Az első Betlehem építés

 

Úgy emlékszem, mintha most lett volna, pedig már eltelt tizennyolc év az óta.

Karácsonyra készülődtünk a gyermekeimmel, a kislányom lehetett, úgy tíz éves, a fiúk már felnőttek voltak.

Falun laktunk, és így ünnep előtt, mindenkinél már hetekkel előtte ki volt világítva ablak, kerítés, az udvaron a fenyőfa.

Nálunk, csak egy héttel előbb kezdődött az ünnepi készülődés, minden nap, tettem a díszítéshez valamit és így egyre szebb lett a házunk ablaka.

Általában, az utcára néző ablakra festettem téli tájat, girlandit készítettem az ablak köré, természetesen, jutott a nappali és az ebédlő ablakra is belőle. Majd a fény fűzér következett december 23-án, soha sem előbb.

Kislányom arcán láttam, hogy valami nagyon bántja, nem is akart annyira részt venni a készülődésben, mint máskor.

De eleinte hiába is kérdeztem, hogy mi a baj, nem volt hajlandó válaszolni, csak elkezdtek potyogni a könnyei, a nagy, szomorú szeméből.

Összenéztünk a fiúkkal, hogy vajon, most mi a probléma és melyikünknek fog megnyílni, később már hangosan zokogott.

Boldogtalan voltam, mert nem tudom kitalálni, hogy mi ennek a nagy keserűségnek az oka, de szerencsére, az idősebb testvérének később, mikor már kissé lecsillapodott, elmondta, hogy az a baj, nálunk csak az ablakok és az ajtó van díszítve, másnál még a kapu is és a fenyőfák is, csilingelnek, zenélnek.

Próbáltam vele megértetni, hogy a karácsony, nem attól ünnep, hogy minden tele legyen fény füzérrel, mindenféle karácsonyi dallamot játszó, villogó égőkkel.

De mindhiába volt, csak nem tudtuk megvigasztalni, pedig még az, az érv is előkerült, hogy már nem tudunk sehol sem venni ilyen csodadolgokat.

Ekkor, az ablakra esett a tekintetem, ahol egy kicsike Betlehem állt. Bevillant az agyamba, hogy mi lenne, ha Betlehemet készítenénk, nagyot, kint, a szabadba.

Ez azért jutott az eszembe, mert az udvarunkba letettek egy nagy szalma bálát, amit, először a sár miatt, majd később a hirtelen jött fagy miatt nem tudtuk hátra gurítani. Megmozdítani sem lehetett, ott csúfoskodott,belül, a kapu előtt.

Gondoltam, ebbe fogom felépíteni a Betlehemet, kivájom valahogy a belsejét és oda rakom bele a bábukat.

Ahogy elmondtam az ötletem, kicsi lányom arca rögtön felragyogott és már jött is, hogy segítsen.

Hátra mentünk a telekre, ott volt két nagy fűzfa bokor, abból vágtam le ágakat, jó sokat, mert kellettek a bábuknak.

Minden alaknak, összedrótoztam három ágat a tetején, ez volt az alap, három lábon álltak, így nem tudtak felborulni. Aztán jöttek a régi harisnyák, igaz, közé került az új fekete harisnyám is, mert kellett a szerecsen királynak.

A padláson volt egy régi paplan, azt lehoztam és a vatelint kiszedve belőle, megtömtem a harisnyákat, ez lett a fejük a figuráknak. Majd, szem, szájfestés és legvégül a felöltöztetésük következett.

Előszedtem mindenféle anyagot, meg régi ruhát és azzal vontam be őket, nem varrtam, csak rájuk terítettem és oda erősítettem.

Nagyon jól sikerültek, volt, Jézuska, Mária, József, a három király, egy pásztor lány, és bárányokat is készítettem, volt közöttük egy fekete is, mindnek piros szalag a nyakán. A fekete bárány, a fiam téli munkás melegítőjéből készült, mert jó bolyhos volt, így a szárát levágtam, a többit meg gyorsan eldugtam, hisz néha tűnnek el dolgok a háznál, de el is hagyhatta, nem?

Másnap akartam elkészíteni a szalmabálából az istállót, de lányom nem hagyott békén, úgy, hogy muszáj volt kimenni abba a mínusz tíz fokos hidegbe, este hat órakor.

Két kézzel vájtuk ki a bála belsejét, a lányom, majd oda fagyott, de csak nyűtte a szalmát minden zokszó nélkül.

Akik arra jártak, azokból pedig késő estig mindig sokan voltak, hisz, előttünk volt a buszmegálló, biztos azt hitték, hogy megháborodtunk.

Gondolom, érdekes látványt nyújtottunk aközben, amit a bálával műveltünk.

Nagy nehezen elkészült, elég nagy volt a belseje ahhoz, hogy Elférjen a kis Jézus, kinek a jászla, egy kettévágott, vastag fahasáb lett, Mária, József és a fejük felett egy angyal, kürttel.

Kívül, a három király, a pásztorlány és a bárányok.

A kemény, fagyott földbe, egy kétszázas szeggel lyukakat készítettem és így, minden alaknak, a három lába bele lett állítva. A ruhájuk a földig ért, ezért nem látszott, hogy miből készült.

Gyönyörű lett, de a lányomnak még ez sem volt elég, mert este, sötétben nem látszik.

Na, rendben van, gondoltam, akkor már legyen meg a világítás is. Egy hosszabbító, egy lámpáról leszerelt foglalat és már kész is volt a világítás, Betlehemben.

Viszont, ily módon nagy fényt adott, még sem volt az igazi. Ezért elővettem egy zománcos tésztaszűrőt, bevontam alufóliával és néhol helyen csillag mintázatot vágtam ki.

Most már tényleg teljes volt az összkép és nem kellett hozzá pénz, csak egy kis fantázia és Jézus születésének tisztelete, az ünnep szeretete.

Tudom, nem ebből áll ez a magasztos ünnep, de az ember a gyermekéért sok mindenre képes, csak azért, hogy lássa a kis arcán a boldogságot.

A következő napokban, rengeteg látogató volt a kapunk előtt, jöttek nézni a betlehemet.

Karácsony másnapján, meglepetés ért bennünket.

Délelőtt két férfi állt meg a házunk előtt, és ahogy kinéztem az ablakon, azt láttam, hogy a Plébános Úr, meg a polgármester Úr érkezett.

Azért jöttek, hogy Gellért atya, megáldja a Betlehemet, András pedig lefényképezze, amit az ünnepek után, feltett a falunk honlapjára.

Ennél nagyobb megtiszteltetést el sem tudtunk képzelni, főleg a kis lányom volt nagyon boldog, hogy azt áldotta meg a pap bácsi, amiből Ő is kivette a részét.

Estére nagy pelyhekben kezdett hullani a hó, lányom, óránként ment letakarítani róla a havat, hogy be ne lepje.

Nagyon sokáig nem bontottuk le, nem volt szívünk hozzá.

A következő években, a Betlehemépítés, már hagyománnyá vált nálunk, de egy sem sikerült olyan jól, mint az első, pedig sok mindennel kiegészítettük.

Kicsi lányom arca úgy ragyogott azon az estén, miközben a lilára fagyott kezeit melengette, ahogy azelőtt soha sem láttam.

 

Sándor Kinga

 

 

Vissza a bloghoz

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.