Állok a mosogató előtt, csordogál a víz a tisztára mosott tányérra közben ábrándozom. Gondolataim általában e serénykedéseim közben tornyosulnak, hol várakká, sziklatömbbé, vagy éppen futó homokká válva.
Gyermekként soha nem akartam királylány lenni, valahogy nem illett hozzám ez a szerep. Közel a hetvenhez még is megéltem. Megvallom, most tudtam meg mit mulasztottam.
Szeret engem az Úr oly nagyon, mit meg sem érdemlek. Álmaim, vágyaim megmutatja a valóságban sőt, ahogyan fogy előttem az utam, a mulasztásaim is elém teszi. Így az elmaradt királylányi élményt is megkaptam most tőle ajándékba.
Hétvégén léleksimogató találkozásra készültem. Lázas izgalommal teltek a napok a szeretet fényében sütkérezve.
2007-ben új “családunk” született maroknyi hasonló értékrenddel bíró virtuális ismertségi körből. Megéltük együtt a mennyet és poklot egyaránt, volt nagyon szép jól felépített szellemi otthonunk, ahonnan egy reményteli reggelen nem a megszokott vidám oldal köszönt ránk, hanem a fekete arc nélküli csuklyás, alatta vörös betűs angol nyelvű üzenettel: „Admin vesztettél” Mindannyian tudtuk a hackker mögött az angol nyelv ellenére magyarerő lakozik. A portálnak vége lett, de mi együtt maradtunk. A gonosz csak a szellemi otthonunkat és munkánkat égette fel, a „családot” még jobban összekovácsolta.
A pénteki Tárogatós találkozón jó érzés volt látni, még mindig itt vagyunk erős egységet alkotva, sőt olyan ismerősökkel, barátokkal bővülve, megerősödve, akik erős pillérei a várunknak.
Az idő a szeretet sátra fölött nem állt meg, pedig milyen jó lett volna. Tizenöten érezhettük egyszerre a cselekvő szeretet és a béke angyalának jelenlétét. Hogy a remény is helyet foglalt asztalunknál, annak bizonyítéka, hogy mindannyian a boldog viszontlátás reményében köszöntünk el egymástól.
A léleksimogató találkozó számomra még nem ért véget. Katához Zsámbokra volt meghívásom, aki drága jó nagyapáméknak köszönhetően lélektestvéremmé vált kicsi lányka korában. Évtizedekig nem tudtunk egymásról, még is a Tárogató „családban” egymásra találtunk.
A buszmegállóig metrókkal haladtunk, az állomásokon mozgólépcsőkkel le-föl, el is felejtettem, hogy régebben rosszul szoktam lenni… Csak a hátamon végig csorgó verejtékcsepp jelezte, hogy elfelejtettem félni…
Zsámbokon egy igazi falusi ékszerdobozba érkeztem az októberi kora esti csendben. A majorság is pihenni készült az erdő ölelésében lévő birodalomban. A kapu nyitására Bendegúz fájdalmas panaszba kezdett, amiért magára hagyták az új portán, a szép, tágas kennelében.
Amint beléptem Kata mézeskalács házában azonnal otthon éreztem magam. Olyan légkört varázsoltak körém a tárgyak, hogy ott tényleg meg állt az idő. Nem sokkal később, életemben először, gyermekkoromból kimaradt királylánnyá változtam, az Úr legújabb csodáját megélve. Előttem megterített asztal, igazi magyar gyomornak való ínyencségekkel megpakolva. Megvetett ágyam, fehér ropogós huzatokkal, baldachint megszégyenítő szépségében kínálta magát pihenésre. Szőttük a múlt aranyfonalát, lassan fogytak a szálak, mire az ezüstfonalas jelenhez értünk, későre járt… Éjszaka kinyitottam az ablakot, a házakat körben ölelő erdő dús kristálytiszta levegője minden sejtemet feltöltötte életerővel, mély álomba zuhantam a reggeli kakasszót sem hallottam meg. Fél-kilenckor ébredtem. A reggeli finom falatokat megcsodálva rákérdeztem, hogy lehet ilyen régi hazai ízeket az asztalra teremteni. –A falusi hentesnél, házi vágásból, mondta Katám büszkén. Kérdésemre választ kaptam, a hentes ugyan nyitva van, de a falu másik felén az üzlet, elég messze. Kissé lelombozódtam, látta ezt rajtam lélektestvérem és megkérdezte, tudok biciklizni? Naná, melyik alföldi lány nem tanult meg, mosolyogtam, igen ám, de vagy 15-20 éve nem volt alattam drót szamár. Ezt is megoldottuk, tekertem boldogan a hosszú utcán keresztül. A hentesnél jól bevásároltam, tarját rántani valónak, marha lábszárt pörköltnek, gulyáslevesnek, házi kolbászt, szalámit és házi töpörtyűt az asztalra. A húsi ment a mélyhűtőbe, a többi a hideg kamrába utazásra várva.
Azt ugye mondanom sem kell, sebesen pörgött a sorsrokka, fontuk fonalát és szőttük a jövőt. Délben a királyi asztalhoz ülve a Gondoskodás fejemre helyezte a koronát. Így lett belőlem királylány ezen a szép őszi hétvégén. Azonban ez mit sem változtatott a délutáni programon. Véget nem érő történeteket, életképeket idéztünk fel, a megsárgult fényképeket nézegetve. Így köszöntött ránk az este. A kiadós vacsora után Janóval kiegészülve este sokáig beszélgettünk, filozofáltunk. A létező másik világot is kibeszélve.
Az éjszaka ismét az álombirodalomba repített, miközben az erdő oxigén dús levegője a sejtjeimet építette.
Vasárnap reggel a búcsúzás nehéz percei következtek. Királylányt megillető korai ebédemet elfogyasztottam. Nehéz pakkjaimat elrendeztem. Katám farmjából került még jócskán sok finomság.
Nehéz szívvel köszöntem el lélektestvéremtől, Bendegúztól az ékszerdoboz házacskától és a tájat körülölelő erdőtől. Mire Kata húga megérkezett, levetettem koronámat, megőrzésre átadtam a ház úrnőjének.
Hűvös szél fújt, esett az eső, mikor a kocsiból kiszálltunk. A Kanizsáig tartó úton az angyalok könnyeit alig győzték eltüntetni az ablaktisztító lapátok, siratták a koronámat.
Haza érve apus várt, meglepődött a két nehéz csomagon. Barátaimtól kapott ajándékokat segített elrendezni, ami ehető és iható volt megkóstolta. A hentesnél vett házi ízek sütés-, főzés terveit is ott azonnal, rögtön elkészítettük.
A következő boldog találkozás reményével töltekezve, várom a tavaszt, mert megbeszéltük az évi egy találkozást a Tárogató családdal kettőre emeljük.
Köszönöm barátaim, hogy vagytok és az Úr ajándékát együtt ünnepelhetjük.
AJÁNLOM AZ OLDALT
.
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
Olyan hamar elszaladt az idő. Meg-megállok, mosolyogva idézem fel az együtt töltött idő minden percét. Szép volt. Kevés volt!