Karácsony ünnepe, pucér valójában egy nagycsaládnál

(Minden a feje tetején, ereszd el a hajam és a boros poharat, egészségedre, boldog karácsonyt.)

I. rész

2014. december 24.

Szenteste reggele van, be vagyok zsongva. Ez lesz az első Karácsonya, amit talán már érteni, élvezni fog. Becsúszok a laptop elé és már szólnak is a karácsonyi dalok. Fennhangon dalolászok, vigyorgok, mint a vadalma és nézem szerelmem egyetlen gyümölcsét a fiamat, aki három éves. Nem énekel! Miért nem énekel?! Megtanultunk dalokat, mondókákat, sok mindent. Próbálkozom vele, de nem áll kötélnek. Na, nem baj, ezen még túl lehet tenni magát az ember lányának.

Anyukámmal főzünk, főzünk, készletes tányérokat mosunk el újra, főzünk, mosogatunk, sütünk, főzünk és már megint mosogatunk.

Bátyámék már napokkal ezelőtt befutottak, szórakoztatják a fiamat és a férjemet, vagy az is lehet, hogy fordítva van, ezt a konyhából nem igazán lehet eldönteni. A lényeg, hogy jól érzik magukat.

Elérkezett a délután, fel kellene állítani a fát. Az alvásról már rég lecsúsztunk, a szobájába azért mégse zárhatom be. Elküldöm a tesómékkal sétálni. Cudar idő van, fagyos szél süvít és hordja a havat is. Nem baj, a fiam stramm gyerek, csak fel kell tisztességesen öltöztetni és minden rendben is.

Elmentek! Indulhat a: „Még a gatyámat is elhagyom” kapkodás. Garázsból berángatni a közel két méteres fát a szűk garázsajtón. Ezüstfenyő, jaj de szép! Igen, addig, amíg el nem kezdem bontani a hálót róla, piszkosul bök! Na, oda se neki! Anyu előveszi a fatartót és faragja a fenyőfa törzsét, hogy beférjen. Közben előveszem a díszeket, ezek is de gyönyörűek. Hol az égősor? Bedugom, ég minden égője, remek. Na de most hogyan bogozzam ki?! A gordiuszi csomó ehhez képest semmi. Anyu már toporog, hogy siessek már egy kicsit, azt kellene először feltenni. Kellett még egy tíz perc, de lehengerlő tudásomnak köszönhetően megoldottam.

Kis sámli elő, én kecsesen felpattanok rá és már körbe is huzalozom a fát az égősorral. A csúcsot nagy erőfeszítések árán ráerőszakolom a fára.

 - Cseng a telefon, bátyám közli, hogy ha még egy negyed órát kinn kell lenniük, akkor már kockára fagynak.

- Ajjaj, minden tartalékomat előveszem és már szórom is fel a díszeket anyuval. Ezt ide, azt oda, na de, még se ide, hanem oda. A hátuljára már nem is jut, a szaloncukrot csak alá szórom, már feltenni nincs is időnk. Ajándékokat előbányászom a rejtekhelyükről, gyors aláteszem a fának és már meg is jött a banda.

Egérrel kattintok, és már megy is a Kis karácsony, nagy karácsony, mind énekelünk. Betoppan a fiam, szeme-szája tátva marad a karácsonyfától, csak áll és bámul. Én meg majd kicsattanok a gyönyörűségtől, a sírás fojtogat az örömtől, hogy a csoda minden gyermekben ott él, csak elő kell csalogatni. Az ajándékokat csak később veszi észre, de utána azonnal csomagolja is ki. Nem tépi a csomagolást, inkább megkér, hogy segítsek, tetszik neki a papír is!

Mind együtt ülünk a nappali közepén és együtt örülünk az ajándékoknak. Itt egy szép autó, ott egy bicikli, amott meg egy szerelő pad. Amit négyen próbálunk össze szerelni, mert már az is feladat. Közben befutott egy Skype hívás a másik bátyáméktól, élőben nézték, hogyan örül a fiam az ajándékoknak, és hogy hogyan bontja ki őket. Együtt a család, így-úgy, de együtt.

Még jó, hogy nincs otthon kürt, mert anyu azt fújná, jelezvén, hogy asztalhoz, mint valami matróna, aki csatába hívja társait. Így csak berongyol a nappaliba és kétségbe esve szól, hogy még meg sem terítettünk, nem hogy tálaltunk volna! Uhh, felpattanok, úgy érzem magam, mint egy polip, egyik kezem itt a másik lábam ott! (Legalábbis remélem, hogy így látott engem mindenki, mivel a fáradtságtól kivonszolván magamat, azt vettem észre, hogy egyszer csak minden a helyére került.) Anyu addig tálalt és már pakolta is a sok finomságot az asztalra.

A vacsora végére, már-már elnyomott az álommanó a fiammal együtt. Elégedetten hátra sandítok a vállam felett és azonnal sokkos állapotba kerültem! A kutya mindenit, mennyi mosogatni való lett!

Oda botorkáltam és neki álltam. Anyukám a felénél leváltott, így egyikünknek sem volt olyan sok a mosogatni való.

Mire elrámoltunk, már mindenki nyugovóra tért, mi is azt tettük.

Készültünk a másnapra, mert az volt ám az igazi kihívás!