...és amire ma is EMLÉKEZNÜNK kell....1944 rettenetes ősze.... 

Amikor Titó martalócai magyarokat gyilkoltak le....tízezreket ! A Vajdaságban ma és holnap emlékeznek....
„Voltak akiket kettéfűrészeltek vagy karóba húztak, másokat elevenen elégettek vagy eltemettek. Egyeseknek leszaggatták a körmüket, felhasogatták a bőrüket, majd besózták. Láttam egy csecsemőfejet a falhoz vágva, az agyveleje szét volt loccsanva. Az egyik asszony terhes volt, mikor kitaposták belőle a gyereket. Sok esetben meggyfabotra kötött tízkilós ólommal verték agyon az áldozatokat; volt, akinek az orra is leszakadt az ütéstől. Legtöbbjüknek azonban egyszerűen csak fejszével levágták a fejét. Az asszonyok sírva keresték fiaikat, férjüket a holttestek között. Mindenütt vértócsában feküdtek az emberek. Szörnyű látvány volt.”
– Forrás: Teleki Júlia: Hol vannak a sírok-

"Az áldozatok számát még mindig csak becsülni lehet. Újvidéken (Novi Sad) az akkori lóversenypályánál közel 2000 magyart végeztek ki. Szinte minden magyarlakta településen voltak statáriális kivégzések. A vérengzések során harmincöt katolikus papot, majdnem valamennyi helyben maradt plébánost is megkínoztak és megöltek. A polgári lakosságon kívül tömegesen végeztek ki hadifogoly magyar honvédeket is. A jugoszláv Népvédelmi Osztály hivatalos adata szerint is 2982 áldozat volt, valamint 899 délvidéki magyart halálra ítéltek állítólagos háborús bűnökért.
A becslések szerint azonban az 1944-1945 telén meggyilkolt magyarok száma 20 000[4] és 45 000[5] között van, a témában járatos írónő, Teleki Júlia szerint, azonban ez a szám az 50 000-et is eléri.

Az áldozatoknak még holtukban sem adták meg a végtisztességet: holttestüket tömegsírokba hányták. Nem egy esetben el sem temették, csak csatornákba, dögkútba dobálták, sintértelepen gyűjtötték őket. Előfordult, hogy egy tömegsírt exhumáltak, és a holttesteket enyvgyárban iparilag feldolgozták.
A megmaradt sírokat - kevés kivételtől eltekintve - nyomtalanul beépítették: föléjük házakat, sportpályákat építettek.

A kivégzettek nevét, esetleges bűnüket, kivégzésük körülményeit, nyughelyüket sohasem hozták nyilvánosságra. Utólag háborús bűnössé nyilvánították valamennyiüket, vagyonukat elkobozták, hozzátartozóikat megbélyegezték. Három helység: Csúrog (Čurug), Zsablya (®abalj) és Mozsor (Moąorin) teljes maradék magyar lakosságát – akik túlélték a vérengzést – mindenüktől megfosztva örökre kitiltották a lakóhelyükről.
A Bánát, Bácska, Baranya katonai parancsnokságának közleménye szerint ezeken a településeken élő magyarokat kollektíven háborús bűnösnek nyilvánította a munkaszervezési szabályzat 19. szakasza alapján.

1945-1948 között a következő helységekben működtek internáló táborok: Gádor (Gakovo), Tiszaistvánfalva (Bački Jarak), Körtés (Kruąevlje), Molidorf, Rezsőháza (Knićanin), Szávaszentdemeter (Sremska Mitrovica). A táborokban, becslések szerint, több mint 70 000 német és magyar nemzetiségű polgári személy (nagyrészt öregek, asszonyok és gyermekek) vesztette életét éheztetés, fagyhalál, járványok, kínzás vagy kivégzés következtében.

A magyar kormányok sosem tiltakoztak a vérengzés és az azt követő internálások és egyéb megtorlások ellen.
A nagy számú magyar áldozat mellett mintegy 80 000 magyar optált Magyarországra, rengetegüket kitelepítették és internálták, helyettük pedig szerb telepesek érkeztek, amivel a Délvidék etnikai arányai is teljesen megváltoztak.
Ez a párizsi békeszerződések nyílt felrúgása volt."