1944. október

Ezekben a napokban az akkori emlékeim, és a később szerzett információk kavarognak a fejemben. Mint gyerek akkor nem fogtam fel, hogy mi történik. Csöngött  a telefon: Megyünk, Isten veletek. Egy repülő majd lesodorta a kéményt, édesanyám beterelt bennünket az utcáról ahol játszottunk a szomszéd gyerekekkel. A nagyanyám sírt, nem megyek én sehova az én körmöm kopott ezért a házért…

Estére megérkeztek az orosz katonák, szállás után minden házba bekopogtak. A nagyanyám mutogatva magyarázta, hogy műhely, és nem istálló az udvar végében látható épület.

Néhány napig nem játszhattunk az utcán. A nagyanyám estefelé kiült a kapu mellé. Mi gyerekek játszottunk. Egy szerb ember érkezett, a Terzin Pájó: Vinczerné ha valami bántódásuk lenne, szalajtsa el valamelyik gyereket hozzánk majd én megmentem magukat.

Mi szerencsésen átvészeltük azokat a napokat, amikor az embereket szedték össze.

Amikor 1941-ben édesapám hazaérkezett a mozgósított szerb hadseregből, a városházára ment lejelentkezni. Három szerb férfit vezettek be letartóztatva. Édesapám a Harmath Jenő asztalossal nyilatkozatban vállaltak felelősséget, igazolva, hogy ezek az emberek nem ártottak a magyarságnak. Elengedték őket. Köztük volt a Terzin Pájó. Valóban nem lett bántódásunk. Sajnos sokan nem voltak ilyen szerencsés helyzetben. A legkisebb sérelmekért létező, vagy rágalmak alapján bárki elvittek az újdonsült helyi partizánok.

Gónó Pali volt a besúgó, egy varangyos képű cigány az egyik kínzó. Knézsvic Báto, Ugranov Duskó, a Tatic jegyző fia és még mások. A kínzásban ötlet dúsak voltak, Szekulics Momcsiló suszter maradt a szakmája közelében, faszögeket vert az áldozatok körmei alá. A Bagi Tóni vendéglőst felszegezték a pince falára, és felhasították a hasát. Az egyik szerb asszony még évek múlva sem titkolta, hogy számára a legjobb érzés az volt, amikor a felvágott bordák közé bedugta a kezét, és az ujjai között folyt a magyar vér! A Süller Maca még az utolsó alkalmat sem hagyta ki, amikor a pince folyosón a nyakuknál fogva szöges dróttal álltak a megkínzott emberek, közöttük ment és kétfelé szurkálta meg ahol érte az embereket. Leesett az álarca, és az utolsót az ismerőse úgy kötözte meg, hogy el tudta magát szabadítani az erdőben, és átúszta a Tiszát. Magyarországon  Szegeden élt, apám ismerte.

Külön említést érdemel a Pálinkás Marcsa prosti, akivel meg akarták erőszakoltatni a Szabó Dénes plébánost. A Marcsa nem vállalta, ekkor levágták a nemi szervét, és a szájába tömték. A szenttamási plébánosnak meg egy kovácsműhelyben piros vassal égették le, és a hívek szeme láttára a templom előtt lőtték agyon. A becsei esperest az ebédlő padlóra szögelték, és addig ugráltak rá az asztalról, még kifordult a bele.

Mindennek az volt a teteje, hogy a gyilkosokkal kellett élnünk. De az Isten nem bottal ver: akinek az ujjai közt a magyar vér folyt, TBC-ben halt meg. A Gónó Pali szintén. a kis Miszter éjszakánként felriadt és az udvaron rohangászott, kiabált, hogy jönnek a magyarok.

A többségüknek nem lett semmi baja. Indult egy Népbíróság ellenük, és állítólag egy szerb asszony kijelentette, hogy:"Iszunk mi még magyar vért".

Sok még a felderítetlenség, és kihalnak a tanúk, vagy még most sem mernek megszólalni, féltik a családjukat. Ezzel zsarolták meg a kínzottakat, hogy ha ellenállnak, kiirtsák a családjukat.

Mellékelek egy képet a gyilkosokról.

Vinczer S. Péter

Admin megegyzés:

a mellékelt fotót szerzői jogok miatt -engedély hiányában- nem pulikálhatom.