Tolerancia

                   Lehetségesnél kisebbfajta az a teherbíró képesség, amely a legnagyobb eltérési türelmi küszöb alatt megengedhető a megadott mérettől, mennyiségtől vagy minőségtől függően. Létező vélemény iránti türelmesség határát a mindenkori társadalom érdekével összefüggő társas érintkezés a tolerancia szabja meg: azaz határain belül még elnéz, elfogad.         

                   Ugyan a nagy pontosságú műveletek végzésére alkalmas munkaeszköz a műhiba elkövetésekor hiteles jelzést ad a történtekről, de az ember és társadalmában a mások ellenkező meggyőződését tiszteletben tartó, káros hatásokat jól tűrő vagy elszenvedni nem akaró magatartásra alkalmazható erkölcsi műszerezettség nem áll rendelkezésünkre. Mig az emberi szervezet ellen állóképessége vagy a megszabott életvitele az eredetitől - külső ráhatás eredményeként - eltérő lesz, azonnal jelentkezik az intolerancia, a tolerancia ikertestvére a türelmetlenség és az összeférhetetlenség. Hogy a világ e két hatóerőként szereplő tényezője közül melyik feszített korábban tarcsvitorlát, azt a „mi volt előbb: tojás vagy tyúk” vitájára nem bíznánk, de a bibliai Ézsaú és Jákob ikertestvér-történetre inkább, mert noha az elsőszülött szőrös volt és vörös, a szeretet kibékítette őket.

                   Csupán egy dologban kell egyeztetnünk, akárcsak Xerxes, Perzsia királya betörésekor Euribiadesz spártai tengernagy és Themisztoklész athéni hadvezér a haditervről vitatkozva a vita közepén a spártai egyszerre botot emelt, hogy megüsse Themisztoklészt. Erre mondotta emez: „Üss, de hallgass meg!” A változásokat átélő, önmagára zúdult társadalomban az egyre nagyobb méretet öltő és mindent elsöprő globalizációs folyamat a tolerancia mellőzésével, üti és agyonveri mindazt a sajátos nemzeti kincset, amelyet a Kárpát-medence magyarsága vérzivataros /szőrös és vörös / időben az anyaméh, család, iskola, nyelv, egyház, kultúra és hagyomány rejtekében őrzött, megőrzött. És nem hallgat meg! Nem hallgat meg, hogy jobb alapon jobb ügyet jobb érvekkel tudjunk képviselni. De toleranciamentes az is, aki mint „jó diák” ötven esztendő elteltével a sikeres érettségi vizsgájával dicsekszik, vagy akár az is, aki arra hivatkozik, hogy mit mondott pontosan most húsz esztendővel ezelőtt. Adatokat gyűjt, hogy embertársai tévedéseiből, esetleges hibáiból ágyút öntsön. Nem toleráns, mert lőni akar!

                     Itt áll, itt van, az eszemben, a szívemben, a nyelvem és ujjam-hegyén, hogy mindenki számára olvasható legyen, amit XVI. Benedek pápa mondott: ” A tolerancia diktatúráját éljük.” A sajátos - de még csak távolról sem véletlen helyzet -, életkörülmény most arra kényszeríti a még gondolkodni bátorkodókat, hogy az annak idején korszerűnek, divat-hangzatosnak, illetve illeszkedőnek vélt „tolerancia” kifejezést az idegen szavak kényelmesen pöffeszkedő miliőjéből a valóság feszes jogi értelmezésével, minőség jelentésével újra értelmezze, értékelje. Az előállt, kényszerre előcibált tolerancia értelmezéséhez menekítve a magyar illetve európai társadalmat, mint döbbenet hadd álljon előttünk Nostradamusnak a magyaroknak írt Jóslata a menekültekről. Lássuk a jóslatot:

 1„Nomád népek jönnek Pannóniába, egyre számosabban és megvetetten, e nemzet veszti nyelvét és Európába érve, a föld népe nem fogadja be, sem a szellem. Csak táncol, zenél, koldul, lop ha kell és vándorol tovább, örökké vágytól hajtva, hogy egyszer végső hazát is érdemel, és barna bőre nem lesz bélyeg rajta.”                                

2. „Az írott szó elhal majd, és egyre szegényebb lesz a beszéd, a nemzetre egy talány hoz bajt, mely elveszi az emberek eszét. Egész nap otthonukban ülnek, bámulnak hazug mozgó képeket, s mire a bálványok ledőlnek, már alig születnek gyermekek.”                                                                                                                    

3.„Amit értelmes elme el sem képzel, az megtörténik majd Hungáriában. Senki nem boldogul erővel, sem ésszel, csak gyilkos ármány és ravaszság van.

Dolgozni akarnál, de nincs munka, pedig a földek parlagon hevernek, aki eddig a munkáját csak unta, most koldusa lesz az idegennek”.                                                  

 Így tehát fölösleges a példák, az elrettentő, fájdalmas és megdöbbentő történek végeláthatatlan hosszú sorát idézni. Sapienti sat! A bölcsnek elegendő!

              Alea iacta est.

              A kocka  el van vetve. A visszavonhatatlan, megtett kezdésre értjük. Julius Caesar ( Kr.e.100 - 44 ) mondotta, mikor Kr.e. 49-ben seregével átlépte a Rubicon,  ma Rugone  folyót.

Ezerkilencszázhatvan év után, mondhatja Európa is, hogy  Alea iacta est.

                      Pásztori Tibor Endre