Egy kedves olvasóm levelét osztom meg, melyet ma kaptam...

Kedves Lélek Sándorné Gizella!

Megígértem, hogy megosztom Önnel a véleményem a Lélek húrja című könyvről.

Először is szeretném megköszönni, hogy elolvashattam.

Amikor a buszon ültünk és utaztunk Szegedre nagyon sok mindenről beszélgettünk. Nem volt alkalmam elmondani, de nagyon kellemes és emlékezetes volt számomra az eszmecsere.

A napokban történt párizsi események mély fájdalommal töltenek el. Amint azt említettem akkor, nem tudom elfogadni sem megérteni, hogy miért viselkednek így az emberek. A beszélgetésünkre visszautalva, sajnos igaza volt kedves Gizella. A merénylet csak a kezdet, azt gondolom……. . De bízom benne, hogy a sok megrázkódtatás minél hamarabb felnyitja az emberek szemét és mindenki megnyitja a szívét a másik felé, mert szív nélkül nem lehet élni. Most még ezt nem látjuk, és talán nem is vagyunk elég érettek ehhez, de nagyon reménykedem egy olyan világban, ahol a szeretet és a megértés irányítja az emberek cselekedetét.

Hagy kezdjem a könyv értékelését a borítóval. Amikor a kezembe vettem, rögötön feltűnt a tapintása, mely számomra kellemes volt. A festmény és benne a dombornyomott betűk, nem tudom, engem megfogott elsőre. Aztán persze megtaláltam a könyvben a leírást az ábrázolt képre vonatkozóan.

Nem olvastam még ehhez hasonló művet. Azt azonban elmondhatom, hogy nagyon tetszett. Tetszett a kedves hangvétele, a humor, ami végigkíséri az olvasót, a fiatalosság ötvözése a nem egészen mainak mondható szóhasználatokkal.

Könnyen olvasható, szép leírásokat felvonultató mű. Azt hiszem, mindenki ilyen nagymamát kívánna magának, ha tehetné. Aki végtelenül kedves, odaadó, és aki nem fél feltétel nélkül szeretni, olyan döntéseket meghozni, amit talán más még csak meg sem fontolna.

A könyv minden sora hittel mélyen átitatott, ékes bizonyítéka annak, hogy nem vagyunk egyedül a világon és ha kinyitjuk a szívünket, jó dolgokra lehetünk képesek.

Van egy mondás, mely szerint:

„Jó dolgok csak a jó emberekkel történnek..”

ezt én is így gondolom, de kiegészíteném annyival, hogy azt a jót, amit kapunk, meg is kell látni és meg kell osztani.

Ez a könyv nagyon sokat tud tanítani az alázatról és arról, hogy hogyan tudunk önzetlenül adni, úgy, hogy cserébe nem várunk semmit. Ezt a szintet kell elérnünk, hogy a jót hagyjuk megtörténni, és ne pedig elvárjuk, kiköveteljük.

Zárszóként, szeretném megköszönni a könyvet, mely egy olyan ajándék számomra, amit másokkal is meg fogok osztani, mind a könyv formájában, mind pedig az abból elsajátított gondolatok révén.

Polgár Klaudia