem már végre tudomásul, hogy milyen rövid is lehet az élet és milyen hosszú a sír...

 

Kórházi vizsgálatok

 

November 2-a és 11-e között nyomtam a kórházi ágyat.

Bent létem alatt kaptam még 3 infúziót, 5 tasak vérkoncentrátumot, 6 B12-es injekciót és reggelente egy-egy szem rizsszemnyi tablettát.

 

A főorvos azonban nem elégedett meg azzal, hogy az infúziókkal, a véradagolásokkal és a B12-es injekciókkal sikerült tartósan visszahozniuk engem az élők világába, hanem kíváncsi volt arra is, hogy milyen kór okozta a krónikus vérszegénységi állapotomat, ami miatt működésébena vérrendszerem összeomlott. Ezért, többször is konzultálva az osztályos orvossal, a szervezetem teljes körű vizsgálatát rendelte el.

 

Bevallom, attól féltem, hogy végül annyi infúziót és vért csurgatnak az ereimbe, hogy a véredényeim dugig megtelnek, az erek megfeszülnek és végül valahol elpattannak.

Szerencsére, a félelmem alaptalan volt, az orvosok és ápolók nagyon pontosan tudták, hogy mennyi infúzióra és vérre van szükségem, az ereim mennyit tudnak felvenni és nem is adtak egy deciliterrel sem többet.

 

Az osztályos orvos naponta mérte a vérnyomásomat és valamelyik ápolónő szinte naponta vett tőlem is egy kis vért vizsgálatra. De mindezek semmik voltak azokhoz a fájdalmakhoz képest, amiket a helyi érzéstelenítéses gyomortükrözési vagy a domború vasasztalra hanyatt fekve, helyi érzéstelenítéssel mellkas-középi részről (szegycsontból?) történt 2 üvegcsényi csontvelőkiszívás vagy a beöntés utáni levegőbefúvásos végbéltükrözési vizsgálatok során ki kellett állnom. Mind a vértasakok tartalmának 'belém-pumpálása' előtt, mind a fájdalmas vizsgálatok előtt egy-egy beleegyező nyilatkozatot kellett aláírnom, hátha a kezelések vagy vizsgálatok során előre nem látott probléma lépne föl.

 

A gyomortükrözés után és a csontvelővétel után, amíg vártam a folyosón a betegszállítóra, újra és újra, kb. 10-15 percig tartó szédüléses rosszullét lépett föl nálam. Megértettem azonban, hogy ezek a fájdalmas vizsgálatok mind az én érdekemben történnek, ezért nem is nehezteltem akkor sem, amikor gyomortükrözéskor nehezen ment le, majdnem kiokádtam a csövet, a mellkasi csontozatomból történt velővételkor pedig a beszúrást másik helyen meg kellett ismételni, mert az első esetben nem tudott az orvos kiszívni a vizsgálathoz elegendő velőt.

A gyomortükrözéshez és a csontvelőkivételhez tolókocsival még beteghordó vitt le, de néhány nap múlva már annyira javult az állapotom, hogy a végbéltükrözéshez beteghordó-kisérettel ugyan, de gyalogosan mentem már le és vissza...

Folytatás következik

 

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés