Hidegháború Magyarországon

Azért adtam ezt a címet a cikknek, mert az van.

Néhány hónapja még azt hittem ennél rosszabb nem lehet. Tévedtem. 
Figyeltem, megdöbbentem, pipa lettem, szörnyülködtem, megmagyaráztam, gondolkodtam és újra dühös lettem. Így telnek a napjaim. 
Először a szokásos mszp-s rágalmakon rágódtam, azt még fel lehet dolgozni, megmagyarázni, hogy miért teszik, a hatalomért. Aztán jött a háború mellettünk, attól nagyon megrémültem, bevallom megfordult a fejemben hova lehetne eltűnni, ha ide is átgyűrűzik. Tudom nem éppen egy nemzeti önérzetről vall, de van egy fiam, talán ez tompít valamit a megítélésemen. Azt gondoltam el, ha belekeveredünk, akkor már nem bombákat zúdítanak ránk (azt még jobban elviselném, mert talán egyből meghalnánk) hanem ideg gázt stb... azt nem tudnám végig nézni. Nem találtam a Világon egy nyugodt pontot sem. Nem megyek én sehova sem!
Majd ezek után halomra lőttek gyerekeket Gázában. Sírtam...
Később, amikor is megérkeztek a migránsok áradatai úgy éreztem magam, mint akit újra és újra víz alá nyomnak. 
Fuldoklom.
Nem, ezt már nem tudtam megemészteni, olvasom a véleményeket a másik oldalról, ez nem lehet, hogy így gondolkodjanak. Szembe megy a józan ésszel. Próbáltam elmagyarázni, mint valami hittérítő, aztán el lettem hajtva. Miért? Azért mert féltem a hazám, féltem az embereket és féltem a családomat? A koncentrációs táborokban is sokan nem hitték el az első időkben, hogy nem fürdeni viszik őket, hanem a gázkamrába. Na most így látom én is, hogy most se hiszik el, hogy ez nem a szeretetről és az emberségről szól, hanem az életükről.
Félek.
Ha mind egy célért mennénk előre könnyebb lenne, de az ellenzékkel nem lehet bírni. Inkább „haljon” meg mindenki, csak nekik legyen igazuk, még ha nincs is igazuk, úgy forgatják, hogy úgy tűnjön, az van. Na ez rémít meg igazán. Mi lesz így? Egy csónak és mindenki másfelé evez, a hullámok meg csak jönnek. Mi lesz, ha felborul a csónak?! 
Igen, itt van nekünk Orbán Viktor, aki eddig mindig kihúzott minket a kakiból, biztos nem fogja hagyni, hogy elsüllyedjünk. Én bízom benne, nem rendültem meg egy percre sem, ne higgyétek!
De háború van, hidegháború. Ki bírja tovább?! Magyarázom én mindenkinek, bizonygatom, igyekezve nem megbántani senkit sem. Nem hisznek nekem. Senkinek sem. 
Félek. 
Nem a háborútól félek a legjobban már, hanem attól, hogy a sok tudatlan megvezetett ember hibájából elvesztem a hazám. Akinek nincs hazája, az senki és semmi.
 

Felső Bernadett