Nézegetem a régebbi írásaimat, képeimet. Visszahozok egy képet, mert folytonosan visszatérő emlék bújik mögé. Emlék a kortalan, szilárd, hasznos fáról és a sokszor haszontalan pergő-futó homokról. Az egyik erősen kapaszkodik az emlékezetben, terebélyes gyökérzete újra meg újra hajtásokat növeszt, a másikat sokszor hagyom, hogy tovafusson..fájó realitás…
Nem is olyan régen álmodtam egy házról. Tudom, hogy az emlékeimbe elraktároztam már sok évvel ezelőtt, mert a valóságban is elgondolkoztatott és annyi örömet okozott. Long Islandon, amikor a sziget közepét átszelő autósztrádán mentem mind keletebbre a sziget déli csücske felé, akkor hirtelen egy kis erdei útra tértem a 27-esről lefelé, Northfork irányába, mert messziről megláttam egy szürkére kopott faházat. Cutchogue település egy régi indián falu közelében szürkéllett. A ház előtt egy szintén fából készült táblán öles betűkkel hirdették, hogy ez egy műemlékház, mégpedig a 17. századból származik. Megdöbbentem, hogy ennyi évszázad alatt csak a fa szürkült meg, pici ablakok, lap lapra csussszan az oldalától a tetejéig, mintha cserép ölelkezne a másikba, de ez bizony fa. Újra be a kocsiba, és irány Southhampton, a csinos óceán-menti Hampton bay fővárosa felé.. Ott a közelben állítólag egy szintén 17. századi templom áll. Picinyke, talán ha 20 emberre méretezték, hiszen akkortájt egy templom szolgálta az Urat és a farm több generációját, hogy ők is szolgálják az Urat és egymást. Ahogy körötte a temető is kiszolgált vagy 5-6 generációt.. Csupa Randall nevű nyugodott benne. Minden volt a fatemplomban: harmónium, oltár, egy parányi kórus, és fapadozat. A padló kopott, a vagy 2-3 évszázadnyi fahajszálerekben bújt meg a 2-3 évszázadnyi por. Törtem a fejem, vajon milyen fa lehet ennyire időt álló, hiszen sehol egy repedés nem volt a pallóban. Sem kinn sem benn, sem fenn, sem lenn. Jól szolgált a fa. Lassan 400 éve a szú sem rágja, csak az idő koptatja.
Aztán eszembe jutott fatornyos Tolna megyei hazám egyik kisvárosának háza. Homokvárnak hívják. 35-40 évvel ezelőtt épült, egy szocialista büszkeség. Mára már évek óta aládúcolt, emeletes csodává vált, lezuhant vakolat, karnyi törmelékek a cementemlékű homokból peregnek alá. Garzonlakások vannak benne, és észak-déli irányultságában a piciny lakásokban 3 ajtó egymással szemben, utcától utcáig visz a huzat, ha a háromból kettőt kinyitsz. Homokvár, mert nincs cement a téglák között. Kilopták a szocialista munka hősei. Nem tudom, hány évre építették. Talán már lejárt a szavatossága régen.
Viszi a szél a homokot belőle. Az ajtófélfánál kilátok a kék égre, szélkiáltó vagyok magam is. Oh, be szomorú látvány!
Az a faház 1649-ben épült. Áll és dacol az idővel. A másik 35-40 éve épült.
Bizony mindkét ház magán viseli a történelmet és az építési morált a maga történelmében és történetében.
Jó volt álmomban újra találkozni a fából készülttel.
Erős várat álmodjunk, ne homovárakat! Leljünk szép élő bokrokat, fákat minden ház köré. Dúcnak és valamilyen támasznak is biztosan hasznára válnak. A fa igen. A homok nem.
(GundyS)