ALAPÍTVA 2007.

kapcsolat: ktbk.adm.1@gmail.com

szív diagnosztika

TÁROGATÓ HANGJÁN BARÁTI KÖZÖSSÉG

Keresztény-, nemzeti közéleti és irodalmi portál

 

  

LÉLEK  CSEREPEK-

SZÁMMISZTIKA-KALKULÁTOR

  

FŐOLDAL    

 

 
*FŐOLDAL

Addig kell észnél lenni, ameddig nem késő

2015.09.02. 16:05, Pásztori Tibor Endre
próza

ADDIG KELL ÉSZNÉL LENNI AMÍG NEM KÉSŐ

5 tény, amiért veszélyes nagyszámú muszlim bevándorlót fogadni keresztény társadalmakban 


1. Míg Magyarországon az Alaptörvény rendelkezik az állam és a vallás szétválasztásáról ("Az állam és a vallási közösségek különváltan működnek. A vallási közösségek önállóak." VII. cikk, 3.), a muszlim bevándorlók olyan országokból érkeznek, ahol az iszlám az államvallás, amelyet minden más vallásnál felsőbbrendűnek tekintenek, és ami az állami törvényeket is nagy mértékben befolyásolja. A muszlimokat nem tanítják az egyéb vallások és vallásúak tiszteletére. Más vallások hirdetése sok muszlim országban bűncselekménynek minősül, amiért gyakran halálbüntetés jár. Ezek után hogyan várhatnánk, hogy valóban integrálódni akarjanak a befogadó keresztény társadalmakba? 

 


2. A keresztény országokba érkező muszlim bevándorlók jellemzően egy adott városrészben telepednek le, ahol szélsőséges esetben párhuzamos társadalmat hoznak létre, amelyre nem a befogadó állam törvényeit, hanem a muszlim vallási törvényt, a Shariát tekintik érvényesnek. Franciaországban már 2011-ben több mint 750 ilyen "no go" övezetet tartottak számon, ahol a rendőrség, a tűzoltóság nem tudja végezni a munkáját, és ahová nem muszlimoknak fokozottan veszélyes belépni. De nagy számban vannak ilyen kerületek Nagy-Britanniában, Hollandiában, Svédországban, Németországban, és minden olyan államban, amely nagy számban fogadott be muszlim bevándorlókat. 

 


3. A muszlim bevándorlók nagy része munkanélküli lesz a befogadó országban, és sokan nem is törekednek arra, hogy munkát találjanak, egyrészt, mivel  a segélyekből is jól megélhetnek, másrészt, mivel így próbálják a befogadó keresztény társadalom politikai/gazdasági rendszerét összeroppantani. Nem véletlen, hogy a legtöbb bevándorló célpontja Svédország, ahol gyakorlatilag munka nélkül is meg lehet élni. Malmö muszlimok lakta negyedében például a férfiak több mint 80%-a munkanélküli. A munkanélküliség növekedése pedig egyenes arányban van a bűnözés növekedésével. Tegyük hozzá, hogy Magyarországon ráadásul távolról sem lehet segélyekből megélni... 

 


4. Az iszlám vallási szabályai miatt a muszlim bevándorlóknak sajátos igényeik vannak az élet több területén (pl.: napi imák, pénteki ima, hallal étkezés), amelyek nincsenek összhangban a befogadó társadalom életmódjával. Az aktivisták nem érik be az ilyen igények egyszerű tiszteletben tartásával, több angol állami iskolában például elérték, hogy a muszlim diákok vallási érzékenysége miatt a keresztény tanulók se fogyaszthassanak mást, mint halal ételt. (A halal ételek bevezetése a saríja része és hozzájárul Európa   iszlamizálódásához.)

 


5. Az oktatás területén a muszlim bevándorlók szervezett kampányokat folytatnak az intézmények világnézeti átformálására. A nyugati országok megpróbáltak ellenőrzött kereteket biztosítani bevándorlóiknak az iszlám mérsékeltebb irányzatainak oktatására, de ez gyakorlatilag kudarcot vallott. A hírhedt muszlim gyűlöletprédikátorok nagy része európai országokban él. A felnőtt muszlim bevándorlók egy jelentős része ráadásul nem akarja elsajátítani a befogadó ország nyelvét, így az integráció legalapvetőbb szintjére sem jutnak el.

„Több nyugat-európai nagyvárosban megjelentek a No-Go zónák. Ezen városrészekben a bevándorlók nem illeszkedtek be, a nyugati értékrendet elutasítva, saját, „saría” törvényeik szerint élnek. A franciák Zones Urbaines Sensiblesnek, azaz Érzékeny Városi Övezetnek hívják – a legnagyobbak Párizs, Marseille, Strasbourg, Lille, Amiens és Calais (képünkön) határain belül fekszenek. Az angoloknál Sharia Controlled Zone-ként ismertek Birmingham, Leeds, London, Manchester egyes részei. No-Go zóna van már a németeknél, a belgáknál és a svédeknél is.

 

Több országban a társadalom próbál idomulni a más kultúrából érkezettekhez. Svédországban nem húzzák fel az ország lobogóját az iskolákban, mert a kereszt bánthatja a muszlimok érzéseit. Németországban a kirívó öltözetet tiltották meg a lányoknak az iskolákban, hogy feltűnő öltözetükkel ne sértsék a muzulmánokat.

Beküldte:

Pásztori Tibor Endre

3 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2015.09.03. 12:58
palinkas34

Nagyon fontos, hogy ezeket a tényeket próbálják megérteni minél többen, és sürgősen tenni valamit, mert ahogy előző írásában is olvashattuk a kocka tényleg el van vetve....

2015.09.02. 19:58
Admin

Hálásan köszönöm. Nagy szükség van a felvilágosító munkára, még nem lesz késő. Köszönettel és nagy tisztelettel olvasom mindenkor sorait!

 

2015.09.02. 19:37
*Vinczer S. Péter*

Tisztelt Esperes úr!

Köszönöm, hogy ismertette a muszlim vallás fő irányát, hogy érthető legyen miért kell velük elutasítónak lenni.

Talán annyit tennék hozzá, hogy a két irányzatuk a síita, és a szunnita tovább bonyolítja a helyzetet.

Előbb utóbb a már betelepülteket is ki kell toloncolni, és lehetséges, hogy kegyetlen "polgárháború" fog bekövetkezni. Szép szóra, felhívásra nem fognak visszavándorolni, még komoly pénz kiutalások ellenében sem.

A hithez, a családhoz, a 3-4 gyermek vállaláshoz kell visszatérni, vagy kiszülik a befogadókat, és Európa muszlimmá válik. Akkor miért véreztek a felmenőink?

Tisztelettel, Péter


Válasz:

Kedves Péter!

Még nincsenek betelepültek.

A migránsok még nem igazán kaptak letelepülési engedélyt.

A menekült státusz nem egyenlő a letelepülési engedéllyel.

BML


Válasz:

Kedves Miklós! 

Ay európai országokban már vannak betelepültek. Francia országban, Belgiumban, és a többiben azokra vonatkozik a polgárháborús lehetőség amit említek. Remélem, hogy Orbán miniszterelnök úr megtudja valósítani az álláspontját, hogy nem fogadja el a kvótát, akik már letelepülők lennének.

Péter 

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
BELÉPÉS // REGISZTRÁCIÓ > jogi nyilatkozat elfogadása mellett, csak meghívással!
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
KÖZÉLET
 
Legújabb
Friss bejegyzések
2024.04.18. 08:16
2024.04.16. 21:36
2024.04.15. 07:04
2024.04.13. 07:12
2024.04.10. 20:27
2024.04.06. 07:42
2024.04.05. 11:09
2024.04.05. 03:58
2024.04.03. 22:03
2024.04.03. 05:35
2024.04.03. 05:19
2024.04.03. 05:06
2024.04.01. 06:34
2024.04.01. 04:40
2024.03.31. 18:34
2024.03.30. 10:39
2024.03.27. 21:20
2024.03.26. 15:02
2024.03.25. 20:40
2024.03.25. 06:40
Friss hozzászólások
 
ITTHONRÓL és a NAGYVILÁGBÓL

  FIGYELŐ KANADÁBÓL: Vinczer S. Péter

Rovatvezető

 

***

 Erdélyből:

vitéz lovag Pásztori Tibor Endre

 nyug. református lelkész-esperes

******

https://www.artisjus.hu/szerzoi-jogrol/jogszabalyok/

*

 Igaz történelem

szt-tisztek

SZIGORÚAN TITKOS

*

Lovas István 

Bayer Zsolt blogja

*

 Családi legendárium: őseink, hőseink

*

https://www.youtube.com/watch?v=4KfgddL7tiE&fbclid=IwAR20RmXG5yK4jQnb1F

_-ITc0MWKNvwyqjOqp0TwxSarLJbVOlZXZVX4tSmY

Rólam: Kanizsa újság

archivum

*

https://ekpafat-kistarogato.gportal.hu/gindex.php?pg=34333138&tags=a%20kalapdoboz%20titka

/EncodeDecode/HexDecod...

https://drive.google.com/file/d/1SbaY1kZxugLYl9tXTCbI-dKmFvdnX_sj/view?usp=sharing

 

horoszkóp>>>>>>

 

 

 
Ajánljuk**

.

https://www.asvanycenter.hu/kulonlegessegek/egeszsegkarkoto

*

LOVAS ISTVÁN blogja

 
 
*MŰVEINKET ajánljuk

Szerzőink:*****..

TÁROGATÓ család nagy szakácskönyve 2016

*

Nemes Kiss Kata:

A szeretet könyve

A könnyek útja

Hegyről lefelé

*

A. Tné Jilon

Cserepek

*

Tárogató válogatás 2015

Csobai Vera:

Gyöngyszemei -válogatás-

*

Lélek Sné Ekpafat:

Gyógyulásom története

A lélek kulcsa

A lélek útja

A lélek húrja

A lélek csendje-csodás g

A lélek hangja

 

Sándor Kinga

Tárogató válogatás 2015.

*

Nagy Menyhértné Vica

Tárogató válogatás 2015.

*

Stodoláné Erky Zita

*

Tárogató válogatás 2015.

Apáti Kovács Béla meséi

*

Tárogató válogatás 2015.

*

Tárogató család karácsonyfája 2014.

*

Angyali üdvözlet -Titkos tanok-

 

 

 

 


Könyveink jogvédelem alatt állnak, TILOS engedélyünk nélkül más oldalakon publikálni!

 
 
LÉLEK-PATIKA - Tiszta forrás

vissza > főoldal

 

 

Imádság minden napra...

A medál imájának régi magyar formája

"A Szent Kereszt legyen fényem,
ne az ördög a vezérem!
Gonosz szellem, hordd el magad,
ne tukmáld rám hívságodat!
Elém ne tedd étkedet,
magad idd meg mérgedet!"

Amen!

*

Szentháromság egy Isten,

alázattal kérlek, hogy Szűz Mária,

Szent Mihály Arkangyal,

az összes angyalok

és szentek közbenjárására

add meg azt a nagy kegyelmet,

hogy a sötétség erőit legyőzhessük

Magyarországon,

Lengyelországban,

és az egész világon,

a mi Urunk

Jézus Krisztus Keresztútja érdemeiért,

Drága, Szent Vérének kiontásáért érettünk,

Szent Sebeiért,

a kereszten való szenvedéseiért

és minden szenvedéséért

melyet Passiója és egész földi élete folyamán

a mi Urunk és Megváltónk elszenvedett.

 

***

TÜSKEFEHÉRJE

Egészségünk védelmében

PDF

2.

https://www.youtube.com/watch?v=KAUKSqjYhCI

***

SZÍV DIAGNOSZTIKA

***

1.*TISZTA FORRÁS*

.

*LÉLEK PATIKA*

Titkos tanok...

Angyali üdvözlet -titkos tanok*

KIEMELT VIDEÓK!

Ásványok hatásai**

*ÁSVÁNYLEXIKON

 **GYÓGYÍTÓ KÖVEK

*Természetgyógyászat*

 ** KARMA ASZTROLÓGIA**

***

***Angyali számok ***

***

***ZSOZIRISZ***

 

Kiemelt ajánlat

Czeizel Ilona
1954.01.05

 

**

 
TISZTA FORRÁS HÍRLEVÉL
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Bannereink és kiemelt ajánlásunk

.

***

http://nagykanizsa.reformatus.hu/

**

Meseország

 

 
LÁTOGATÓINK
Indulás: 2007-10-22
 
Ajánljuk****

.

Caesar-képeslapküldő

https://www.youtube.com/watch?v=9Btf2FEg_10

 
Lábléc

Honlapunk: nemzeti-, keresztény szellemiséget képviselő baráti közösségünk, irodalmi- és közéleti portálja. Szerkesztősége nincs

Makainé Polgár Anna:

Uram, irgalmas szemmel nézz le Nemzetünkre, az eltávozottakra és az itt maradottakra, a hűséges kitartókra, emlékezőkre és nemzeti érzést hírből sem ismerőkre, a manipulálhatókra . Végtelen irgalmadra kérünk, könyörülj Édesanyád országán, hiszen a Te irgalmadnak nincsen határa!

Barát Erika:

Ima az úr Jézushoz....
Ha bánatod van, keresd Jézusodat,
borulj le előtte, sírd el bánatodat.
Ő majd bekötözi vérző sebeidet,
meggyógyítja bánatos szívedet.
Ha nagyon egyedül vagy, már senkid nincsen,
ne félj, mindig veled van az Úr Isten.
Ha nehéz a kereszted nem bírod viselni,
veled van az Úr Jézus, vállaira veszi.
Szegény a házad, mindenki elhagyott,
nézz rá a keresztre, megsegít Jézusod!
Rosszak az emberek, nagyon megbántottak,
gondolj Jézusra, Rá halált kiáltottak!
De mégse keseregj, töröld le könnyedet,
hajtsd Jézus vállára bánatos fejedet!
Ott nyugalmat találsz, békét szeretetet,
amit tőled soha, senki el nem vehet!
Bármit hozzon a sors, azt kell imádkoznod,
legyen meg Szent Atyám a Te akaratod!
Így végezd el imád, egész életedben,
elvezet Jézusod, Atyádhoz a mennybe.

Ámen!

A feltöltött tartalommal nem minden esetben értünk egyet, de a szólásszabadság jogát mindenkor tiszteletben tartjuk!   

>Jogi nyilatkozat * > szerzői jogok*

* Elérhetőségünk: ktbk.adm.1(kukac)gmail.com 

Minden jog fenntartva.

 Honlapunk egyes diszítőelemei: Boris Vanessza Galériájából  és  Caesar-tól

 

 

 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.