Álomtündér korán érkezett, aranyporral hintette be pillám, hogy álmom szép legyen.

Reggel kipihenten ébredtem. Este mindent előkészítettem az induláshoz. Kiadós reggelimből útra is jutott belőle. Kása úr a ház gondnoka várt rám, hogy a buszmegállóba levigyen. Elköszöntem a kedves családtól, akik cselekvő szeretettel, gondoskodással, keresztény értékrendet gyakorolva tették emlékezetessé a házban töltött napjaimat. Örök hálával és szeretettel gondolok rájuk.

Perzselte a nap az üveget a megállóban. Jól öltözött férfi közeledett felém, szemével pásztázta a környéket. Mögöttem lévő padra tette a vélhetően aktákkal megpakolt keskeny diplomatatáskáját, majd elindult a játszótér felé. Üres sörös dobozt vett fel a földről, a szemetesbe dobta, majd helyszíni szemlét tartott egy letört padnál és körbe sétálta a teret. Amint rövid körútjáról visszatért megszólítottam, a felől érdeklődtem tudja-e a Pécsi megállóban hányas állomásra szokott beállni a járat. Készségesen válaszolta, a 15 vagy 16-os valamelyikébe. Az információ rendkívül fontos volt számomra, mivel az átszállásra mindössze 8 perc állt rendelkezésemre.

Megérkezett a járat. A férfi nem szállt fel, valószínű másik buszra várt. Nem voltunk sokan. Második, vagy harmadik megállóban középkorú pár szállt fel. A férfi helyet foglalt, a hölgy megállt a sofőr mellett. Az úton áthatóan jókat beszélgettek. A megállók kijelzőit olvasva és az órát nézve aggódni kezdtem… A városban mindahány lámpához érve, pirosat kaptunk. A temető mellett jártunk, amikor idő szerint már a pályaudvaron kellene lenni. Szerencsére a hátralévő megállóban sem felszálló, sem leszálló nem volt, így sikerült 3 perc késéssel beérni. Furcsa látvány lehettem, - amint egy öregasszony futólépésben húzza maga után görgős bőröndjét…

A csomagot elhelyeztem a busz gyomrába, felszálltam. Azonnal indultunk. A légkondíció kellemes hőmérsékletet biztosított. Kevesen voltunk. Elővettem a szemüvegemet és olvastam. Fogyott alattunk az út… Pontosan érkeztünk Nagykanizsára. Amint befordult a járat, Apuskát pillantottam meg elsőnek a pályaudvaron.

Pár perc múlva otthon voltunk. Fájó szívvel vettem tudomásul, hiányomnak nyomát sem tapasztaltam Maxi kutyánknál. Elmaradt a nagy öröm, ugrálás, ami a falkavezérnek kijárt.

Finom ebédet kaptam abból, amit én főztem előre és készítette be a hűtőbe,hogy legyen főtt étel az otthon maradottaknak. Szinte érintetlenül találtam nagy részét. A párom kijelentette, nem volt étvágya, hiányoztam. Ámbár mindehhez is hozzájárulhatott, nem volt kedve elővenni, melegíteni és mosogatni.

Étkezés után sokáig ültünk az asztalnál, csak meséltem, meséltem a csodákról, melyeket megéltem.

Itthon vagyok, sorsommal megbékélten, lelkemben megtisztulva élvezem a hitemben megélt Isteni kegyelmet.

Lelkem tökéletes harmónia ölelésében-, testem a remény pamlagán az Úr lába előtt pihen, arra várva, hogy gyógyító szeretetével betakarja és erővel feltöltse.

Katarzis kellett ahhoz, hogy végig járjam azt az utat, melynek a végén megtisztulva az Úrhoz érjek.

Mához egy hétre MRI vizsgálat, kiderül, vajon megérdemlem a csodát?